A budapesti Széchenyi Társaság és a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) szervezésében került megrendezésre Komáromban a „Versailles 100 év távlatából” című előadássorozat nyitó előadása június 10-én a Csemadok komáromi székházában. A témát feldolgozó előadások több helyszínen kerülnek megrendezésre a közeljövőben: Komáromon kívül Martoson, Rimaszombatban, Párkányban, Nagymegyeren, Léván és reményeink szerint Gombaszögön is.
A komáromi első előadás alkalmával Bencze Dávid és Ligeti Dávid történészek előadásait megelőzően az eseményen fellépett a komáromi Művészeti Alapiskola Consonantia zenekara.
Gubík László, a SZAKC elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd köszöntötte a Széchenyi Társaság újonnan megválasztott elnökét, Szemereki Zoltánt. Egyperces néma csönddel emlékeztek a tavaly októberben elhunyt Rubovszky Andrásra, aki alapítója és több mint 30 éven át a vezetője volt a Széchenyi Társaságnak, amely egyben a SZAKC magyarországi tagszervezete.
Gubík László, a Szövetség a Közös Célokért társulás elnöke (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
Gubík köszöntőjében Orbán Viktort idézve rámutatott,
a trianoni békediktátum századik évfordulójával véget ért a száz év magány és a következő időszak a szövetségkötés és a közép-európai együttműködés száz éve lesz, és „ebben kell megtalálnunk a helyünket” – fogalmazott.
„Érdekeink tudatosítása és értékeink megvédése a cél” – mondta, majd kitért arra, hogy ma is hasonló folyamatok zajlanak közösségünkben is, mint a történelmi Magyarország utolsó óráiban – vélekedett.
„Sokan szét akarják zülleszteni a közösséget, a régi rendhez tartozó szervezeteket, személyeket, képviselőit szeretnék eltiporni, mert azt hiszik, hogy valami újat fel lehet építeni és az az új sokkal jobb lesz” – vélekedett. Gubík szerint érdekeink józan felfogása értelmében az a helyes út, hogy a tovább örökíthetőt, megvédendőt és amire közösséget lehet építeni, azt továbbvisszük. Ebben a szellemben fogalmazta meg utolsó gondolatát, amelyet az építés, kitartás, alkotás szavakkal jellemzett.
„Ha van építője az ezeréves magyar történelemnek, akkor az épp Széchenyi István. Időtálló üzenete és egyben válasza is van a 21. század 20-as éveire: hassunk, alkossunk, gyarapítsunk, s akkor a felvidéki haza is fényre derül” – húzta alá a SZAKC elnöke.
Bencze Dávid történész, az Eszterházy Károly Egyetem doktorandusza, Collegium Talentum ösztöndíjas és az Esterházy Akadémia növendéke „A felvidéki államfordulat folyamata Komáromban és térségünkben 1918-1920” címmel tartotta meg előadását. Ebben felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar történetírás máig adós ennek az időszaknak is a mikrotörténeti megközelítésével.
Bencze Dávid történész (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
„A helytörténészek és a professzionális történetírók munkájának összeérésével kaphatunk átfogó képet a felvidéki impériumváltásról” – magyarázta. A Felvidék megnevezéssel kapcsolatban is aláhúzta, mást jelent ma és mást jelent a kor értelmezése kapcsán. „Az impériumváltás felvidéki történetét még nem írták meg, hiszen az eddig készült tanulmányok, monográfiák csak egyes városokat érintenek” – mutatott rá.
Mint mondta, az ő értelmezésében az impériumváltás a csehszlovák állam megszületésének gondolatával kezdődött és eltartott egészen addig, amíg a mai értelemben vett Dél-Szlovákiában élő felvidéki táradalom elfogadta, hogy ő már nem a többségi nemzetben, hanem kisebbségként fog élni – jelentette ki.
Komáromnak hasonló problémái voltak, mint más felvidéki városoknak ebben az időben: élelmezési, közellátási zavarok merülnek fel, szörnyű volt a közbiztonság és tombolt a spanyolnátha, magyarázta Bencze Dávid.
A komáromi Művészeti Alapiskola Consonantia együttese (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
A Vix-jegyzék hírére Komárom is tiltakozott a csehszlovák térhódítás ellen, és először a rendfenntartás ürügyén sem voltak hajlandóak beengedni a cseh csapatokat. A legtöbb helyen hasonló forgatókönyv szerint történtek a területfoglalások: a városok zömében nem volt más lehetőség, csupán a tiltakozásukat fejezhették ki, ám végül a rend helyreállítása érdekében hívják be a cseheket. Ezt követően átszervezték a közigazgatást, a tisztviselőket fokozatosan lecserélve.
Több helyütt ellenállást szerveztek, eredménytelenül. Komáromban a cseh hadsereg részére be kellett szolgáltatni a fegyvereket, minimálisra csökkentették a dunai átkelést, ám ígéretet kaptak a helyiek, hogy minden működhet (oktatás, közigazgatás) tovább zavartalanul, ám ez csak hetekig tartott. Fokozatos elkezdődött az elfoglalt területek magyartalanítása. Komáromban a közellátási zavarok okoztak óriási problémát, főleg a lezárt híd miatt. Majd a túlpartról is jött a szándék, hogy megpróbálják visszaszerezni Észak-Komáromot.
Közönség a Csemadok komáromi székházában (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
A komáromi áttörésben résztvevő, jellemzően munkásemberek által szervezett lázadás első próbálkozása során 1919. április 28-án Észak-Komáromból indult, végül a déli próbálkozás során április 30-án a stratégiailag fontos részeket akarták elfoglalni Komáromban. A nagyjából 1700 fős munkáscsoport egyedül maradt ebben a küzdelemben, és végül, annak ellenére, hogy a túlerővel szemben megadták volna magukat, kivégzi őket a csehszlovák hadsereg.
A város egy új országban találja magát, júniusban konszolidációs időszak kezdődik, de már a csehszlovák törvények uralkodnak a városban. Aki nem teszi le a hűségesküt, az nem vállalhat munkát, gyakorlatilag ellehetetlenül – húzta alá.
Ligeti Dávid, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár történésze A trianoni békediktátum és következményei címmel tartott előadásában komplex módon mutatta be a kor eseményeit. Feltárta Trianon előzményeit, a közvetlen hatását és ebből következően összefoglalta a következményeit.
A két elődó, Bencze Dávid és dr. Ligeti Dávid (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
Hangsúlyozta, az első világháború eseményeinek megértése fontos mérföldkő ennek az időszaknak a megértéséhez is, hiszen enélkül Trianon sem következett volna be.
A történész előadása végén figyelmeztetett: rögzíteni kell, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás nem hozta el a várt eredményt, a probléma nem szűnt meg.
Hiába vélték úgy, hogy a határok légiesülésével eltűnnek a nemzetállami keretek, és a helyi közösségeknek lesz majd olyan szerepe, ami orvosolhatja a problémát. „Több mint 15 év tagság után el lehet mondani, hogy ez nem érvényesült. Azt is látjuk, hogy az Európai Unió belső stabilitásának alapját alapvetően az a gondolat képezi, hogy ne piszkáljuk az 1919/20-ban, illetve a 1944/45-ben meghúzott határokat. Véleményem szerint ez hibás gondolkodás, de ennek a tanulságnak a levonása már nem ennek a nemzedéknek a feladata, hogy megfogalmazza” – vonta le következtetéseit a történész.
(Szalai Erika/Felvidék.ma)
