Nekünk, Kárpát-medencei s azon belül felvidéki magyaroknak az adhat erőt, ha egyre többen és önérzetesebben tudatosítjuk, hogy őshonos európai nép vagyunk, és csodamód kalandos, kincses történelmünk „együttes atyafisága és együttes érdeke szervezett bennünket nemzetté”, s ezt a kincset nem engedhetjük elveszni, hiszen elidegeníthetetlen birtokként szállott reánk.
Ahogyan Tamási Áron írta: hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett a számunkra, de nemzetté a magyar kultúra, a magyar szó teremtett bennünket; ezért jelképes hatalomként a magyar szó nekünk a legszentebb Ereklye, melyet kegyelet, hűség és becsület illet minden időben.
Ebből következik – amit nemzeti nagyjaink mindig is hangsúlyoztak –, hogy jellemezhetnek bár egy nemzetet a tettei és szenvedése, vallása és erkölcse, tudománya és művészete, jogrendje és törvényei, indulatai és szenvedélyei, de egy nép sajátságát semmi nem tükrözi vissza annyira, mint a nyelve és történelme. Ha pedig ez igaz – márpedig igaz –, akkor egy egészséges tudatú nép kiveti magából az olyan elfajzásokat, melyek időnként felütik a fejüket felvidéki magyar közösségünkben, illetve sajtónkban. Legutóbb a „szlovmagy identitás” hagymázas hülyeségének a vírusát dobták be a köztudatba e macskaszalajtottak, nyilvánvaló céllal: tovább erősíteni magyar közösségünkben a megosztottságot; minél több – főleg fiatal – lelket megtéveszteni-megzavarni, elszigetelve őket a határtalan hazában, a Kárpát-medencében élő magyarság többi részétől, mintegy azt sugallva, hogy a (Cseh)Szlovákiához „csatolt”, ősei szülőföldjét soha el nem hagyó magyarság egy olyan különleges „állatfaj”, amelynek nem egyszerűen és nemesen magyar, hanem a sok-sok évszázados múlthoz képest röpke 90 év alatt kialakult, tudathasadásos szlovmagy identitása van: szétroncsolt történelemtudattal, megcsonkított kultúrával és megfertőzött nyelvvel.
Többek között az ilyen fogadatlan prókátoroknak köszönhetjük, hogy mára már a legnagyobb magyarlakta településeink is tudathasadásos képet mutatnak: etikailag és etnikailag is meghamisított környezetet mind külsőleg – az „államnyelv” egyeduralmával –, mind lelkileg: elgyávult – elközömbösült magatartással. Tehát éppen az ellenkezője történik, mint amit e prókátorok mondanak, akik szerint mi „kisebbségként nem »kevesebbek«, hanem igenis »többek« vagyunk”. Ha ez igaz lenne, akkor a lélekszámunk 20 év alatt nem apadt volna százezerrel, és például Dunaszerdahelyen, e 80 százalékban magyarok lakta településen nem 80 százalékban kizárólag államnyelvi feliratok hirdetnék, hogy – a mi gyáva és hanyag hozzáállásunknak is köszönhetően – „ki az úr a háznál”.
S hogy az i betűre a pont is felkerüljön, eme prókátorok egyike még a logikát is hajlandó eltörni, azt állítván, hogy „szlovákiai magyar politikai képviselet” azért létezik, mert létezik szlovmagy identitás! Mintha politikai képviseletünk azért lenne, hogy ezt a torz, hamis, skizofrén identitást szolgálja. Nem pedig egy olyan magyar közösséget, mely a magyar nemzet természetes része, természetes és egészséges magyar identitással, mely Széchenyi Istvántól megtanulhatta (volna), hogy az érzéketlen és önző nacionalizmus kényszeríthet ugyan erre-arra, de lelkünket nem alázhatja meg; azt, hogy magyar lenni megszűnjék, nem teheti, mert nyelvemet Istentől vettem, és csak Istennek adom a halálba.
E szent igazságot látszik tudatosítani és erősíteni az az üdvös cselekedet, hogy a napokban a dunaszerdahelyi városi képviselő-testület kisebbségi nyelvhasználati bizottságot hozott létre, elősegítendő a magyar nyelv használatát a hivatalos érintkezésekben. A testület tanácsadó szervként működne, felmérné a Csallóköz fővárosában a kisebbségi, köztük a magyar nyelv használatával foglalkozó törvények érvényesülését, valamint javaslatokat tenne a városi hivatal és a város intézményeinek magyar nyelv-használatára. A bizottságnak az is feladata lenne, hogy felmérje, milyen többletköltségekkel jár a kisebbségi nyelvhasználat, mivel a legtöbbször azzal utasítják el a kétnyelvűsítést, hogy nincs rá keret a költségvetésben.
És ami legalább ilyen fontos, s amit Hájos Zoltán polgármester is kiemelt: mindebből nemcsak Dunaszerdahely lakosainak lesz haszna, hanem követendő példával szolgálhat minden felvidéki-szlovákiai magyarlakta településnek.
Kulcsár Ferenc, Felvidék.ma
