Már előre rettegek mindenféle évfordulótól, de leginkább azoktól az alkalmaktól, amikor valamely múltunkban megtörtént fájdalmas eseményre való emlékezés apropóján elhangzik mindenféle hamis és félrevezető szószaporítás. Ez történik ma is október 6-a alkalmából.
Az összes megemlékezésről való beszámolót igyekszem becsülettel végigolvasni és próbálom benne megtalálni azt a mondatot, vagy legalább egy utalást, ami a tragikus eseményből leszűrhető tanulságra mutatva talán némi értelmet adhat az egyébként azonnali értelmet erősen nélkülöző emberi életek kioltásának.
Legfájdalmasabb élményeim a szabadságharc évfordulóihoz köthető, tanulság megfogalmazásának még a kísérletét is nélkülöző, vénasszonyos önsajnálatokhoz köthetők. Az ilyeneken nevelődött utódok ezért nehezen ugorják át azt a lécet, amit az azóta kb. ötven évenként elkövetett szamárságaink következményeire való emlékezések jelentenének.
Első alkalommal akkor éltem meg az ilyen mellébeszélésnek a valóságát, amikor még alapiskolás koromban nagyapám meséit hallgattam az iskolában felszabadító hősökként jellemzett szovjet katonákról, akiket nagyapám következetesen és kizárólag muszkákként emlegetett, és csupán később értettem meg, hogy ennek oka nem is csak az a kártétel volt, amit a hős felszabadítók nagyapám gazdaságában, főleg állatállományában elkövettek a falunkban 6 hétre megrekedt frontvonalnak köszönhetően.
Azt is tudni kell, hogy ez alatt a 6 hét alatt döntően a frontvonal keleti oldala, vagyis a hős felszabadító szovjet hadsereg katonái követték el sok más disznóságuk mellett a nagyapám gazdaságát érintőket is. Sokkal inkább volt elmarasztaló véleményének az oka az, amit az első világháborúban az orosz fronton felderítő huszárként látott az orosz civil életben, főleg a gazdaságban, abból is elsősorban a mezőgazdaságban, amihez jól értett, és jól tudta, hogy mi lenne ott és akkor helyes, vagy legalább elfogadható, illetve mi az, ami nem.
No, itt és ekkor tanultam meg, hogy mit jelent az a szófordulat, amit az érem másik oldalaként szoktak emlegetni, vagyis a dolgok emberi értékelésében tapasztalható kettősség, mely szerint ugyanazon dologról egyszerre lehet és tudunk homlokegyenest ellenkező állításokat produkálni. Innentől kezdve semmi más nem érdekel, mint az a kérdés, pontosabban a válasz arra a kérdésre, hogy mi ad értelmet, mi a ma is értéknek tekinthető lényege a felszabadító és a muszka minősítésnek és feltételezhető kettősségének? Ez a kérdés az, amit eddigi lassan 70 éves létem során egyetlen történész ismerősöm, sőt egy-két ilyen tudással felvértezett barátom sem tudott megnyugtatóan megválaszolni, és úgy tűnik, hogy ebben a számomra csalódást jelentő állapotban az idei vértanúkra való megemlékezéseknek köszönhetően sem áll be változás.
Természetesen a változást abban várom, ami világossá tenné a tanulságot, amit a szabadságharc céljaiból elérve a hősök áldozatának is köszönhetően megkaptunk, illetve a másik oldal, tehát a vesztes szabadságharc következményeiként beköszöntött pozitívnak semmi körülmények között nem nevezhető események magukban hordoztak.
