A nem magyarországi lakos magyar állampolgárok közösségi megjelenése-, egyszersmind a Kárpát-medencében a magyar államhatárokon kívül élő nem magyar állampolgár magyarok jelenléte, a törvényhozásban reprezentációra jogosult magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek képviselete sok tekintetben új helyzetet fog teremteni már a közeljövőben is.
A magyar államhatárokon kívül élő, Kárpát-medencei magyarsághoz tartozó polgároknak – reális prognózis szerint – csupán egy része fogja felvenni a magyar állampolgárságot, a másik része pedig nem. Szerencsétlen helyzet lenne, ha e körülmény- illetve egyenesen éppen az állampolgárság felvételének biztosítása, nem-szándékolt és paradox módon azt is eredményezné, hogy így látszólag mintegy „megfeleződne” az államhatárokon kívüli magyarság létszáma, esetleg lopakodva elkezdődne egy olyan értelmezés, amely csak az állampolgárságot felvettekkel számol e körben.
Meglehetősen problematikus dolog lenne egyébiránt az is, ha a Magyarországon kívüli lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárok végül is nem rendelkeznének magyarországi szavazati joggal, mert a parlamenti választásokon való részvétel éppen a leginkább par excellence állampolgári jog, az államhoz való tartozást és az irányában fennálló állampolgári jogokat az állam hatalmi szervezetei irányában pont egy ilyen akarat és jog delegálása jelenti.
Az említett állampolgári jogkör megvalósítható esetleg olyan módon, hogy akinek magyarországi lakhatósága van, vagyis egyéni képviselőjelöltek tartoznak lakókörzetéhez, azok e jelöltek egyikére szavazhatnak, míg az ilyen választókörzettel nem rendelkezők – az államhatáron kívül lakó magyar állampolgárok – pedig magyarországi pártlistákra szavazhatnak, olyan pártlistákra, amelyek Magyarországon belül egyben úgynevezett kompenzációs – a „nem-befutó” szavazatokat kismértékben mégis hasznosító – listák is lehetnének.
Ilyen mechanizmus esetén azonban valamilyen módon meg kell oldani az államhatárokon kívüliek másik részének, a magyar állampolgársággal nem rendelkező magyaroknak a reprezentációját a nemzeti közhatalom világában.
Emlékezzünk arra, hogy a magyarországi, más nemzetekhez tartozóak törvényhozásbeli reprezentációja sem megoldott. E két csoport – az államhatárokon kívül élő magyarok és a magyar államhatárok között élő más nemzetiségűek helyzetében van némi szerkezeti hasonlóság; reprezentációjuk, delegáltságuk bizonyos mértékben egymáshoz hasonló strukturális összetettséggel és egyszersmind nehézséggel is rendelkezik.
Elképzelhető talán, hogy a magyarországi nem-magyar nemzetiségű- és az államhatárokon kívüli magyar állampolgárok – miközben a Magyar Országgyűlésbe mindenki máshoz hasonlóan a megszokott teljes felhatalmazású képviselőket is delegálnak, egyszersmind egy szűkebb körű, akár nemzetrészek egyfajta kamarájaként működő testületbe is delegálhatnának követeket. E testületek népcsoportonkénti „frakciói” egyszersmind kiegészülnének a magyar államhatárokon kívül élő, nem magyar állampolgár magyar nemzetiségűek delegáltjaival.
Egy ilyen nemzetrészek kamarája értelemszerűen nem lenne a Parlamentnek másik-, netán „felső” háza. E kamara kompetenciája a kisebbségi léthelyzetet érintő kérdéskörökre terjedhetne ki. Az ide történő delegálás népességarányosan és alighanem az adott népességcsoportot reprezentáló, politikai szervezeteken keresztül lenne megoldható.
E kamara mintegy magába integrálhatna korábbi Országos Kisebbségi Önkormányzathoz-, Magyar Állandó Értekezlethez – és Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumához kapcsolódó elemeket, státusza ennek megfelelően lenne kialakítható.
Kolozsi Béla
Felvidék Ma
