Puss Sándor jezsuita szerzetes meggyőződése, hogy ott kell munkálkodnia, ahol szükségét érzi. Lelkileg is elhivatott olyan helyeken jelen lenni, ahol, ha nem volna, hiányozna a közösségnek, ahol nélküle nem oldódnának meg a gondok, ahol segíteni tud bajba jutott, rászoruló embereken. Jelenleg, hivatali beosztása alapján, egyetlen felvidéki magyar jezsuita papként, 2016 júniusától Kassán él. Másodszor van a városban, mégsem érzi itt otthon magát. Széleskörű jótékonyságának viszont nem csak a keleti régió örvend.
„Valóban ennyi év után is úgy érzem, hogy nem vagyok otthon. Huszonöt évvel ezelőtt voltam itt először életemben. Akkor újmisésként, majd felszentelésem után ezt a feladatot kaptam. Azelőtt soha nem jártam itt, teljesen idegen volt számomra a hely. Lehet, hogy a máig tartó otthontalan érzésemben a szerzetesek szlovák környezete és a papírmunka is közrejátszott. Egy fiatal papnak nem szokás ilyen munkát kapnia, lehet azért volt, hogy hagyjam itt őket, menjek át Magyarországra. Meg akartak futamítani. Akkor ezt úgy oldottam meg, hogy átmentem Kárpátaljára. Jogilag ide, ebbe a szerzetesi közösségbe tartoztam, de ott misszióztam” – mesélte portálunknak az atya, aki az ismételt idehelyezését úgy fogadja, hogy Isten nem akarja, hogy itt legyen, csak ide rendelték, itt van szabad hely.
Elmondása szerint volt lehetőség Morvaországban is, de ő természetesen inkább a Felvidéket választotta. „Én tisztelem, szeretem a kassaiakat, csak nem érzem magamat otthon. Nem érzek itt feladatot. Itt vannak magyar papok, magyar közösség, magyar kulturális élet, minden rendben van. A jezsuita pedig oda megy, ahol baj van, ahol szükség van rá, ahol, ha nincs ott, tönkremegy valami. Ehhez szoktam. Legyen az Románia, Kárpátalja, ezeken a helyeken éreztem, ha nem vagyok, akkor hiányzom. Itt viszont nem hiányzom senkinek és nem is keresnek az emberek” – vallotta be őszintén Puss Sándor.
Magyar nyelvű Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálat létesül a városban
Érzéseit bizonyítja az a tény is, hogy majd csak egy év elteltével lesz a könyvbemutatója. A hallgatlak.sk egy Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálat, s a tanácsadók számára állított össze egy szótárat az atya. Eddig minden felvidéki hívást Magyarországra irányítottak át. Szomorú tény, de annyi a hívás, hogy nem győzik fogadni. Szeretnék, ha az egyes régiók önmaguk oldanák meg a gondokat. Erdélyben szerdán csöng a telefon, minden csütörtökön pedig Kárpátalján.
„Szeretnénk Felvidéknek is napot szabni. Ez egy lassú folyamat, fél éve dolgozunk rajta. Júniusban mutatjuk be a hallgatlak.sk weboldalt – itt el lehet érni bennünket. A könyvem egy szótár, mit kell és mit nem szabad mondani, ha valaki hív vagy segítségért folyamodik. Néha keressük a szavakat a kényes témák terén. Igazából az a nehéz, hogy ezt szakemberekkel nem lehet csinálni, őket nem alkalmazhatjuk, hiszen ők eleve szakmailag állnak a gondhoz, a telefonáló pedig emberi hangot szeretne hallani, nem azt, hogy kioktassák. Valakit, aki őt megérti. Laikus önkénteseket keresünk, akik azért bizonyos szaktudással is rendelkeznek. Az emberek ugyanis általában akkor hívnak, mikor nagy a baj. Öngyilkosság előtt” – mesélt Puss Sándor a magyar nyelvű segélyhívás lehetőségeiről, melynek története és hagyománya a Brit-szigetekhez kapcsolódik. Angliában nagyon sok volt az öngyilkosság, ezért egy lelkész a következő hirdetést közölte az újságban: „Ha valaki öngyilkos akar lenni, előtte hívja fel ezt a számot!” Annyi hívása volt, hogy nem győzte fogadni azokat, ekkor kezdett önkénteseket keresni.
Az öngyilkosjelölt kétszer mondja ki, harmadszorra cselekszik
Puss Sándor elmondása szerint a segélyvonalat tárcsázókon lehet segíteni.
„Ilyen esetben még meg lehet előzni a tragédiát. Az öngyilkosjelölt általában nem akar az lenni, csak szeretné tudatni a környezetével, hogy nagy bajban van. Nem akar meghalni, csak jelzést ad. Tudja, hogy csak a fenyegetés segíthet. Ha mégis megteszi, nehéz élni ezzel a tudattal. Ennek a súlya mindenki számára megterhelő, az én számomra is. Az a szerencsém, hogy tényleg hívő ember vagyok, szerzetes lévén, hiszek Istenben és imádkozom értük. Eddig hat öngyilkosom van, akiket nem sikerült megmentenem. Naponta gondolok rájuk, imádkozom értük. Egyébként motivál is engem, hogy mindent megtegyek azért, hogy ne legyen következő. Tehát, egyfajta erőt is ad. Tudom, hogy nem jutnak a pokolba. Ezek nem gonosz, csak kétségbeesett emberek, és nem volt, aki segítsen rajtuk. Ritkaság, hogy egyik napról a másikra valaki csak úgy elmegy. Általában ez egy folyamat végső stádiuma. Mindenki kétszer mondja ki, s harmadszorra követi el. Harmadszorra már nem mondja, megcselekszi. Egyelőre bírom a nyomást és sok jó embert ismerek.”
