A Csemadok Dunamocsi Alapszervezete február 23-án immár tizenhetedik alkalommal rendezte meg a „Nem élhetek muzsikaszó nélkül…” estjét.
A szervezet vezetőségének tagjai felismerték a magyar nóta szerepét, jelentőségét és tudomásul vették, hogy milyen sokat jelentett a kor emberének és a hazáját, történelmét megbecsülő egyénnek. Felkarolták a magyar nóta kulturális örökségének ápolását és közkinccsé tételét. Igaz, hogy ez egy csepp a tengerből, de sivatagban minden csepp az életben maradást segíti.
„Reményeink szerint a nótaest sokat segíthet abban, hogy a nóta újra méltó helyet és rangot kapjon a magyar kultúrában. Mai rohanó, sivár, anyagias világunkban rendkívül fontos a felnövekvő nemzedékben a hazaszeretet, a gyökerek, a hazához tartozás büszke érzésének erősítése. A magyar nóta a magyar nemzet egyik legtisztább kincse, mert a legőszintébb hangon szól a magyar ember öröméről, bánatáról, a szerelemről és az elmúlásról. A legmélyebb emberi érzéseket szabadítják fel bennünk. A dalnak mindenkor közösségmegtartó ereje volt, és van ma is. Ha elhanyagoljuk, egész kultúránk, nemzeti sajátosságaink kerülnek veszélybe, ha felkaroljuk, akkor magyar dallal, nótával formáljuk a magyar emberek ízlését.
„Hegedűjén a magyarnak úgy zokog a magyar nóta, mint hogyha egy egész nemzet eltemetett álma volna.” (Wass Albert: Magyarok dalolnak – részlet)” – mondta ünnepi köszöntőjében Lajos András a szervezet elnöke, aki köszöntötte Magyarország két településéből – Kocs és Süttő – vendégeket, Kún Ferenc történészt, a Rákóczi Szövetség alelnökét, aki a Falumúzeum részére átadott egy 1847-ből származó dunamocsi vagyonjogi oklevelet, Polhammer Lászlót, a Rákóczi Szövetség Süttői Szervezetének elnökét, Szigeti Jánost Búcs, Banai Tóth Pál Dunamocs polgármestereit és a mintegy 200 résztvevőt.
A dunamocsi színpadon jelen voltak a szakmai nagyjai: Básti János (Ipolykeszi), Ágh Sándor (Szentmihályfa), Barti Éva (Kéménd), Barusz László (Érsekújvár), Gőgh Zoltán (Gúta), Barta Barbara (Érsekújvár), Morvai István (Gúta), Fürst Pál (Pozsonypüspöki), Bartáné Nyitrai Mária (Érsekújvár) és Lajos András (Dunamocs).
Az énekeseket Mezei Zsolt és zenekara kísérte. Ahogy az a régi cigány családokban lenni szokott, a fiúgyerekek már egészen kiskoruktól kezdve a zene csodálatos lüktető életáramlásának részévé válnak. Ezzel legtöbbjük sorsa megpecsételődik, és a zene továbbra is elkíséri útjukat. Cigányzenekarunkat is ez a régi szokás jellemzi, hiszen tagjait egymáshoz rokoni és baráti szálak fűzik. A zenekar számtalan neves rendezvényen vett már részt: nótaműsorokon, falunapokon, vásárokon, bálokon, amelyeknek immár visszatérő fellépője. A 21. század rohanó világában is hivatásunknak tekintjük a magyar nóta ápolását és megőrzését az utókor számára. Igazi elismerés, amikor a közönség a műsor végén vastapssal fejezi ki háláját. Ez a fajta visszajelzés kellőképpen feltölti őket, és igazolja, hogy az embereknek igénye van a „sírva vigadó” magyar nótára.
A zenekar a műsort és a vacsorát követően is nótázásra bíztatta a vendégeket. Sikerrel. Több órán keresztül csendült a nóta, szállt a muzsika.
Ez az est nem csak a helyi Csemadok lelkesedését és tenni akarását bizonyítja, hanem kétségtelenül azt is, hogy az ilyen kistelepüléseken valós igényként jelentkezik a magyar kultúra iránti vágy, hiszen tudják, kuriózum a magyar nóta. Benne van a magyar ember szíve-lelke. Hűen tükrözi e nemzet gondolkodását, érzelmi világát. Magyarok, zsidók, cigányok írták e dalok szövegeit. Magyar énekli és az ország egyik legnagyobb kisebbsége, a cigány muzsikálja. Hol van ennél nagyobb hungarikum? Ha pedig kérdik tőled, mi a magyar nóta?
Csak annyit mondj, könnyet virágzó fa!
Hogy lesz-e folytatás? Minden bizonnyal! Mivel Dunamocson örök igazság: „Akinek nótája nincsen…”!
Miriák Ferenc
A szerző fényképei a rendezvényről képgalériánkban tekinthetők meg.
