A katolikus egyház május első napján emlékezik meg Mária jegyeséről, Jézus nevelőapjáról. Az emléknapot XII. Piusz pápa vezette be 1955. május 1-jén.
József a szentírásban a származásával mutatkozik be a Máté 1. 1-17 és a Lukács 3. 23-28 versekben. Jegyese Máriának.
Igaz ember, aki nem akarta Máriát rossz hírbe hozni. Engedelmeskedett az angyalnak, gondoskodott családjáról (Mt 1, 18-25), mentette a heródesi veszély elől (Mt 2, 13-15). Názáretben otthont teremtett számukra (Mt 2, 19-23), majd észrevétlenül eltűnik a Szentírás lapjairól.
József, a szolgálat embere, a cselekedetekkel beszélő gondoskodás példája. Ott van, ahol szükséges a jelenléte, nem magyarázkodik, nem okoskodik, egyszerűen csak jelen van, teszi a dolgát, teszi, amit kell. Ezért tekintünk rá úgy, mint a munkások védőszentjére. Emellett az ácsok, a favágók, az asztalosok, a kézművesek, a keresztény házasságok és családok, az üldözöttek és a jó halál, valamint a katolikus egyház patrónusa.
Pierre Le Terrier (1614-1702) Szent József és a kis Jézus (Fotó: Wikipédia)
II. János Pál pápa a Redemptoris custos kezdetű apostoli buzdításában így ír Szent Józsefről: „Amiként a názáreti család az üdvösség és szentség rendjében az emberi családok példaképe, hasonlóképpen elmondhatjuk ezt Jézus munkájáról is, melyet József, az ács oldalán végzett. Korunkban az egyház azzal kívánta kiemelni ennek a jelentőségét, hogy május hónap első napjára helyezte munkás Szent József liturgikus emléknapját. Az evangéliumban nagy becsületnek örvend az emberi munka, különösen, ha azt kézzel végezték. A munka együtt lépett be a megtestesülés misztériumába Isten Fiának emberségével, sőt sajátos módon részesült a megváltásból. József, munkapadjának köszönhetően, amelyen Jézussal együtt végezte tevékenységét, az emberi munkát is közelebb vitte a megváltás titkához.”
Szent József hétköznapi ember volt, akire Isten nagy dolgokat bízott. Ő pedig élete minden lépésében azt tette, amit az Úr kért tőle.
Reményik Sándor a „József, az ács, az Istennel beszél” című versét így kezdi:
„Magasságos,
Te tudod: nehéz ez az apaság,
Amit az én szegény vállamra tettél.
Apja volnék, – és mégsem az vagyok.
Ez a gyermek… ha szemébe tekintek,
Benne ragyognak nap, hold, csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid,
Istenem, a Te szemeid azok.”
Majd így fejezi be:
„Vezetném és Ő vezet engemet.
Csak azt tudom, a Te utadon jár,
Magasságos,
De ki tudja a Te ösvényedet?
Te vagy az atyja, – én senki vagyok,
Az Evangéliumban hallgatok,
S hallgat rólam az Evangélium.”
Forrás: Katulikus.hu Magyar Kurír
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
