Halász Béla aktív szereplője az elmúlt évek felvidéki magyar civil (köz)életének, ám neve azt követően vált országosan ismertté, amikor az idei parlamenti választások kampányhajrájában a felvidéki magyarság autonómiáját nyíltan támogató óriásplakátot helyezett ki Pozsonyban. Ennek kapcsán beszélgettünk vele választásokról, pártfegyelemről, autonómiáról, megújulásról és a felvidéki magyar közösség esélyeiről.
Mikor legutóbb beszélgettünk, még a Fontos vagy! Mozgalom (FVM) „színeiben” a Magyar Közösség Pártjának listáján induló képviselőjelöltként nyilatkozott. Azóta – viszonylag rövid időn belül – két szakítás is történt: először a mozgalommal, aztán egy jóval zajosabb a párttal. Kezdjük az elsővel: mi történt a Fontos vagy! Mozgalomban, kinek és miért okozott problémát, hogy a civil szervezet egyik legaktívabb tagja egy politikai párt listáján is megmutassa magát?
Magam sem gondoltam volna, hogy ilyen rövid időszak alatt ennyi minden fog történni. Nem sokkal, vagy talán pont az után, hogy itt a Felvidék.ma portálon nyilatkoztam, olyan folyamatok indultak be, melyekre legrosszabb álmaimban sem gondoltam volna. Amikor nyilvános lett az MKP listája, Kovács Balázstól, a Fiatal Függetlenek kampányfőnökétől kaptam egy üzenetet, melyben azt írta: ne higgyem azt, hogy kisajátíthatom a mozgalmat a saját politikai céljaim érdekében. Nem tudtam mire vélni ezt a hangnemet, és nem is vettem igazából komolyan. Tudni kell, hogy amikor átvettem a Fontos Vagy Mozgalom (FVM) irányítását, az akkor egy nem működő szervezet volt. Boldoghy Olivér kiszállt belőle, a honlapot törölte, és a Facebook-oldalra is ez várt volna, ha nem élesztjük fel. Egy év alatt eljutottunk olyan oda, hogy 2300-ról 4700-ra növeltük kedvelőink számát, és rövid idő alatt a FVM talán a legmeghatározóbb kétnyelvűségért küzdő szervezetté vált a Kétnyelvű Dél-Szlovákia (KDSZ) mellett, sőt volt időszak, amikor több embert tudtunk elérni, mint ők. Sokat küzdöttünk azzal például, hogy a KDSZ ne konkurenciának, de partnernek tekintsen minket. Ezt sajnos a másik félről nem tudom elmondani, ami pontosan az én MKP-listán való indulásom után csúcsosodott ki.
Jól értem, a két felvidéki, kétnyelvűségért küzdő szervezet rivalizál egymással?
Mi nem rivalizálunk senkivel, sőt a Facebook-oldalon igyekszünk minden olyan szervezetet a mozgalom köré csoportosítani, akik Felvidéken a kétnyelvűségért, a magyar nyelv regionális nyelvvé minősítéséért küzdenek. Kovács Balázs üzenete után egyébként másnap az egy éve nem látott Boldoghy egy levélben jelezte, hogy újra itt van, és mintha mi se történt volna, újra az FVM elnökeként lépett fel. Megköszönte a munkámat, de levelet intézett az MKP-nak, a Kerekasztalnak, hogy én többé nem nyilatkozhatom a FVM nevében, csak mint magánszemély. Kijelentette, hogy az FVM nem adja nevét az MKP listájához, a Facebook-oldalunkon pedig megszüntették az admin státuszom. A legdurvább ebben az, hogy a Fontos Vagy nem volt addig bejegyezve, a regisztrációt én indítottam el, és vittem véghez. Jeleztem ezt a támadást Berényi József felé, aki kitartásra biztatott. Az MKP és a kampány érdekeit nézve nem indítottam semmiféle ellentámadást ezen emberek ellen, sőt, amikor már többször is cenzúrázták az írásaimat, inkább töröltem magam az FVM oldaláról. A kampány vége után nyilvánvaló, hogy valakinek az volt az érdeke, hogy a KDSZ és a Fiatal Függetlenek mellett ne legyen még egy szervezet, amely a kétnyelvűséggel foglakozik.
