Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma

Magyarország Kormánya támogatásának köszönhetően megújult a Keresztelő Szent János-plébániatemplom, amely a magyar kormány 15 millió forintos (több mint 40 ezer euró) támogatásával, összesen 80 ezer euróból újult meg. Kicserélték a nyílászárókat, felújították a külső homlokzatot és kicserélték a tetőt. Ma délelőtt pedig hálaadó szentmisét celebráltak a templomban, melyen részt vett Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Jelencsics Erich Gábor atya, Marcelháza plébánosa köszöntötte a jelenlévőket, köztük a magyarországi vendégeket, a Szövetség elnökét, Forró Krisztiánt, a Szövetség komáromi járási elnökét, Becse Norbertet, Marcelháza és Hetény polgármestereit, illetve a hívőket.

(Bj) Becse Norbert, Forró Krisztián, Soltész Miklós, Varga Ervin (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Az ünnepi szentmisét Kiss Róbert, a Nagyszombati Egyházmegye magyar hívekért felelős püspöki helynöke mutatta be, majd felszentelte a megújult templomot. A mise a magyar himnusz és az egyházi himnusz közös eléneklésével ért véget, majd Jelencsics atya rövid, képes prezentációban mutatta be a Keresztelő Szent János-plébániatemplom felújítását, amely összességében valamivel több mint 80 ezer euróból újult meg, melyhez a magyar kormány 40 540  eurós támogatással járult hozzá.

A plébános a templom történetéről elmondta, a 14. század második felében, gótikus stílusban épült templomot 1731-ben a földrengés megkárosította, majd 1756-ban nagyobb felújításon, átépítésen esett át barokk stílusban. Újabb felújításokat végeztek rajta 1901-ben és 1986-ban, majd utolsó belső festésére a kilencvenes években került volt. A mostani felújítást a tető és a födémszerkezet rossz műszaki állapota indokolta: felázott a külső vakolat, illetve a nyílászárók teljes cseréjére is szükség volt, mondta. Majd részletesen beszámolt a felújítás folyamatáról, amely három ciklusban ment végbe. Először a nyílászárók, az ablakok és ajtók cseréje történt meg, majd tetőcserére került sor, végül pedig a külső vakolat újult meg.

Kiss Róbert (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Az atya prezentációját követően köszöntőt mondott Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki beszédében az összefogást és az összefogás eredményességét hangsúlyozta. Kiemelte a Kárpát-medencei magyar összefogást, amelynek eredményeképpen a marcelházi templomhoz hasonlóan 3700 különböző felekezetekhez tartozó templom, imaház újult meg és 200 újat építettek. Mint mondta, a magyar kormány támogatása sokszor nem fedezte az elvégzett munkálatok költségeit, de elindított egy olyan összefogást, amelynek eredményeképpen megvalósultak ezek a felújítások.

„A Felvidéken 100 római és görögkatolikus templom és további 100 református templom újult meg, illetve új is épült, legutóbb Bősön” – összegezte.

Soltész Miklós hozzátette, a templomfelújítások a többségi közösségnek is jók, hiszen ők is használják ezeket a templomokat. Itt megjegyezte, a bukott szlovák kormány részéről többször is támadás érte a magyar kormányt a támogatások miatt.

Erich atya (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

„Itt fizettük az építkezési vállalkozókat, szlovákiai települések szépültek meg és ezekbe a templomokba szlovák hívők is járnak. Az összefogás a szlovákok és a magyarok között is megvalósult, közösségek épültek az összefogás erejének köszönhetően” – fűzte hozzá.

Soltész arra is kitért, hogy a magyarok és a szlovákok értékítélete sok mindenben hasonló: fontos számukra a család, a hagyomány és a krisztusi tanítás. Megjegyezte, Magyarországon már járt Nick Vujicic, a végtagok nélkül élő ember, aki „megdöbbentő tisztelettel és szeretettel éli az életét, olyan örömöt tud sugározni az emberek felé, amellyel megerősít minket a küzdelmekben, reménységben, mindezt végtagok nélkül” – fogalmazott. Mint mondta, megbeszélték vele, hogy újra Magyarországra látogat, de egyúttal elviszik őt Erdélybe, a Délvidékre és a Felvidékre is. Szeptember 16-án Kassán találkozhatnak vele a hívők, mondta.

„Legyünk minél többen magyarok és szlovákok! Mutassuk meg közösségünket, az összefogást és azt, hogy mekkora értéke van Krisztus üzenetének” – fogalmazott Soltész Miklós.

Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma

Forró Krisztián, a Szövetség párt jelenlévő elnöke portálunknak elmondta, a felvidéki magyar közösség fontos bástyái az egyházi közösségek, ezért is fontos, hogy egy újabb templom újulhatott meg a magyar kormány támogatásának köszönhetően.

„Számunkra az a fontos, hogy a szlovák kormány is támogassa az itt élő polgárokat. A Szövetség mindent meg fog tenni azért, hogy segítse az itt élőket, templomok, iskolák, óvodák újuljanak, épüljenek és azért is, hogy a helyi vállalkozókat támogassuk, hogy mindannyian boldoguljunk a szülőföldünkön. Mi ezért dolgozunk, ezért fogunk dolgozni a parlamentben is” – fogalmazott lapunknak a pártelnök.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)