Rejtegetett műemlékek Kassán
„Bosszantó dolog, hogy 25 évvel ezelőtt a kassai jezsuita templomban le volt takarta Szent István koronája. Teljesen be volt falazva a színes ablak. A rendszerváltást követően ezt lebontották, viszont a feliratot – Kassa város nemessége adományozta 1944-ben. –letakarva hagyták. Most már látható” – mondta Puss atya és beszámolt arról is, hogy az Orsolya-rendi templomban van még egy színes ablak, mely szintén be van falazva. Szent Istvánt ábrázolja, ahogy Máriának nyújtja át a Szent Koronát. Az öt ablak közül már csak ez maradt rejtve.
„Ez állami és egyházi érdek, kényes kérdés. Azon leszek, hogy ezt is bontsuk ki, és engedjük, hogy Szent István újra látható legyen. Pontosan a főoltár felett van. Aki ezt akkor adományozta, azzal szemben is méltatlan a jelenlegi állapot.”
Csapatépítés az egyházi iskola számára Szepsiben
Miután Puss Sándort Kassára helyezték, Gábor Bertalan esperes megkereste őt és bevonta a szepsi egyházi iskola tanári közösségének kiépítésébe. A tervezett Salkaházy Sára Gimnázium, Alapiskola és Óvoda jövője a tanári kar minőségén is múlik majd. „Rendszeresen találkozom velük. Nagyon szépek az elképzelések, de a tantestületen múlik az egész. A pénz megvan, de egy jó csapat is kell. Én azt a feladatot vállaltam, hogy a csapatot összehozzam. Vannak a jelöltek között reformátusok, katolikusok. Eperjesen voltunk egy csapatformáló hosszú hétvégén, ahol ismerkedtünk. Húsvét és karácsony alkalmával ellátogatok a gyerekekhez, de igazából a tanári kart próbáljuk összekovácsolni. Mindenki várja a következő találkozást, talán egy közös kirándulás is beleférne. Az a fontos, hogy akarják az iskolát. Csak el kell kezdeni az építkezést, és akkor ha fellendül a dolog, a szemünk előtt épülne fel az intézmény” – nyilatkozta a szerzetes, aki elmondása szerint a jövőben szívesen tanítana az iskolában.
Az Isten országáért vállalják
Sároseperjesen tartottak nemzetközi konferenciát május 12. és 14. között azok a fiatal nők, akik készek vállalni az egyedülállóságot. Az esemény a Nyugat-Szlovákiában rendszeresen megszervezett találkozók folyatása volt.
„Olyan lányokról van szó, akik kiléptek a kolostorból, mert nem bírták a szlovákok között, vagy akik sem kolostorba, sem házasságra nem akarnak lépni – orvosnők, művésznők, politikusok, akik egész életüket valamilyen hivatásnak szentelik. Egy római világkonferencián hatezren gyűltek össze. Most tizenöten voltunk, szűk kis csapat. Ezek 25 éven felüli értelmes fiatal lányok. Az ilyen nők tudják, mit akarnak, el szeretnének érni valamit az életben, s ez család mellett nehéz. Nem azért választják az egyedüllétet, mert csalódtak a férfiakban, ez saját elhatározás. Most már a püspök is tiszteli őket, nem kell feltétlenül kolostorba vonulniuk” – nyilatkozta Puss Sándor, aki egyik feladatának tartja az ilyen lányok megmentését. A társadalom részei lehetnek, csak fontos, hogy tartsák a kapcsolatot.
Sokat utazik, ha másoknak segítségre van szüksége (Fotó: Puss Sándor archívuma)
Cseh, szlovák és erdélyi konferenciákat szerveznek, és ezen kívül valósulnak meg a kisebb helyi találkozók. Októberben Rozsnyón is terveznek egy összejövetelt. „Ismerek pár olyan lányt, aki okos, értelmes és kilépett a kolostorból, mert nem érezte, hogy apáca akar lenni, de nem találja helyét a világban. Össze kell őket ismertetni, hogy tudjanak egymásról, hogy azt mondhassák: Nem én vagyok az egyedüli furcsa lány.” Egy idő után a püspök jelenlétében megfogadják, hogy nem akarnak férjhez menni. De gyermeket fogadhatnak örökbe, keresztanyaságot vállalhatnak. A jezsuita szerzetes szerint fontos a nőnek, hogy letegye a fogadalmat, megnyugszik tőle a lelke.
A kassai magyar jezsuita közösségben jelenleg négyen vannak. „Szerintem megszűnik, de az én elképzelésem szerint még két évig itt leszek. Viszont gyakorlatilag bárhova helyeznek, tenni fogom a dolgom. Nincs itt nagy küldetése a közösségünknek, nincs ránk szükség. Ha ezt a várost elhagynánk, senki nem venné észre, nem hiányoznánk. Nem kell és talán nem is lehet ezt itt kialakítani, Kassa el van látva domonkosokkal, szaléziánusokkal. Oda kell menni, ahol szükség van ránk. De most egyelőre itt maradnék, hogy foglalkozzam mindazzal, amibe belekezdtem” – nyilatkozta portálunknak Puss Sándor atya.
