A História című történelmi folyóirat Niederhauser Emil visszaemlékezéseit közli e havi számában, a régi Pozsonyra visszaemlékezni a mi szívünknek is melengető, még akkor is, ha nem csak a jóra emlékezünk. Niederhauser Emil a második világháború pozsonyi cserkészéletéről ír.
A csehszlovák időkben a teljes szlovák területen, a déli határvidéken nagyon sok olyan magyar cserkészcsapat volt, amely a bécsi döntéssel átkerült Magyarországhoz. Egyedüli magyar csapatként mi maradtunk Pozsonyban. Az őrsi órák mellett, ami heti egy alkalommal egy órát jelentett, minden nyáron volt tábor is. Ezekkel a cserkésztáborozásokkal végigjártuk a szlovák terület nagy részét. A környéket is minden alkalommal bejártuk, megnéztük a környező várakat és növelte a büszkeségünket, hogy ezek magyar várak.
Ott megpróbáltuk – és talán nem kevés sikerrel – a szlovák-magyar barátságot is megerősíteni. Egyébként nagyon jóban voltunk a helybeli szlovákokkal. Egyszer pl. a helybéli szlovák cserkészcsapattal egy éjjeli ütközetet is „megvívtunk”. Ezt a vezetők természetesen előre megbeszélték. Mi este 9-kor feküdtünk le, és valamikor 10 és 11 között jöttek a szlovákok, hogy megtámadjanak minket. Ez egyfajta számjáték (számháború) volt régebben, ti. mindenki kapott a feje búbjára egy számot, és akiknek a számát leolvasták, az halott volt. Na de ezt kétnyelvűen nehezen lehetett lebonyolítani, így mindenki megkapta a saját monogramját. Utána tábortűz volt. Semmi különösebb nemzetiségi viszály nem fordult idő. A cserkészeknél ez különben sem volt szokás.
Emellett eléggé szoros kapcsolataink voltak, félig illegálisan, a magyar cserkészekkel. Más, különösebb megmozdulása az ottani magyar ifjúságnak – különösen a bécsi döntés után, amikor már olyan kevesen voltunk – nem volt. Szó sem lehetett már arról, hogy olyan komoly politikai társulások, pártfélék jöttek volna létre a cserkészeten belül, ahogy ez a csehszlovák időkben megtörtént.
A különféle helyeken tartott kirándulásokat, táborokat 1941-től már nem engedélyezték, hiszen kitört a háború a Szovjetunióval. 1942-től tehát már nem volt tábor, de a cserkészet tovább működött, és az őrsi órákra redukálódott. Azután 1945-ben betiltották, meg kellett szüntetni. Az új hatalom nagyon rossz néven vette, hogy egyáltalán szó volt a cserkészetről, amit a nyugati imázs valamiféle kisugárzásának tartottak.
História, Felvidék Ma