Kinek lehetett ez az érdeke?
Ha figyelték az FVM Facebook-oldalát, láthatták, hogy a kampány során a Fiatal Függetleneket és a KDSZ-t támogatta. Pontosan erről beszéltem a novemberi interjúmban, hogy úgy látom, a személyes ellentétek miatt nincs összefogás. Ezek az ellentétek ott vannak a pártok között, de a pártokon belül, sőt a civil szervezetek között is. Ez ebben az esetben is beigazolódott. A Fiatal Függetlenek az egész kampányukat arra építették, hogy csak ők küzdöttek a kétnyelvűségért, csak ők mentették meg a kisiskolákat, csak ők álltak ki Malina Hedvigért. Ide egyetlen más szervezet sem fért be. Akkor más kommunikációt kellett volna választaniuk. Természetesen a KDSZ munkáját el kell ismerni, de nem ők az egyetlenek. Biztos vagyok benne, hogy ez a kampány után változni fog! Orosz Örssel és csapatával, ha tetszik valakinek, ha nem, számolni kell. Én a kizárásom után leültem vele, és sok dolgot tisztáztunk.
A tavalyi interjúban így fogalmazott: „Politikai kampányban nem gondolkodom, kizárólag azokat a dolgokat szeretném kihangsúlyozni a kampány során, amit eddig is fontosnak tartottam, tartottunk. Ezek pedig, nem fontossági sorrendben: nyelvhasználat, közösségi jogok, regionalizmus és az önrendelkezés.” Ami az utóbbit illeti, annak kihangsúlyozása meglehetősen látványosra sikeredett azzal a bizonyos pozsonyi óriásplakáttal. Miért éppen Pozsony?
A kampány során kizárólag a Fontos vagy pozitív szerepét akartam kihangsúlyozni, de ezt a fenti történések felülírták. Pozsony magyar királyi város volt, a történelem egyik legfontosabb csatája zajlott itt 1051-ben, ez a város volt a magyar, német, szlovák lakosság együttélésének, majd lett a felvidéki magyarok elnyomásának is a jelképe. Minden fontos dolgot, ami minket érint, Pozsonyban döntenek el. Ezért Pozsony! Egyetlen más város sem jöhetett számításba.
Sokan viszont úgy vélik, hogy ez az „Én kimondom” meglehetősen goromba üzenet a listán ön előtt álló 149 jelölt felé, akik viszont nem mondták – nem mondhatták – ki, mert a párt kampánystratégiája más nyomvonalat követett.
Szerintem senki a 150 jelölt közül nem írt alá olyan nyilatkozatot, amiben tiltanák az autonómia szó használatát. Én biztosan nem írtam alá ilyet, és nem is kaptam erre utaló kérést, tiltást. Én nem árultam zsákbamacskát, a novemberi interjúnk során is elmondtam, mit tartok fontosnak.
Mikor jött az ötlet, kezdettől benne volt a pakliban egy kis „trollkodás”, vagy csak menet közben telt be a pohár a kimondatlan dolgokkal?
Amikor elvállaltam a listán való szereplést, úgy volt, hogy kötünk az MKP-val egy szerződést. Úgy, ahogy a Fiatal Függetlenek és a Somogyi Szilárd-féle csoportosulás is. Egyetlen kérésem volt, hogy a 150 jelölt mindegyike magyarul írja a nevét. Berényivel végül kompromisszumot kötöttünk, hogy legyen az első 50, mert többet nem tud garantálni. Sajnos ez nem teljesült, ha végigtekintünk a listán, még az első 20-ban is találunk olyat, aki nem csak hivatalosan, de még a közösségi oldalon is szlovákul használja a nevét. Itt kellett volna kiszállnom, mert hogyan akarunk mi bárkit is képviselni, ha ilyen alapvető dolgokra nem vagyunk képesek? És ez nem új keletű probléma, minden választáskor ugyanezzel találkozunk. Visszatérve az együttműködési szerződésre: az végül sose került aláírásra. A kampány kizárólag a menekülthullámról szólt a párt részéről, én pedig azokat szerettem volna megszólítani, akik csalódtak a pártban, mert Berényi József a szlovák médiában azt nyilatkozta, az MKP nem akar autonómiát. Úgy gondoltam, mint független jelölt én ezt megtehetem, megpróbáltam áttematizálni a kampányt. Talán sikerült is.
