Most, mikor a települések sorra kutatják múltjukat, hagyományaikat: jeles elődeiket, műemlékeiket, művelődéstörténeti örökségüket, illik megemlékeznünk a kerek évfordulókról is. Ipolyhídvég múltjában ilyen dátum 1752, azaz a falu nagy fia, Szabó Pál teológiai író, prépost és kanonok születésének 265. évfordulója.
De ki is volt ez a Felvidékről indult, s ide sok-sok szállal kötődött, művelt és nagy tudású plébános, később főesperes, majd esztergomi kanonok, apát és prépost? Ipolyhídvégen született 1752. január 20-án. A Borovszky Samu szerkesztette Hont megyei monográfiában rövid életrajz olvasható róla, melyben megemlítik két, nyomtatásban kiadott egyházi beszédét is. Számon tartja őt az Esztergom vármegyei monográfia is az ottani írók közt. Mai lexikonjainkból azonban már hiányzik a neve. A legtöbb adatot Szinnyei József közli róla a Magyar írók élete és munkái XIII. kötetében (Budapest, 1909. 256. 1.).
Szabó Pál Bécsben végezte a teológiát, 1775-ben szentelték pappá. 1785-tól hosszabb ideig ipolyvarbói plébános volt, majd 1808-ban kerületi alesperessé nevezték ki; 1809-ben Tardoskeddre került plébánosnak, 1820-ban esztergomi kanonok, 1823-ban barsi főesperes lett. 1829-ben megkapta a szentgyörgymezei préposti címet, s főszékesegyházi főesperessé nevezték ki.
Első egyházi beszéde Selmecbányán jelent meg nyomtatásban 1807-ben. Érdemes idézni a hosszas alcímből, mert fényt derít néhány életrajzi adatra is: „Egyházi beszéd, mellyet Tisztelendő Szabó Pál úr a szétsényi kerületnek alesperese, s az esztergomi szent széknek, úgy szintén tekintetes Nemes neográd vármegyének táblabírája, s varbói plébános 1807. esztendőbeli Sz. György havának 27. napján Palánkon azon alkalommal mondott, midőn tisztelendő Frivaldi Frivaldszky János (…) drégelypalánki plébános (…) mint ötven esztendős pap második új miséjét tartaná.”
Régi hídvégi képeslap (Fotó: Csáky Károly)
Vajon miért ő volt az aranymise hitszónoka, vajon milyen kapcsolatban állt az idős pappal Szabó Pál? Ez is kiderül, ha beleolvasunk a szentbeszédbe. Szabó Pál vallomása szerint Frivaldszky buzdította őt „kisdedkorában” a papi pályára. A drégelypalánki plébános ugyanis Ipolyhídvégnek is lelkipásztora volt akkor. Szabó meleg szeretettel emlékezik gyermekkorára s a falu papjára: „Örömmel telik szívem, ha eszembe juttatom, miképpen Te engemet, sokszor ezen Templom székeire állítottál, a’ keresztényi Tudományoknál kérdezgettél, és ó! ha jól feleltem, mitsoda angyali öröm sugárzott ki mind ortzádból, mind szemeidből. Megvannak még a’ Hídvégi Templom oltárán azon gyönyörű képetskék, a’ melyekkel Te engemet ilyenkor megajándékoztál.?”
Szabó Pál Frivaldszkynak köszönheti azt is, hogy szülei taníttatták, azaz „deák oskolába” járatták őt. Kapcsolata akkor sem szakadt meg a falu lelkipásztorával, így szólt többek közt erről: „mingyárt második oskolámtól fogva, midőn a tanulás szünésének idejekor haza-jöttem, oldaladtól alig eresztettél el csak szüléimhez is”. (Szabó, 1807. 22-23. I.)
A falu papjának munkássága felett elmélkedve Borromei Károly-féle lelkületű papnak nevezi Frivaldszkyt. A szent életű főpap példáját követve ő is nagy gondot fordított a mindennapi pasztorációra. Gyakoroltatta híveivel a bűnbánatot, megtanította őket az oltáriszentség tiszteletére. Gyóntatószéke előtt gyakran álltak hosszú sort az egyszerű emberek. Mert érezték a lelki számadás szükségét, mert papjuk minden idejét a gyarló emberek lelki gondozására fordította. S Szabó Pálon kívül Isten jó szolgája sok-sok fiatalt indított még a papi pályára.
Jeles szülöttünk másik műve 1811-ben jelent meg Budán, Egyházi beszéd Szent István napjára címmel. Ebben az isteni szolgálat másfajta módját méltatja, első királyunk szent életű magatartását állítja ismételten példaként a magyarság és a kereszténység elé. Írt még latin nyelvű munkákat, verseket is. Esztergomban hunyt el 1835-ben. Életműve, papi pályájának példája érdemes az emlékezésre és emlékeztetésre.
