Nincs a tananyagban még egy mű, amelyet annyi vita kísért volna, mint a Bánk bánt az elmúlt kétszáz évben – olvashatjuk a Magyaróra című új folyóiratban, amelynek első számát egyik legnagyobb nemzeti drámánknak szentelték.
Katona József műve éppen 200 éve jelent meg először. A cenzor csak a nyomtatást engedélyezte, színpadi bemutatóját nem. A dráma 1833. február 15-én Kassán tartott ősbemutatóját a szerző nem érhette meg.
Az első kiadás bicentenáriuma alkalmából Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója BÁNK BÁN MARATON címmel ünnepi előadássorozatban vitte közönség elé a művet.
A Bánk bán kézirata
Első este a Bánk bán operaváltozatát Erkel Ferenc csodálatos muzsikájával, a másodikon a prózai színművet, harmadikon pedig az osztálytermi, egyórásra tömörített utazó változatot mutatta be a Nemzeti Színház. Az utóbbi azzal a céllal készült, hogy a diákoknak kedvet csináljon a mű olvasásához, a tanároknak pedig, hogy segítse a dráma tanítását.
A Bánk-missziót a 2017-es bemutatása óta már közel két tucat osztály látta szerte az országban. (Remélhetőleg amint lehetséges, külhoni magyar iskolákba is eljut.) Most, a Bánk bán maraton alkalmával Vidnyánszky Attila kísérő programra, az előadásokhoz kapcsolódó beszélgetésre is hívta a nézőket. A Bánk bán operaváltozata előtt Batta András zenetörténész és Kesselyák Gergely karmester, a dráma előtt Horkai Hörcher Ferenc eszmetörténész és Balázs Géza nyelvész volt a rendező vendége.
Az operát a Margitszigeti Szabadtéri Szinpadon rendezte Vidnyánszky, onnan kellett a Nemzeti Színház jóval kisebb játékterébe áttenni, de ez nem csökkentette az előadás sikerét, a Hazám, hazám áriát kétszer is visszatapsolták. Ez nagy meglepetést nem okozott a tudósítónak, aki – bár nagyon szereti Erkel operáját – ezúttal inkább a prózai változatról szóló vitára volt kíváncsi.
Katona József drámája shakespeare-i mű – állapították meg a résztvevők, mert minden benne van: magyarok és idegenek, férfi és nő kapcsolata, társadalmi szerep és magánélet konfliktusa, a sikeres sors kisiklása, a hatalom működése, a rossz és a még rosszabb közti választás drámája, a bosszú, a kegyelem gyakorlása, a megosztottság.
Tehát nem lehet azzal vádolni, hogy ne szólna a mához is a 200 éves dráma, amit azzal is kifejezett a rendezés, hogy míg az operánál nem élt Vidnyánszky a manapság divatos, és a műfajtól gyakran idegen, erőltetett modern külsőségekkel, addig a prózai mű napjainkban is érvényes gondolatait mai, illetve korhoz nem kötődő jelmezekkel is kifejezi. A tempó, a koreográfia, a zenei aláfestés mind-mind közel állhat a fiatalok világához, de mi a helyzet a nyelvvel?
Horkai Hörcher Ferenc, Vidnyánszky Attila, Balázs Géza (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Nemcsak a reformkori Katona József, de számos, a tananyagban szereplő 20. századi író művével kapcsolatban is egyre gyakrabban merül fel, hogy nyelve nehéz, a diákok nem értik, nem szeretik, s a tanárok közül is sokan javasolják, hogy vegyék ki egyiket, másikat a tantervből, vagy legalább írják át szövegüket maivá.
Ezekről a nézetekről
Balázs Géza nyelvész annyit jegyzett meg, hogy nem lehet mindent kidobni az oktatásból, ami nehéz. Az a baj, hogy nem tanítják meg: hogyan kell egy drámát olvasni.
Katona József nyelve nem nehéz, az elbeszélő múlt használata vagy az ikes igék hiánya sem teszi érthetetlenné vagy élvezhetetlenné. Bár a múltban is, napjainkban is többen „modernizálták” Katona nyelvét, miért nem akarjuk átíratni Berzsenyi, Csokonai és a többiek verseit? A kérdés logikus, de szerencsére a megvalósítás még képtelenségnek tűnik, bár a fordításoknál az újra fordítások mintha ebbe az irányba mutatnának.
Vidnyánszky leszögezte, hogy ő minden rendezésében Katona József szövegét használja. Az a véleménye, hogy óvatosan kell bánni az átírással, mert a nyelvhez kapcsolódik egy viszonyhalmaz, amely rögtön értelmetlenné válik, ha a szöveget kiszakítva belőle áttesszük egy másik kor, másik társadalom összefüggéseibe.
Ezt a rendezői álláspontot igazolja a beszélgetésen is bemutatott Magyaróra című folyóirat Bánk bán száma, amelynek több írásában is szóba kerül a legújabb változat, a Nádasdi Ádámé. Ő például bán helyett a nádor és a gróf szavakat használja a rang megjelölésére. Egyébként vele is készült interjú a lapban, amely joggal írja alcímében „A magyar nyelv és irodalom barátainak, tanárainak lapja”. Nemcsak tanárok, irodalomszerető olvasók számára is érdekesek lehetnek azok a módszerek, amelyekkel a tanárok igyekeznek megértetni és megszerettetni diákjaikkal egyik legnagyobb nemzeti drámánkat. Az írások egyik csoportja a „klasszikus” Bánk bánnal foglalkozik, élén Major Hajnalka tanulmányával, amely címében kérdezi: „…legjobb tragédiánk vagy a nemzeti hagyomány kegytárgya?”, de ebben a rovatban szerepel a dráma és a történeti valóság összevetése, míg egy másik írásban a drámáé és az operáé Bánk és Gertrudis kettősén keresztül.
A „modern” Bánk bán rovatból ki kell emelni Deák-Takács Szilvia „kreatív projekt”-jét, amelybe belefér például a diákok által készített virtuális cseteltetés a dráma szereplői között. A változatos pedagógiai módszerekbe Blankó Miklós körkérdése is betekintést ad, viszont aki nem tanítani, csak élvezni akarja nyelvünk gazdagságát, annak érdemes elolvasni Balázs Géza tanulmányát az írói szótárakról. Beke József kecskeméti tanár nevéhez négy ilyen nagy kutatómunka is fűződik: Zrínyi, Radnóti, Arany után második, bővített kiadásban jelent meg az évfordulóra a Bánk bán szótár, amely pontosan 2900 címszót tartalmaz.
Terjedelmi okokból nincs mód minden tanulmány megemlítésére (a tudósító nem is olvasta még el az egész folyóiratot), de annyit ez a kevés is érzékeltet, hogy sem ez a folyóiratszám, sem a Nemzeti Színház Bánk bán maratonja nem évfordulós kegyeletet akar „letudni”, hanem újabb és újabb nemzedékek kincsévé tenni legnagyobb nemzeti tragédiánkat.