Berényi József nem azt mondta, hogy pártja nem akar autonómiát, csupán annyit, hogy nem használja ezt a szót a programjában és a kampány során…
Ebben a vitában ez másként hangzott el. De mindenki nézzen csak utána, milyen nyilatkozatok hangzottak el az elmúlt négy évben. 2015-ig teljesen rendben volt ez a szó Berényi részéről a szlovák médiában is.
Nem illett volna mégis egyeztetni a kampánystábbal és a többiekkel? Egy választási kampány mégiscsak csapatmunka…
Természetesen illett volna, és senki ne higgye, hogy én nem akartam egyeztetni. Forró Krisztiánt többször kerestem január folyamán, megígérte, hogy találkozunk, de erre sajnos nem került sor. Berényi Józsefet is kerestem, egyeztettünk is időpontokat, de végül ez a találkozó sem jött létre. Telefonon tudtunk beszélni a plakát kihelyezése napján, akkor abban egyeztünk meg, hogy találunk megoldást. Szóba sem került az, hogy esetleg levesznek a listáról. Más jelöltnek is jelent meg olyan plakátja, amit nem egyeztetett a kampánystábbal, nem vették le őket a listáról.
Az MKP mindenesetre hamar rövidre zárta az ügyet és levette önt a listáról.
Sokan nem tudják, de az MKP elnöksége szavazott erről a kérdésről, és nem támogatták a listáról való levételemet. Viszont másnap Berényi József és Forró Krisztián úgy döntött, az elnökségi tagok jóváhagyása nélkül, hogy levesznek a listáról. Ezt úgy kell elképzelni, hogy én a sajtóból tudtam meg, hogy levettek a listáról, jóval ezután hívott fel a kampányfőnök és tudatta velem a döntést. Erről a döntésről, azóta sem kaptam semmiféle írásbeli dokumentumot.
Így is több mint háromszáz szavazatot kapott. Ilyen nagy a Halász-család, vagy…?
A Halász-család nem nagy, és őszintén mondom, a család több tagja inkább el sem ment szavazni március 5-én, annak ellenére, hogy én erre senkit nem biztattam, sőt feleségemmel együtt elmentünk és az MKP-ra szavaztunk.
A párt hivatalos álláspontját ismerjük a pozsonyi óriásplakáttal kapcsolatban. De milyen reakciók érkeztek „nem hivatalosan”? Mit szóltak például a listatársak a magánakciójához?
Kettéválasztanám ezt a dolgot. Amíg nem vettek le a listáról, a nagy többségnél pozitív reakciót váltott ki, többen az MKP listáján is szereplő jelöltek üzenetben vagy telefonon gratuláltak. Másnap aztán, amikor lekerültem a listáról, itt is változott a helyzet egy kicsit. Jöttek a támadások jobbról, balról, elölről hátulról. De még mindig kisebb számban voltak, mint a támogatók. Egyfolytában csörgött a telefonom, órákon keresztül beszélgettem emberekkel, akik úgy gondolták, hogy ezzel a döntéssel a párt árulást követett el a felvidéki magyarsággal szemben. Becsapottnak érezték magukat. Ami a szlovák felet illeti, ahhoz gondolom nem kell kommentár. Több mint ezerszer küldtek el a Duna mögé, de ezen nincs mit csodálkozni. A szlovák emberek egy részében ott van a rejtett magyargyűlölet, ezt a dolgot egy terrorista sejthez tudom hasonlítani, ami évekig csak pihen, aztán egyszer csak robbant és kész a tragédia.
A legmeghatóbb támogató levelet Tőkés Lászlótól kaptam. Ezt a levelet csak a választások után hoztam nyilvánosságra, mert ezzel sem akartam befolyásolni az emberek döntését.
