1848. március 15. szabadságharcának, forradalmi izgalmának 173 év múltával sem gyengül a sodrása. Valami mély és nagy áramlás él a nemzet, népünk, és minden magyar szívében. Ilyenkor nekem is sok minden eszembe jut. Miként ragadtam volna meg akkor Pesten vagy Győrben a pillanat parancsát? Mit tettem, szóltam, írtam volna?
Én, aki 1948-ban születtem, s akinek sok kortársamhoz hasonlóan megvoltak 1956-ban, 1968-ban, 1989-ben és ma is a maga kis szabadságküzdelmei. Akinek az életében a szabadságvágy és annak megvalósítása vagy fájó töredékessége megírta a maga biográfiáját, életrajzát, miként mi is megírtuk a magunk biográfiáját a nemzet, környezetünk szabadságértelmezésében, szabadságtapasztalásaiban, -torzulásaiban és hiányaiban. Apró harcainkban, lázadásunkban, bukásainkban.
Keresve eleink között a lelki rokont, előbb a történelem legnagyobb, igazi szabadságharcosához, a nevében is Szabadítót hordozó Jézus Krisztushoz fordulok ilyenkor, ünnep táján. Csodálva Őt és mély hálával mindazért, amit végig vívott – értünk, nekünk, aki az égi szabadságot földi formává, valósággá változtatta, belső igénnyé tette. Condition humain-né, emberi kondícióvá, létezési feltétellé. Felidézem az égi-földi szabadság teológusának és első európai hírnökének, Pálnak a szabadítás-teológiáját, a Római levél feldübörgő sorával: Óh, én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? (Róm 7,24). S az, amint figyelmeztet a szabadság reális és metafizikai óriási értékére: Szabadságra hívattatok el, csakhogy a szabadság ürügy ne legyen… (Galata 5,13). És Luther?
Itt jár-kel bennem szava az emberlét királyi szabadságának szentenciájával (a keresztyén ember mindennek szabad ura és önkéntesen mégis mindennek szolgája). Elém jönnek lelkemben magyarföldi szabadságzarándokaink, elsőként nagy szabadítónk a keresztyén hitre, István király, meg Erdély égre emelője, Bethlen Gábor és mások. Meg az, ahogy 1998-ban a Presbiter c. lap felelőseként sok ezer presbiterrel idéztük fel a vezéroldalon Könyves Tóth Mihály debreceni kiváló lelkész szabadságharcos helytállását, Ács Gedeonét, a tudós költő, drávaszögi prédikátor hányattatásait a szabadságért. Eszembe jut az a rádióadás, amiben a Kossuthon, a Református félóra szerkesztőjeként állíthattam emléket Pápai Szabó György lelkész munkatársammal közel 1200 protestáns lelkésznek, akiknek 1848-49-es helytállásáért a hatalom börtönnel, kivégzéssel, száműzetésbe hajszolással fizetett. Ők voltak a Krisztusban kapott valóságos belső szabadság, a libertas interiornak nemcsak szószéki hirdetői, de a küzdelmek aktív részesei is, a szabadság keresztyén etikájának a megélői és tettekre váltói.
Ma rájuk emlékezem, s az olvasókkal együtt felidézem a mi – hozzájuk képest apró – de valós szabadságharcainkat, amiket a biográfiai szabadságküzdelem fogalomban summázok. Kérem, aki csak olvassa soraimat, az most ne adja tovább, hanem magára alkalmazva ezt a még üres adattárat, az életrajzi szabadság történelmét töltse fel emlékezetéből az aktív továbbadásra. Mondjuk el, írjuk meg, osszuk meg családunkban és másutt. Mert mindenkinek megvannak és valószínűleg meglesznek a maga negyvennyolcai…
A szabadság isteni létformája a korlátozott földi szabadság meghaladására
Fotó: Pixabay
Nem véletlen, hogy a Bibliában a szabadság, szabadítás fogalmak igen gyakran előfordulnak. Az Úr már az Ószövetségben hatalmas szabadítóként jelenik meg, amikor kihozza népét az egyiptomi szolgaságból. És népének több ezer éves históriája a szabadítások sorozatának története. Már ebben a nagy történetben – közösségileg és egyénileg – elkezdte írni a szabadság a maga biográfiáját, életrajzát. Ebben mindig ott van a szabad isteni létforma többlete.
Ugyanis nem az a lényegi kérdés, mitől szabadul meg a választott nép, hanem az, hogy mire. Mert a szabadítás isteni létformája a cél. Nemcsak fogságból, egyiptomi idegenségből, idegen hatalomtól, hanem a még teljesebb Isten-közösségre. A szabadság ugyanis nemcsak politikai fogalom, hanem alapvetően létfogalom, a szabad létezés, az isteni teremtettség szabadságából történő részesülés, participáció, amire minden ember meghívást kap. Hogy a bűn, halál, múlandó szenvedélyek rabságából az Isten gyermekeinek szabadságára jusson el (Gal 5,1-13).
