Fura dolog az emlékezet, mármint hogy az, ami Tompa Mihály emlékét napjainkig megőrizte. Szűkebb hazájában, Gömörben költőnkről a szájhagyományban szinte minden megmaradt, ami már életében valóságos mítoszként övezte. Hatalmas termetével, testi erejével, jövendőmondó képességével, református papként pedig igehirdetéseivel vívta ki a lakosság figyelmét, verseivel pedig egy nemzet tekintélyét.
Tompa Mihály papköltőnk, a népi-nemzeti irányzat egyik legjelentősebb képviselője 1817. szeptember 28-án született Rimaszombatban. Ötévesen maradt félárván, amikor édesanyját, Bárdos Zsuzsannát elveszítette. Tompában fájó emlékként maradt meg édesanyja halála, felnőtt korában paptársainak mesélt a szeretett asszony elvesztéséről: „…nem kísérhettem a sírig, mert kint átkozottul csikorgott a hó. Akkor nagy tél volt, és lábbelim épp nem volt, ruhám is csak rongyos. Könyörtelen nagybátyám a szobába zárt. Anyám koporsóját szerettem volna még egyszer látni, a fejemmel akartam bezúzni az ablakot, de nem mertem az öregtől. Azért a jégvirágot leheletemmel engeszteltem ki. Folyamatosan huhúkoltam, úgy néztem végig a szertartást – emlékezett később.
Mivel édesapja, Mihály, a bohém lelkű, italt kedvelő cipészmester egyedül nem tudta felnevelni fiát, a gyerek Tompa Igricibe kerül nagyszüleihez. Sokat dolgoztatják, az érzékeny lelkű, szeretetre vágyó fiúcska a munka elől a környező erdőkbe, mezőkre menekül, ott talál megnyugvást. Az irodalomtörténészek szerint talán éppen emiatt választotta később allegorikus verseinek jelképeit a természetből.
(Fotó: Farkas Ottó)
A nép emlékezete őrzi anekdotáiban a költő hatalmas termetét és ennyi év múltán se túlozza el. 1968 júliusában, amikor nagy ünnepség keretében (amelyen a hanvaiak szerint legalább 15 ezer ember vett részt) felnyitották Tompa Mihály sírját és a koporsóban lemérték csontjait, két szemtanú egybehangzó véleménye szerint 196 centiméter hosszú volt.
Hatalmas testi erejéről szóló anekdota egyik mondata már-már szállóigévé vált. A humoros történet Tompa Mihály és kocsisa, Pucsok Péter közötti vitáról szól, amelyben a heves természetű költő megelégelve a meddő vitát, rokkon kapta tolvaj kocsisát és kilógatta a parókia magas tornácáról. „Nem ütlek meg, üsd meg magad” – mondta Tompa és elengedte Pucsok Pétert, aki nagyot nyekkent a parókia udvarán.
A mítoszként őrzött jövendőmondó képessége valószínűleg összefügg Géza fia korai halálával. A legenda szerint, amikor a bábaasszony éjszaka megérkezett Soldos Emíliához, Tompa Mihály feleségéhez, a férfi nem maradt bent, kiballagott az udvarra és nézte a csillagokat. Esténként gyakran álldogált kint a sötétben, a csillagok állásából mondott jövendölést. Amikor a gyermek megszületett, a szakácsné kitörő örömmel vitte Tompának a hírt. Bent mindenki boldog volt, csak Tompa Mihály nem. Ő búsan hajtotta le a fejét és mondta a jövendölést: „…egy perccel később kellett volna megszületnie, így nem lesz hosszú életű és víz által fog meghalni”. Sajnos igaza lett. A hanvai nép megőrizte Tompa szomorúságát is. A legenda szerint Tompa Mihály és felesége soha nem sétáltak ki együtt Géza fiuk sírjához. Amikor Tompát megkérdezték, miért nem? „Nem akarjuk egymás gyötrődését látni” – válaszolta a költő.
(Fotó: Farkas Ottó)
A zsugorodó népi emlékezet Gömörben azt is tudni véli, mennyire ragaszkodott Tompa Mihály a vidékhez, de legfőképpen Hanvához, ahol 1868. július 30-án elhunyt. Amikor versei és igehirdetései révén egy ország megismerte és gazdag alföldi gyülekezetek képviselői akarták ajánlatokkal magukhoz csábítani, Tompa ellenállt a csábításnak, őt nem lehetett rábeszélni, maradt Hanván, a szerényebb helyen. A hozzá látogató távolabbi gyülekezetek képviselőit egy gömöri legenda szerint azzal utasította vissza, hogy kár minden szóért, mert: „A hanvai pap hamvai Hanván hamvadnak el”.
Az emlékezet a fentieken kívül még számos történetet megőrzött költőnkről és tett közkinccsé, gyarapítva ezzel is ismereteinket a kétszáz évvel ezelőtt született Tompa Mihályról.