Olyan véleményt is hallottam, hogy ezzel valójában „lenyúlta” a témát annak szakértőitől. Az MKP kész anyaggal rendelkezik, amely ugyan nem említi szó szerint az autonómiát, de kétségkívül benne vannak a felvidéki magyarság önkormányzati jogok iránti igényei. Mi erről a véleménye?
Nem „nyúltam” én le semmit. A tévéviták megmutatták, hogy teljesen mindegy, minek nevezzük, a szlovák félnek se autonómia, se önrendelkezés, se területi önkormányzatiság, se magyar megye nem elfogadható. Nem kell meghasonulnunk, az autonómia szót kell használnunk. Ebből nem szabad engednünk. Hiszem, hogy ez a mi utunk. Az, hogy milyen autonómiáról beszelünk, már más kérdés. Az MKP-nak van koncepciója, ezt senki nem akarja vitatni. De tessék kicserélni a szavakat. Dél-Szlovákiát Felvidékre, az intézményi feltételt pedig az autonómia szóra. Ekkor kapunk egy egészen más dokumentumot. A nemzetközi jog is az autonómia szót használja, tegyük mi is azt. Hogy nézne ki az például, ha a székelyek és az erdélyi magyarok autonómiáját illetően a romániai magyar közösség megmaradásának és gyarapodásának, valamint Észak-Románia gazdasági felzárkóztatásának intézményi feltételeiről beszélnénk? Nevetségesen hangzik, igaz? Székelyföldi Autonómia és Felvidéki Autonómia. Vagy ez, vagy semmi. Visszatérve a plakátomra! Ez a plakát inkább a ki nem mondott dolgok jelképe lett, az elmúlt 27 év szomorú látképe. Mi saját magunk mondunk le olyan dolgokról, amiről soha az életben nem szabadna. Nem beszéltünk a kampányban a Beneš-dekrétumokról, Esterházy János rehabilitálásáról, Malina Hedvigről, a DAC-szurkolók megveréséről, és a nyelvtörvényről sem. Csak kizárólag egyetlen dolog számított. Bekerülni a parlamentbe és megfelelni a szlovák félnek mindenáron.
Ami viszont – mármint a bejutás – nem sikerült. Mit gondol, volt szerepe az ön esetének abban, hogy nagyon sokan csalódottan otthon maradtak és nem mentek szavazni?
Nem készült erről semmilyen felmérés, de az látszik, hogy a magyarok által lakott régiókban jóval alacsonyabb volt a részvétel. Azóta több írás is megjelent ezzel kapcsolatosan, úgy gondolom 10-20 ezer közé tehető azoknak a száma akik, pont ezért maradtak otthon. Sajnos a párt még most is próbálja ezt jelentéktelen dolognak beállítani. Én állítom, ez hatalmas hiba volt.
Ha már autonómia: mi ezzel kapcsolatban az elképzelése, mit kéne tennie a magyar közösségnek, a vezetőknek? Mert bár ön kimondta ugyan a varázsszót, tartok tőle, hogy nagyon sokakat mindez hidegen hagy. Sokkal hétköznapibb, kézzel foghatóbb problémákra várják a megoldást…
A probléma az, hogy az elmúlt 27 év alatt egyszerűen nem magyaráztuk el se a magyar, se a szlovák félnek, mit is akarunk, mit is jelent valójában az autonómia. Azt gondolom, 27 éve töketlenkedünk, csak ígérgetünk az embereknek munkát, kenyeret, magas nyugdíjat, magas fizetést, munkahelyeket, színvonalas oktatást, kultúrát, egészségügyet és persze autonómiát. Kulturálist, oktatásit, gazdaságit. Igazából semmit nem tudunk felmutatni. Küszködő, 300 euróból (túl)élő családokat, elköltöző fiatalokat, elkeseredett embereket látunk. A közéletből egyre kevesebben veszik ki a részüket. Pont ezért. Csalódtak a politikusainkban, teljesen mindegy milyen generációról beszélünk. Gyorsabban fogyunk, mint ami természetes lenne, gyarapodásról nem is álmodhatunk.