Igen fájdalmas, szánalmas és végtelenül parciális, részérdekektől gúzsba kötött lenne a földi élet, ha csak politikai szabadságként értelmeznénk a lét teljességének tágasságával és gazdagságával minősített, felértékelt szabadságfogalmat, gondolatot és gyakorlatot. A keresztyén és a bibliai értelemben vett földi élet, közösségi és egyéni formájában ugyanis nem puszta szabadságharcok, a struggle for life-ok története csupán, hanem isteni szabadítások gyöngyfonata is. A legnagyobb szabadítás jelvény és egyben jelkép is paradox módon éppen a kereszt. Ahol végső ütközés, döntő csata zajlott le a földi hatalmak – lelki és politikai – támadása és az isteni hatalom, Jézus Krisztus között. Ott látszólagos győzelme (Victor, quia victima, győztes bár legyőzöttnek látszik) volt a földi erőknek. De Ő harmadnapon feltámadott, s azóta is igaz: ahol a Fiúnak a Lelke, ott az igazi, a valóságos szabadság (János 8,36). Aki pedig egyszer beletekint a szabadságnak a tökéletes törvényébe (Jakab 1,25), az minden külső keresztstáción, abszurd helyzeten képes túllépni, azt meghaladni, s az égi szabadság történetét írni tovább saját sorsában, életében.
Könyves Tóth Mihály és Ács Gedeon emlékezete 1848-49-ből
Könyves Tóth Mihály
Az égi, mennyei szabadság, a Szabadító, a Jehósua=Jézus általi valóságos és téridőkön túli tökéletes szabadság hite és reménye késztetett sokakat a legnagyobb áldozatokra, akár életükkel is kiállni a szabadságért vagy a nagyobb földi szabadságért. Amikor a debreceni neves prédikátor, Könyves Tóth Mihály uram az aradi ütközet golyózáporáig vállalta a tábori lelkészi teendőket, a honvédek Igével és égi szóval-jóval tartását, majd a halálra ítélést, aztán a 20 évi várfogságra csapást, és végén a nyolc évi börtönre váltott ítéletet, a szabadító Jézusba kapaszkodó hittel tette ezt. Olmützben cellatársa volt Schwendtner Mihály, Pest kedvelt katolikus plébánosa. (Micsoda sorstársi szenvedésökumené volt ez, messze korunk előtt! De a szabadító Jézus összehozta és együtt tartotta őket). Deák Farkas pedig Fogságom története című emlékiratában Könyves Tóth Mihályt a „börtön legtudósabb egyéniségének” nevezi. „Alföldi tájszólás az ajkon, európai tudományosság a főben”. Mert a szabadság őbenne is írta krisztusi biográfiáját, életrajzát. Fél évszázados szolgálata köszöntésére írt versben közvélekedést fejezett a koszorús kötő, Jankai: „Kik igéd hallják, óh, mily boldogok,/Az ország első Helvét templomában,/Hol a hit lángja megtisztulva ég,/…Szabadságunkat áldva hirdetéd./Két fáklyalángként két kezedben – égve,/Szabadság és hit együtt tör az égre,/S szíved mélyében ott ül szép hazád…”.
Ács Gedeon
A sok száz szabadságmártír és helytálló túlélő között ott van Ács Gedeon, a drávaszögi Csúza prédikátora is. Dr. Lábadi Károly néprajzkutató testvérem emlékeztetett, Kossuth a vele száműzetésbe indulók között saját feljegyzéssel így említi őt: „Udvari káplán, Ács Gida úr, kapitány ranggal”. A pécsi börtönből szabadulva Kossuth után ment Amerikába. Majd visszatért és Csúzán fantasztikus nyelvi műveltségével nemcsak hívő népe lelkét kormányozta az égi szabadság mindent elviselhetőbbé tévő örök forrásaihoz, hanem Shakespeare-t és más nagy angolokat is fordított. Mégpedig úgy, hogy nyelvezetével odaírta magát a zsoltáros Szenczi Molnár Albert és Arany János neve mellé. Igen, benne is megírta a szabadság, a teljes, az égi-földi szabadság a maga történetét. S hogy ez mennyire igaz?!
