Emlékezés egy elszalasztott (elsikkasztott) lehetőségre
1994. január 8-án (egy évvel az önálló Szlovák Köztársaság kikiáltása után) Komáromban találkoztak a felvidéki magyarok választott parlamenti és önkormányzati képviselői, valamint polgármesterei. Az eredeti elképzelés még Csehszlovákia széthullása előtt született, hogy a Trianonban fogant ország jogutódai esetében nem kellene-e már végre erről a kérdésről önrendelkező módon népszavazást rendezni.
Sajnálatos módon ez az ötlet még az akkori budapesti MDF kormányzatot sem érdekelte, pedig azt azért látniuk kellett volna, legalább egy minimális félműveltség esetén is, hogy egy olyan ország alakul, amelyet sem Trianonban sem az 1947-es párizsi konferencián nem szentesítettek (csak a magyar területekkel megajándékozot Csehországot Csehszlovákia néven) , hiszen az ezeréves Magyarország elrabolt része volt (s ma is annak minősül), és csak az északi területein volt önálló államalakulata 1939 és 1944 között Tiso Jozef plébános vezetésével, aki az elsők közt vitette el a zsidókat az országból (még fizetett is érte), csatlakozott Hitlerhez és Sztálinhoz Lengyelország megtámadásakor, majd a németek oldalán a szovjet birodalom ellen harcolt. A végén mégis a győztesekhez írták, a nagy szláv gazember testvériség jegyében, amiben közrejátszott, hogy Beneš egyszerre volt szabadkőműves és KGB-ügynök is , bár a szlovákokról mint faragatlan aljanépről beszélt, és a területüket csupán kihasználható csehszlovák gyarmatként kezelte. Ennyi nemzetközi gengszterizmus ellenére Szlovákia 1993-ban simán megkapta az önállóságának elismerését, amiben az első hónapokban még a felvidéki magyar liberálisok (értsd szabadkőműves bérencek, nemzetáruló talpnyalók) is segédkeztek.
Egyedül a Duray vezette Együttélés mozgalom próbált a realitások talaján nem behódolni a szemfényvesztésnek, és a jogi kereteken belül az önrendelkezés jogán megalakítani egy valamilyen felvidéki magyar nemzeti tanácsot. Komoly nyugati politológusok is elismerték azóta, hogy erre akkor biztos lehetőség volt, s még egy népszavazást is támogattak volna. Viszont az egyetlen magyar nyelven megjelenő (idegen lelkületű) Új Szó igyekezett jó kommunista hagyományait folytatva lebeszélni mindenkit bármi követelésről. Amikor mégis született egy elhatározás a komáromi nagygyűlés összehívására, már 1993 végén jártunk, és a magyar kormányt egy még tehetségtelenebb ember vezette, aki még azt sem látta, hogy csúszik vissza a hatalom a bolsevik terroristák kezébe, a felvidéki viszonyok dolgában pedig teljesen tudatlan volt (és még őt akarták később az MVSZ elnöki székébe betuszkolni !). Szlovákia pedig valóban egy nemzeti-szocialista-munkáspárti jellegű vezetés alatt kezdett kibontakozni. Most már látszik az eredménye: szlovák szempontból tojtak a nemzetközi elvárásokra, a magyarokat továbbra is elnyomják, és soha nem akarják megengedni a demokráciák minimális alapjogát, az önrendelkezést népszavazás útján ! Rengeteg nemzetközi normát sepertek félre, mégsem történt semmi, csak egy-két ejnye bejnye, nono…és megy minden tovább.
1994-ben Komáromban kb. 5 ezer ember gyűlt össze a sportcsarnokban, a távoli 400 km-ről is érkezők autóbuszait a rendőrség folyamatosan (minket hétszer), zaklató módon ellenőrizte. Egy helyen el is árulták, hogy nem a busz állapotával van baj, hanem azzal, ahová tart ! Tehát a diktatúrák idejét idéző, illetve a soproni népszavazást követő mozgósításra felkészülő hatalmi gépezet tudta, hogy a magyarok követelése jogos, amit csak erőszakkal lehetne , antidemokratikus módon megakadályozni.