Hiszek benne, hogy ezek a dolgok csak egy más hozzáállással változtathatók meg. Az autonómia számomra nem csak egy szó, de az esélyt jelenti. Én nem akarom, hogy kisfiam egy olyan országban nőjön fel, ahol a szlovák híradósok az egzotikus nevén nevetnek. Nem akarom, hogy olyan országban nőjön fel, ahol egy DAC mérkőzésen a szlovák rendőrök megverik, mert magyar zászlót fog a kezében. Nem akarom, hogy egy olyan országban nőjön fel, ahol Nyitrán az egyetemre menet megverik, mert magyarul beszél a telefonba. Nem akarom, hogy egy olyan országban nőjön fel, ahol nem használhatja szabadon az anyanyelvét a hivatalokban. Nem akarom, hogy egy olyan országban nőjön fel, ahol a befizetett adója nem a saját szülőföldjét gyarapítja. És nem akarom, hogy egy olyan országban nőjön fel, ahol ükunokái már nem találkozhatnak felvidéki magyarokkal.
Több mint egy hét telt el a választások óta, mialatt a felfordulás nemhogy csökkent volna, hanem, ha lehet, még nagyobb lett a zűrzavar. Hogyan értékeli a választási eredményeket és az ennek következtében kialakult helyzetet? Mire számít, lesz kormány, és ha igen, milyen?
A választási eredmények láttán egyszerűen ledöbbentem. Nem számítottam arra, hogy a szélsőségesek ilyen erőt fognak képviselni a szlovák parlamentben. Szomorúan konstatáltam, hogy ismét elveszett 105 ezer magyar szavazat. Ami a jelenlegi helyzetet illeti, még három napja azt mondtam volna, hogy előrehozott választások lesznek, de most világos, hogy a Smer-SNS-Most-Híd-Sieť koalíció alakul. Valljuk be, ez egy eléggé bizarr koalíció, és ha nem tudnak valami nagy dolgot felmutatni az elkövetkező négy évben, ez valószínűleg a Most-Híd és a Sieť, ezen belül Bugár Béla és Radoslav Procházka bukását fogja jelenteni.
Való igaz, dacára a választási kampány idején tett kijelentéseknek, a Most-Híd vezetője elég hamar beadta a derekát és leült tárgyalni a kormányzó Smerrel. Ön korábban büszke volt arra, hogy sikerült egy asztalhoz ültetnie az MKP és a Híd, valamint az MKDSZ politikusait (Hedvig ügyében). Most is megtenné ugyanezt? Tárgyalnia és egyezkednie kellene az MKP-nak ezzel a Most-Híddal?
Az MKP-nak meg kell először újulnia. Teljesen. Ha a Híd bevállalja a kormánykoalíciót, biztos vagyok benne, hogy sokan elhagyják majd a pártot. Az MKDSZ nagyon kevés szavazatot kapott, szerintem nem erre számítottak.
Hogy látja mindezek után a felvidéki magyar közösség jövőjét? Mi lenne a helyes megoldás annak érdekében, hogy a következő népszámláláson ne kelljen újabb több tízezres fogyással sokkolnunk magunkat?
A mostani helyzetet a 30-as évekbeli felvidéki eseményekhez hasonlítanám, ami végül az Egyesült Magyar Párt magalakulásához vezetett. Nagyon nehéz folyamat volt ez, de azért sikerülhetett, mert azok az emberek, akik kompromittálódtak az egyik vagy a másik pártban, nem kaptak szerepet. Most ugyanez a helyzet. Az egyesülés csak akkor sikerülhet, ha a régi motorosok csak tanácsadónak maradnak, és egy új vezetéssel, bevonva a meghatározó civil szervezeteket, megalakulna egy ilyen szerveződés. Ez nem egy rövid folyamat lenne, de 2020-ra egy egységes lista kérhetné és szerezhetné vissza az elveszett bizalmat. Az emberek vágynak arra, hogy ne osztódjunk tovább, de ezt a vágyat tartalommal kell feltölteni.
szd, Felvidék.ma
