Beke Sándor, neves felvidéki rendező így emlékezett vissza pályatársára, Galán Gézára május 3-án, Komáromban tartott ünnepségen, levelét Pelsőczy László olvasta fel.
Én, Galán Géza itt vagyok!
Ez az első gondolat, ami Gézáról nekem eszembe jut. 1959 tavasza.
Szavalóverseny volt, Géza kiállt a színpadra, és elmondta József Attila versét, ami úgy végződik: Én, József Attila itt vagyok! Ettől a pillanattól kezdve számomra ő jelen volt, és jelen is maradt a felvidéki magyar művészetben. Ez után a szavalat után megkerestem őt, egy kakaót fogyasztott a büfében és rábeszéltem, jöjjön velem Pozsonyba, és jelentkezzen a Színművészeti Főiskolára színésznek. Nem tudom, az életében megbocsátotta e nekem ezt, de hagyta magát rábeszélni, mert ő is hitt a tehetségében.
Én, Galán Géza itt vagyok. Ez jellemző volt az egész életére, végigcsináltuk a főiskolát, és másodéves korában, amikor megijesztették, hogy ilyen alacsony termettel nem lehet színész, őrült mód tornázni kezdett, és egy év alatt 15-20 centit nőtt. Erre is csak ő volt képes, mert mindig magasabbra akart törni, mindig többet akart, és mottónkká vált Tőzsér Árpád gondolata:
Nem hajlok se új
se régi úrnak
csak a nád hajlik
törik a férfi
nem tört derékkal
próbáljak élni.
Ő mindig egyenes derékkal élt. Nem hagyta magát sem 68-ban, sem utána. És amikor arról volt szó, hogy újra kell szervezni a magyar ifjúságot, ő biciklire pattant, és nem hajolt se új, se régi úrnak, hetek alatt majd ezer klubbot szervezett, és akkor volt még ideje arra is, hogy az Új Ifjúságban a Rólunk írták című rovatot indítson.
Legfontosabb mégiscsak a csodálatos Liliomfi, és a mégcsodálatosabb Rómeója volt, majd a nagyszerű rendezése a Kolduskaland.
Liliomfiba szerelemes volt egész Komárom, és Rómeóba pedig az egész Felvidék.
Kevesen tudják, de egy egész autóbusznyi tanár és főrendező Kazimír Károly és az egész osztálya jött le Budapestről Komáromba megnézni a bemutatót, és így a vasfüggönyt áttörve a siker híre eljutott Budapestre is, s ez a hír később Gézát röpítette hol a magasba, hol egy kisebb zátonyra, de mindig kapaszkodhatott bele. Szigeti Karcsi, kora legtehetségesebb koreográfusa hívta Gézát a 25. Színházba Budapestre.
A meg nem valósult álmaim közé tartozik, hogy Pozsonyban egy olyan színház legyen, ahol ő filmet csinálhat magyar színészekkel, tévéjátékot rendezhet magyar színészekkel. De a házat, amelyet kinéztem színháznak, egy napon, pontosabban egy éjszaka a levegőbe röpítették. Ez a pozsonyi Zsinagóga volt.
Kedves Géza, ott Fent, az elíziumi mezőkön csináld meg ezt a színházat!
Beke Sándor, Felvidék.ma
A szerző Csilizradványon született, 1939-ban. Magyar Tanítóképzőt, majd Színművészeti Főiskolát végzett Pozsonyban, majd a Budapesten rendezői szakon szerzett diplomát. Főiskolásként Pozsonyban elindította az irodalmi színpadi mozgalmat. 1968-ban korszakváltást jelentett Komáromban diploma-rendezése, a Rómeó és Júlia. 1969-ben megalapította a kassai Thália Színpadot, amelynek rendezője és művészeti vezetője lett. Igényességével határozott arculatot adott nemcsak a komáromi, de a kassai színháznak is. 1978-ban Magyarországon telepedett le, 1978-tól 1981-ig a kecskeméti Katona József Színház főrendezője, 1984-től a Népszínház rendezője. 1990 tavaszán visszahívták a komáromi Magyar Területi Színház igazgatójának. Önállósította a kassai Thália Színházat, a komáromi társulat pedig a Jókai Színház nevet vette fel.
{iarelatednews articleid=”39388,39234,37089″}