Nem volt szükség azonban a szlovákok jelentősebb fellépésére. A felbérelt, hatalmi viszketegségben szenvedő, magukat liberálisnak nevező törpe Független Magyar Kezdeményezés- Magyar Polgári Párt emberei saját maguk jelentgettek a kormánynál és a köztársasági elnöknél, és a nyugati bankok révén kezükbe juttatott kommunista hagyományú Új Szóval mosták naponta a magyarok agyát. Hol azt hirdették, hogy minden jogunk megvan, nem kell semmit sem követelni, hol pedig azzal fenyegettek, hogy ebből jugoszláv konfliktus lesz.
Végül Komáromban nem alakult meg a 100 tagú bizottmány (mivel az Együttélés , bár 75 %-os többségben volt, egyedül nem akarta vállalni a faltörő kos szerepét. Pedig kellett volna!). Közfelkiáltással születtek viszont határozatok, például, hogy rendezzék a magyarok szlovákiai alkotmányos jogállását (mert a szlovák alkotmány is úgy kezdődik, hogy: „Mi, a szlovák nemzet….” – tehát ebbe máris nem férünk bele), a területi közigazgatási átrendezés során vegyék figyelembe a nemzeti és történelmi hagyományokat (ugyanis már a hatvanas évektől úgy rajzolták meg a járások határait, hogy addig húzták a határt a hegyvidéki szlovákok felé északra, míg szlovák többség nem keletkezett benne), továbbá felkínálták a szlovák nemzetnek, hogy az ősiség, a szülőföld jogán ne degradáljanak minket saját földünkön holmi betelepült kisebbségnek, hanem legyünk társnemzet egyenlő jogokkal, méltósággal és esélyekkel (erről aztán végképp nem akartak hallani, mert a fasizmusnak is az a lényege, hogy eltiporja , lekicsinyli, cseléddé és rabszolgává teszi az őshonos lakosokat).
Sajnos még ezek a határozatok sem teljesültek azóta, bár kormányon is volt a három pártból összedarált, és liberalizmussal fertőzött MKP, nem tett értük semmit. Bugár Béla szó szerint elbohóckodta az ügyet, ami nagyon tetszett a szlovák közönségnek, mert a cirkuszban is a bohóc a legnépszerűbb, és sejtelme sincs arról, hogy a valódi produkció a trapézon zajlik… csakhát ezek a megvásárolható politikai tényezők nem hogy életüket, de még autójuk lakkozását sem kockáztatnák a magyar nemzetért. Néha egy lócitromnak határozottabb a politikai helytállása, mint a magyar billentyűzetet bitorló egyes újságoknak és személyeknek!
Erre is emlékeztek másfél évtized után Komáromban azok, akik még mindig felelősséget éreznek nemzetük sorsa iránt, és nem akarják azt látni, hogy két évtized múlva a mai Szlovákia területén csak 3 – 4% magyar legyen, mint egy indián rezervátum látványossága. Persze a szlovák kormány alelnöke máris tiltakozott, zsarnoki szellemiségéhez méltón, hogy a magyarokat nem illetik meg a nemzetközileg is garantált demokratikus jogok, vagyis az önrendelkezés és autonómia. Mintha bűn lenne az, hogy a saját házunkban otthon akarjuk magunkat érezni, saját nyelvünkön szólva egymáshoz bármikor. Vagyis a házunkba betolakodók túszul tartanak, terrorizálnak, zaklatnak, és azt várnák el igazán, ha önként lemondanánk (lojalitást mutatva) a házról, amit őseink építettek, csak egy nemzetközi bűnszövetkezet másnak ítélt oda.
Ezek után valóban nincs más út, mint a teljes körű önrendelkezés elérése! Ennek a felelősségnek a jegyében fogant meg aznapegy egész napos elemző szakértői csoport jóvoltából a mellékelt NYILATKOZAT.
Mihályi Molnár László
(az Együttélés alelnöke, prágai parlamenti képviselője és frakcióvezetője 1991-1992-ben,
jelenleg pártoktól független, az MVSZ felvidéki alelnöke)
