Balga Gabriella operaénekes az ipolysági városháza színpadán (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A Nagykürtösön született, Deménden nevelkedett, Ipolyságon járt gimnáziumba, s immár hatodik éve a Magyar Állami Operaház magánénekese. Balga Gabriella operaénekesnő, az Ipolysági Művészeti Alapiskola jubileumi hangversenyén csodás áriákkal kápráztatta el a közönséget.

A  Felvidék.ma többek között a kezdetekről, a felvidéki gyökerekről, valamint a művészeti alapiskolához fűződő viszonyáról is kérdezte Balga Gabriellát.

Milyen emlékei fűződnek a fennállásának hatvanadik évfordulóját most ünneplő művészeti alapiskolához? Honnan jött az opera szeretete? Mint a koncerten elmondta, az iskolának köszönheti, hogy rátalált a művészeti pályájára.

Gyerekkorom óta énekelek. Már kicsi koromban édesanyám ösztönzésére népdalversenyeken vettem részt. Az éneklés mellett először furulyaszakra írattak be. Ám ebben nem voltak olyan sikerélményeim, mint az éneklésben. Így az énekszakra írattak át, ahol Michňa Angéla tanárnőhöz kerültem. Meg voltak elégedve a hangommal, itt ajánlották a népdalok mellett a klasszikus énektechnikai éneklést. A tanárnő mindig nagy szeretettel fogadott, sokat foglalkozott velünk.. Michňa Angéla tanácsolta, hogy komolyabban foglalkozzam az operaénekléssel.

Második tanárom a váci Bakonyi Ilona volt. Innen a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke lettem, Fekete Mária volt a tanárnőm. Majd felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus énekművész szakára, ahol Pászty Júlia volt a tanárom. Még az egyetemi éveim alatt a Magyar Állami Operaházba kaptam felkérést. Ókovács Szilveszter szerződtetett le, 2012 óta vagyok az Operaház magánénekese lírai koloratúr mezzoszoprán hangszínnel.

Immár hatodik éve énekel a Magyar Állami Operaházban (Fotó: Pásztor Péter)

Mit jelent az Ön számára az opera? Fiatal leányként mi ragadta meg ebben a komoly műfajban?

Elsőként a klasszikus zene fogott meg. A dalokon keresztül ismertem meg az operákat. A dallamokba és a harmóniákba szerettem bele. Így kerültem az operához. A tanáraim azt mondták, ebben a műfajban vagyok tehetséges. És én szót fogadtam nekik, és jól tettem. Lépcsőfokról lépcsőfokra kerültem egyre közelebb az operához. Apránként szerettem meg a legnehezebb operákat is. Strausst és Wagnert nagyon szeretem, a modern operák még néha kihívást jelentenek. Nyitottabbnak kell lennem ezek felé is, ezeket nehezebb befogadni.

Meghatározó, hogy elsőként milyen operát hallgatunk és nézünk végig. Elsőként ajánlani tudom a Mozart operákat, Kodály Háry Jánosa szintén remek kezdésnek. A Diótörő szintúgy kedves darab. Fokozatosan a saját határainkat feszegetve jutunk el a komolyabb s modernebb darabokhoz.

Mik voltak a legmeghatározóbb operaszerepei az elmúlt bő fél évtizedben?

Leszerződtetésem után rögtön két szerepet kaptam. Erkel Ferenc Hunyadi László operájában Hunyadi Mátyás szerepében debütáltam, majd a Figaró házassága Cheribino szerepét kaptam meg. Azóta eljátszottam Rosina (A sevillai borbély), Dorabella (Cosi fan tutte), Örzse (Háry János), Második Dáma (Varázsfuvola) szerepeit. Több egyéb szerep is volt az évek során, köztük sok nadrágszerep talál rám. Partnereim között voltak olyan neves operaénekesek, mint Miklósa Erika vagy Rost Andrea.

A Magyar Állami Operaház mellett megfordult más városokban, országokban is a turnék során?

Természetesen az Operaház különböző turnéi alkalmával több országban is megfordultam. A sevillai borbéllyal és a Figaró házasságával egyhónapos japán turnén vettünk részt. Idén nyáron Észtországban jártunk, ahol a Figaró házassága mellett a Traviatát adtuk elő. Idén részt vettem az Operaház erdélyi turnéján is.

A közönség csodálattal hallgatja a Magyar Állami Operaház magánénekesét (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Mit tudhatunk a tervekről?

November elsején a Nemzeti Filharmonikusokkal Dvořák Rekviemjét játsszuk el a Művészetek Palotájában. November 6-án Kocsis Zoltán emlékkoncerten énekelek. Az utolsó koncertjei egyikén közösen léptünk fel. Volt szerencsém vele együtt dolgozni, nem a közönségtől izgultam, hanem tőle. Különleges és jó ember volt. Az adventi időszakban jönnek az Operaház karácsonyi rendezvényei, operabeavatók a gyerekek részére.  Varázsfuvola, Cosi fan tutte, A sevillai borbély többször is műsoron lesz.

Van szerepálma?

Sokszor kérdezik ezt. Az ember vágyik erre-arra. Több olyan szerep van, amiben megfog valami, amitől vonzóvá válik számomra. Szeretnék mindenbe belekóstolni.

Felvidéki kis településről érkezett az Operaház nagy színpadára. Mit jelent Önnek a Felvidék?

Jelenleg Dunabogdányban élek. Gyakorta látogatok vissza a családtagjaimhoz, a rokonaimhoz. Erre mondom, hogy hazalátogatok! Visszahúz a szívem. Ahogy elérem a Börzsöny dimbes-dombos lankáit, másként dobog a szívem. Érzem, hogy itthon vagyok. Itt van a hazám, az otthonom!