Jürgen Moltmann, a remény 20. századi teológusa egyik könyvében egyenesen így fogalmaz: „A 20. században igen sok ember számára a börtöncella lett a legmélyebb istentapasztalatok, krisztusi szabadság megélésének minősített helyszíne”. 56-osoknak, 68-asoknak is. Itthon és Lengyelországban, meg a szabadságot orosz tankkal tipró Prágában és a pekingi Tiaman téren. És ne feledjük: a mi Tőkés Lászlónkkal is írta az égi-földi szabadság a maga győzedelmes történetét a megfélemlítések árnyékában is. Legyen értük áldott Jézus, a teljes szabadság ajándékozója. Mert akit a Fiú megszabadít, az valósággal szabad. Itt és mindörökké…
És a sok közül egy 48-as negyvennyolcai a modern korban
Mindezek után, a nagy történeteket megélt kiválóságok után szinte röstelkedem a magam szabadítástörténeteinek néhány kristálykövével előjönni. De előjövök, mert olyan közös történetírásról szólok, ami száz és száz(ezer) sors-, és honfitársamat érinti. Talán milliókat. Akik az elmúlt „világrendszerben” is megvívták apró forradalmaikat, lázadásaikat, olykor persze börtöneiket is. Mert elmondom gyermekeimnek és unokáimnak, mit jelentett 1975-ben Latinovits Zoltánnal három hónapot együtt tölteni a pszichikai átprogramozás „szabad börtönében”, a Pertorini-részlegen. És látni a lázadást, de égi dimenziók nélkül. A színészkirály sistergő gyűlöletét a hatalom gyalogosai és gyalusai ellen, bűneik ellen. Mindhalálig perlekedését. És egy-egy elektrosokkos kezelés után, miközben töröltem agyongyötört, égési sebekkel tarkított arcáról, koponyájáról az izzadságot, hallani: „Mégis csak lehet, neked van igazad, kispapom?” A szabadság írta biográfiáját a színészkirály gondolataiban és kimondott szavaiban.
Vagy: amikor először szinte csodaszámba menően utazhattam Svédországba, 1966-ban, s a „győzelmes szocialista tábor” magyar–csehszlovák államhatárán a vonaton a cseh katona megnézte útlevelemet, s látva a svéd vízumot, rám vigyorgott cinikusan-irigykedve, majd bőröndömet úgy ahogy volt, kinyitotta, s mindenki szeme láttára kizúdított belőle mindent. Nem volt kétséges: a szabadsághiány gyűlöletté fordult gáncsoskodása tört ki belőle. Aztán kétszer is „élveztem” az NDK-katonák pléhsisakos, farkaskutyás, marcona és gyűlöletteljes kontrollját, a csehszlovák–NDK határon, meg amikor Saßnitznál felléptem a svéd hajóra. És ugyanezen úton, ott a vizek túlpartján, egészen más szabadságélmény várt. Elképedtem, amint az elegáns, csinos, fehér kesztyűs szőke észak lánya mosolyogva elkérte az útlevelemet és csak ennyit mondott: Érezze jól magát a Svéd Királyságban, majd könnyed léptekkel tovatűnt. Mint a szabadság északi tapasztalata is, de emléke soha. Igen, a szabadság félelmetes és felemelő élményei 24 órán belül.
Közben pedig éveken, évtizedeken át én magam is úgy vívtam szolidárisan Walesa Solidarnosc mozgalmával a magam negyvennyolcaimat, miután Danzigban, Gdyniában is megfordultam, hogy állandóan tudatában voltam: saját pénzünkön megfigyelnek, lehallgatnak, nagyon „vigyáznak reánk”. Mit lehetett tenni? Tudatosan „visszafigyeltem” én is. Olykor lehetetlenségig veszélyes helyzetekben. Elmenve Dániel tüzes izzású verméig, a hatalom torkába hajtva fejemet. Nem a megadás meghajlásával, egyáltalán nem, ahogyan ellenfeleim vélték, vélik. Hanem a kockázatvállalás, a meddig lehet elmenni rizikó vállalásával, a Pertorini Intézet emlékével és kihívásával a lelkemben.
Ugye ezt értik azok, akik velem együtt járták a maguk negyvennyolcas útjait az akkori Magyarországon, Romániában, Csehszlovákiában, a Szovjetunió kárpátaljai területein? Nem folytatom. Csak ennyit próbáltam tudatosítani: bár nem 1848-49-es méretű és súlyú, vagy éppen hevességű és lelkesültségű mini-szabadságharcokat adott, engedett nekünk a történelem Ura, de adott éppen annyit, amiben kipróbált minket. Nem kísértett, hanem kipróbált, edzett, eszessé tett, mint a kígyókat, és szelíddé, mint a galambokat. A nagy elődökért legyen áldott az Ő neve. A mi kis szabadságharcainkért is legyen áldott az az Isten, aki úgy teremtette meg a világot, hogy az embernek szabad és szép otthona legyen itt. S olyan embereket teremtett ebbe a világba, amire Ő a Biblia lapjain legalább hétszer kimondta: „Ez jó”. Avégre talán, hogy aztán önmagát és embertársait gúzsba kösse az ember? Nem! A szabadság tükrét adta elénk szavában, Törvényében, Igéjében, eleink példázatos életében. Ennél mi se adjuk alább. A szabadság biográfiája családunkban, környezetünkben íródjék tovább! Legyünk ebben a biográfiában Isten kezében apró ceruzák, tollak, laptopok…
Elgondolkodtató, hálaszülő március idusát minden magyarnak!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
