Fotó: SZMÍT

Kettős kötetbemutatóra került sor Dunaszerdahelyen a Csallóközi Könyvtárban, a Csikófogat és a Szélvész című antológiák bemutatására, melyek tehetséges határon túli fiatal írók alkotásait gyűjtötték csokorba.

A jelenlévő közönséget és a kötetek szerzőit Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága elnöke üdvözölte, aki többek közt elmondta, hogy a Társaság hosszú évek óta hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra, és örömmel fogadja és segíti az írással próbálkozó fiatalokat, s ha közülük valaki esetleg nem is lesz jó író, egész biztosan jó olvasóvá válik. Kiemelte, a SZMÍT továbbra is fontos feladatának tartja, hogy foglalkozzon a fiatal generációval.

Hangsúlyozta: „A magyar irodalom az egész világon magyar irodalom, lehet az a Felvidék, Kárpátalja, Erdély vagy a Délvidék, mindenhol egységesen magyar irodalom van, még ha magán viseli az egyes területek sajátosságait, akkor is.”

Z. Németh István, a Szélvész kötet szerkesztője beszélt az antológia megszületéséről, az írótáborok tapasztalatairól és a Grendel Lajos Mentorprogramról, valamint értékelte a Csikófogat kötetben megjelent írásokat.

Ezután Pánczél András, a Csikófogat szerkesztője ismertette a Guttenberg Pál Népfőiskola és az Orpheusz Kiadó tehetséggondozó programját, ecsetelte annak elvárásait és feltételeit, valamint jelezte, hogy fontosnak tartja a kölcsönös kapcsolatok szorosabbá tételét. Végül a Csikófogat (erdélyi, délvidéki és csallóközi) fiatal szerzői felolvasták legújabb alkotásaikat.

A kiadványok a Szlovákiai Magyar Írók Társasága Grendel Lajos Mentorprogramjának, valamint a Guttenberg Pál Népfőiskola és az Orpheusz Kiadó tehetséggondozó programjának keretén belül kerültek kiadásra.

(Szabó Manyi/SZMÍT)