A kormányválság kezdetét jelentő, a megérkezéséig titokban tartott Szputnyik-szállítmány átvételén Marek Krajčí volt egészségügyi miniszter és Igor Matovič miniszterelnök / Fotó: TASR

Szlovákia kétmillió darab Szputnyik V vakcinát vásárol. Ezt Igor Matovič (OĽANO) kormányfő jelentette be a kassai repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján, ahová hétfőn megérkezett az első szállítmány, 200 ezer adag.

Marek Krajčí (OĽANO) egészségügy-miniszter megerősítette, hogy az oltás önkéntes alapú és korhatármentes lesz.

Leghamarabb két hét múlva kezdődhet meg az orosz vakcinák beadása, de az érdeklődők már korábban regisztrálhatnak az oltásra.

Fotó: TASR

Igor Matovič kormányfő bízik benne, hogy az orosz fél betartja a határidőket és a leszerződött mennyiséget is.

A következő hónapban egymillió darab érkezését várják, májusban és júniusban pedig újabb egymilliót.

„Szlovákia a következő hónapokban több mint 40 százalékkal gyorsíthatja meg a vakcinázás ütemét” – állapította meg.

A két adag vakcina ára 19,95 dollár, vagyis nagyjából 17 euró.

A Szputnyik V védőoltásra mint nem regisztrált gyógyszerre kivételt adott az egészségügy-miniszter.

A vakcinákat Szentmihályfalván fogják tárolni. Az Állami Gyógyszer-ellenőrzési Hivatallal (ŠÚKL) együttműködve elvégzik a szükséges ellenőrzéseket, ezt követően fognak tájékoztatni arról, mikor kezdődik a hivatalos vakcinázás.

A Szputnyik V védőoltás iránt érdeklődőknek igazolniuk kell majd: tudatában vannak, hogy a vakcinát nem hagyta jóvá az Európai Gyógyszerügynökség. A miniszter ugyanakkor megjegyezte, hogy a Szputnyikot már több ország is regisztrálta.

Fotó: TASR

A miniszterelnök elmondása szerint a koalíciós partnerek közül Veronika Remišová miniszterelnök-helyettest, a Za ľudí elnökét tájékoztatták. Igor Matovič hozzátette: csatározásra számít, ugyanakkor mindenkit arra kér, hogy tegye félre a politikai játszmákat.

Fotó: TASR

Tomáš Valášek (Za ľudí) parlamenti képviselő kilép a kormánykoalícióból és távozik az európai ügyekért felelős parlamenti bizottság éléről is.

Ezt a közösségi hálón jelentette be hétfőn. A lépést a Szputnyik V orosz vakcina vásárlásának körülményeivel indokolta. Valášek úgy fogalmazott: Igor Matovič (OĽANO) kormányfő a felelősségvállalás és a járványellenes küzdelem hatékonyabbá tétele helyett inkább a nem ellenőrzött orosz vakcina hajszolásába kezdett. Matovič mellett Marek Krajčí (OĽANO) egészségügy-minisztert is bírálta, akinek szerinte le kellene mondania.

A képviselő kijelentette: a kormányfő egy évvel a választások után oda jutott, hogy a vakcinavásárlást egy titkos katonai repülőút keretében, és egy titokzatos, Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló közvetítő segítségével valósítja meg.

Tomáš Valášek (Za ľudí) hozzátette: miután „Fico és Danko évekig az európai politikai szélsőségekkel kokettáltak”, a Matovič-kormány feladata az lett volna, hogy visszavezesse az országot a normális, tiszteletnek örvendő nyugati államok közé.

Tomáš Valášek képviselő úgy véli, az orosz vakcina vásárlásával a kormány „leköpte az európai partnereinket”, ráadásul azt kockáztatja, hogy gyengülni fog az állampolgárok védőoltásba vetett bizalma.

„Már régóta hangoztatom, hogy alapvető problémám van azzal a módszerrel, ahogy a világjárvány ellen harcolunk. Emberek halnak meg, és a polgárok egyre kevésbé bíznak abban, hogy a kormány tudja, mit csinál, illetve hogy képes őket kivezetni ebből a válságból. Ezért nyíltan kijelentettem, hogy az egészségügyi miniszter adja át a helyét egy szakembernek” – hangsúlyozta Valášek, aki többek között azt veti Krajčí szemére, hogy egy évvel a járvány kezdete után még mindig nem működik rendesen egy olyan alapvető dolog sem, mint a fertőzöttek nyomon követése.

A képviselő azzal zárta a bejegyzését, hogy egy felelős, szakmai és európai alternatívát akar teremteni a kormánnyal szemben, amely „megfeledkezett azokról az értékekről, amelyek miatt az emberek megválasztották.”

Fotó: TASR

A parlamenten kívüli SNS üdvözli, hogy a kormány úgy döntött, biztosítja az ország számára a Szputnyik V védőoltást

A TASR hírügynökséget Zuzana Škopcová, az SNS szóvivője tájékoztatta hétfőn.

„Örülünk, hogy a miniszterelnök megértette, mennyire sürgős ennek az oltóanyagnak a beszerzése, és felvette a kapcsolatot Denis Manturov miniszterrel. Négy hétig dolgoztunk ezen. Az SNS pártot megelégedéssel tölti el, hogy bebizonyosodott: megérte kiépíteni a személyes kapcsolatokat” – olvasható a párt hétfői nyilatkozatában.

Hozzáteszik: az SNS négy éven keresztül építgette ezt a kapcsolati hálót, üzleti és politikai síkon is.

Fotó: TASR

Az uniós tagállamokban még nem regisztrálták a Szputnyik V védőoltást

A Szputnyik V vakcinát a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet fejlesztette ki az orosz védelmi minisztériummal együttműködve.

Szlovákiában az egészségügyi minisztériumnak kell jóváhagynia a nem regisztrált gyógyszerek terápiás alkalmazását.

Az orosz vakcina megvásárlásáról február 18-án tárgyalt a kabinet, de az erről szóló javaslatot nem fogadta el, mivel a Za ľudí koalíciós párt ragaszkodott ahhoz, hogy előbb az Európai Gyógyszerügynökségnek (EMA) kell jóváhagynia a vakcina alkalmazását. A gyártó egyelőre nem kérvényezte az EMA-tól a védőoltás bejegyzését.

Oroszország 2020. augusztus 11-én tájékoztatott arról, hogy regisztrálták az oltóanyagot.

Az orosz vakcina alkalmazását már 38 országban engedélyezték.

Fotó: TASR

A szlovákiai orosz nagykövetség hétfői közleménye szerint a szlovákok az egyik legjobb védőoltáshoz juthatnak hozzá.

„Meggyőződésünk, hogy az alkalmazása hozzásegít sokak egészségének megóvásához, és ahhoz is, hogy visszatérhessünk a normális életvitelünkhöz” – tette hozzá a nagykövetség sajtószolgálata.

Szlovákiában jelenleg a Pfizer, Moderna és AstraZeneca vakcináival oltanak.

(tasr/Felvidék.ma)