A jövő évi állami költségvetés jóváhagyásával a parlamenti képviselőknek sikerült biztosítaniuk, hogy az emberek megkaphassák a nekik szánt segítséget. Ezt a csütörtöki sajtótájékoztatóján mondta Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő, …
Itt és Most
-
-
Csütörtökön, december 22-én elfogadta a parlament a jövő évi költségvetés-tervezetet. A 136 jelenlévő képviselő közül 93-an szavaztak mellette, a kormánypárti OĽANO-val, a Sme rodinával és a Za ľudíval …
-
A Munkáltatók Köztársasági Szövetségében (RÚZ) tömörülő foglalkoztatók megelégedéssel fogadják, hogy 15 év után megszűnik a vállalkozók üzembentartási díjfizetésének kötelezettsége. A tévé- és rádiódíj fizetésének eltörlését a Szlovák Rádióról …
-
Már csak véletlenszerű ellenőrzések lesznek a cseh-szlovák határon, a cseh rendőrség nem fog megállítani minden gépkocsit, mint eddig. Az intézkedés január 25-ig érvényes. A változást Vít Rakušan cseh …
-
Itt és Most
Akcióban a szlovák „értelmiségiek”: a gútai polgármester után Berényi József került a nemzetőrök célkeresztjébe
Amint arról korábban hírportálunkon beszámoltunk, a Szlovák Értelmiségiek Szövetsége nevű szervezet a Legfőbb Ügyészséghez fordult amiatt, mert a gútai magyar képviselők azt tették, ami a világon a legtermészetesebb …
-
Decemberben a Hlas-SD nyerte volna a parlamenti választásokat a szavazatok 19 százalékát megszerezve. A második helyen a Smer-SD végzett volna 16,6 százalékkal, a harmadik pedig a Progresívne Slovensko …
-
Az állam kész jövőre kompenzálni a dráguló energiaárakat a háztartások, szervezetek és cégek számára, jelentette ki Karol Hirman gazdasági miniszter, aki szerint ehhez minden szükséges lépést megtettek. „Az …
-
Itt és Most
Az igazságügyi minisztérium közvetlen felhívást jelentett be a bíróságépületek felújítására
Az Igazságügyi Minisztérium (MS) közvetlen felhívást jelentett be a bíróságépületek rekonstruálására, amelyre a helyreállítási tervből lehet forrásokat meríteni. A felújításra körülbelül 182 millió eurót szánnak. Ezt a szerdai …
-
Kedden (december 20-án), 62 éves korában elhunyt Vladimír Krčméry professzor – orvos, infektológus, a trópusi betegségek szakértője. Haláláról a noviny.sk weboldal tájékoztatott, s Eduard Heger (OĽaNO) megbízott kormányfő …
-
Az OĽaNO, a Sme rodina, az SaS és a Za ľudí pártok megegyeztek a jövő évi állami költségvetés támogatásában. Ezt Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő és Richard Sulík SaS-elnök …

