Fotó: SME/Vladimír Šimíček

Egyetlen politikusnál sem volt nagyobb különbség az imidzs és a valóság közt, mint Bugár Bélánál. S ennek most vége szakadt. Az emberek mindig kedvelték a mosolyáért, mert zsoviális volt, a magyarok értékelték, hogy megmutatta, hogyan lehet az ember sikeres a szlovákok közt úgy, hogy közben magyar marad.

A szlovákok meg a jó szomszéd prototípusának tartották. Készségesen viccelődött Olivér Andrásyval, lefényképezkedett a kertjében, tudta, hogyan fordítsa előnyére a magyar akcentust.

Sikeres és pozitív történet az övé, mert hősünk megértette, hogy a politikában nem anti-Slotának kell lennie, és hogy távol kell tartania magától Durayt, no meg Orbán Viktort is.
Összetűzése Orbán Viktorral karrierjének politikailag legérdekesebb fejezete volt. Bugár néha belül megvetette, amikor Orbán hajlandó volt bármit megtenni, például olcsó ruhát hordani, hogy ellenzékben minden lehetséges szavazatot begyűjtsön, miközben milliomos volt. De mindig tisztelte és feleslegesen sohasem ingerelte. Végül is a Slovnaft a MOL-é, és a magyar tévé és rádió pontosan azt teszik, amire a kormányfő kéri őket. A mi magyarjaink meg ezt figyelik, ezt hallgatják.

Bugár el tudta panaszolni, mennyire zavarja, hogy a Fidesz a határon túlról a nacionalista ellenfeleit támogatja a párton belül. Nemcsak politikailag, anyagilag is. De védekezni is tudott ez ellen. Ez volt mindig a másik erős oldala: Bugár tudta, kit kell jelölnie a saját emberei közül, amikor a hatalmat osztogatták a választás után, azok meg tudtak gondoskodni magukról és a pártfogóikról.

A korrupciógyanús ügyek gyakoriak voltak, az SDKÚ emberei pedig értetlenül ingatták a fejüket, hogy Bugár emberei azt is megússzák, amit ők nem engedhetnek meg maguknak.
De kevesen akarták ezt megérteni. És még kevesebb embert érdekelt. Főleg amikor Bugár a döntő pillanatokban a jó oldalra állt, vagy tudta, mikor kell mosolyognia.

Amikor összeveszett Csákyval és Durayval, és ez utóbbi azt állította róla, hogy gyanús vállalkozókkal veszi körül magát, kevesen hitték el. Az ő szava állt Bugáréval szemben, miközben az elsőt egy magyar nacionalista mondta, az utóbbit meg a mi Bélánk. Hasonlóképpen hihetetlenül hatott, amikor az egyik magyar képviselő asszony Bugár vulgarizmusára panaszkodott, vagy a szlovák politikusok a jelöltlistájáról a tekintélyelvű munkamódszerére.

Csakhogy hiba csúszott a gépezetbe.

A parlament főügyészt választott, és Iveta Radičová jelöltje elbukott. Néhány jobboldali kormánypárti képviselő ugyanis a titkos szavazás során Dobroslav Trnkára szavazott, akit Radičová félre akart állítani. Nagy hajsza indult a bűnösök után, bárki gyanús volt, de senkire sem bizonyították rá.

Csak idővel lehetett olyasmit hallani, hogy a Trnkára szavazó képviselők valószínűleg magyarul beszélnek, miközben néhányan kétértelműen azt is megkérdezték, véletlenül nem szavazott-e velük a vezetőjük is, hogy biztos legyen, tartani fogja a száját. Akkoriban megpróbáltam közülük néhány kuvikkal beszélni, és írni erről, de nem volt érdeklődés.

Így Bugár Béla, a politikus, aki 1990-től ül a parlamenti padsorokban, energikusan a kilencedik választásába is belevágott és a többieknek magabiztosan erkölcsi tükröt mutatott. Téma volt elég, s az összeesküvő fiúk győztek: Bugár Béla a jellemére helyezte a hangsúlyt, Lucia Žitňanská meg mindent az elejéről akart megoldani.
Aztán egy bravúros dupla Salchow-ugrást hajtott végre, s azóta a hírek olvasásakor a gutaütés kerülgeti.

Mivel mostanság naponta napvilágra kerül valamilyen piszkos ügy, vagy furcsa dolgok bukkannak fel a múltból, megtudhattuk, hogyan szerzett Bugár Béla félmillió eurót. Bugár azt állítja, szó sincs botrányról, a földeket még akkor vette, amikor nem ismerték a gyorsforgalmi út végleges nyomvonalát (ha ez igaz, meg kell vizsgálni, hogy a Most-Híd vagy annak jelöltjei nem befolyásolták-e valahogy a nyomvonalat), és hogy ártatlan az ügyben.
Csakhogy ez tévedés.

Németországban elegendő, ha egy csúcspolitikust plagizáláson kapnak, már lemondásra kényszerül. Lengyelországban elég, ha egy luxusétteremben pártmanipulációkról vagy leendő ügyletekről beszél. Amerikában Madelaine Albrightnak jóval a politikai visszavonulása után le kellett mondania a koszovói Telecom privatizációjában való részvételről, nehogy magát vagy az amerikai külpolitikát gyanúba keverje, miszerint üzleti érdekeket szolgál.

Ezért amikor Bugár Béla azt állítja, hogy ez nem ügy, akkor végzetesen téved. A telkek ugyanis azt bizonyítják, hogy Bugár vállalkozó, nemcsak politikus.

Lehetséges, hogy a távozása káoszba taszítaná a szlovákiai magyarokat, ami rosszabb lenne, mint a jelenlegi helyzet. És elég valószínű, hogy Bugárnak nem származik baja a botrányból, mivel súlyosabb dolgok is történnek. De ez semmit sem változtat azon, hogy Bugár viselkedése elfogadhatatlan.

Egy politikusnak, főleg egy csúcspolitikusnak és pártelnöknek a közérdeket kell szem előtt tartania. Nem lehet lobbista vagy üzletember. Ezért fizetjük ilyen jól a politikusokat. Bugár valamit képviselt a politikában, a magyar közösség és az állam számára is.
Nem mintha félmillió euró megváltoztatna mindent, amit valaha is tett. De egy dolog már nem változik. A választók, a politikusok, és egyszer talán egy történész is üzletemberként is fognak Bugárra tekinteni.

(Felvidék.ma, Jaroslav Daniška, Postoj.sk)