Karikatúra pályázat 2021

A Lakiteleki Népfőiskola 2021-benKarikatúra pályázatot hirdet, amelynek célja, hogy új teret és lehetőséget biztosítson a Kárpát-medencében élő 14 és 35 év közötti fiatal művészeknek, rajzolóknak a nagyközönség előtti…

Dráma 21 – drámapályázat

A Dialóg nonprofit szervezet2021-ben újra drámapályázatot hirdet szlovákiai magyar szerzők részére ezúttal két kategóriában. A kategóriákat a mű célcsoportja szerint határoztuk meg, tehát a felnőtt közönség számára készülő…

Példakép-díj

Tudjuk, hogy nehéz időket élünk, de ebben a helyzetben még fontosabb a nők szerepe, az édesanyáké, a gondozóké. Ebben a járvány sújtotta nehéz időszakban is úgy érezzük, szükség…

István király nyomában

Közös kalandra hívja az általános iskolás alsó tagozatos gyermekeket idén nyáron az Ars Sacra Alapítvány 2021. július 1-től augusztus 20-ig 8 héten át tartó kihívás kvízekkel és kreatív…

Minden forrásom belőled fakad – rajzpályázat

Az Ars Sacra Alapítványnál különösen fontosnak tartják, hogy a jövő generációját is megismertessék a hagyományos európai kultúrával és értékekkel. 2021 Szent József és a családok éve is, így…

Mese Bábos tábor – felhívás

A Komáromi Regionális Művelődési Központ a MARIANUM Egyházi Iskolaközponttal egyetemben az első  Mese Bábos tábor szervezésének keretén belül nagy tisztelettel szólít meg minden, a bábozás és a mesevilág iránt…

Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia új pályázata fiatal íróknak

Új pályázatot hirdetett meg az Előretolt Helyőrség Íróakadémia és az Íróakadémiát működtető intézmény, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG). Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia 2021-ben pályakezdő szépírói kategóriában tett…

7. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle

A 7. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle helyszíne ezúttal is a Vásárúti Kulturális Központ, a felvidéki elődöntő időpontja pedig 2021. szeptember 1., szerda. A Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle a…