1885. január 8-án látta meg a napvilágot Kóczán Mór olimpiai bronzérmes gerelyhajító, református lelkész, akiről a Csallóközben két alapiskolát is elneveztek. Az 1912-es stockholmi olimpián érmet szerző atléta előbb Csallóközaranyoson, majd évtizedeken át Csilizradványon volt a református hívek szeretett lelkipásztora.
Az atlétaként és lelkészként is kimagaslót alkotó jeles egyéniség a mai Komárom-Esztergom vármegyében elterülő Kocs községben született. Édesapja, Kóczán Lajos a kocsi református elemi iskola rektora volt. Gimnáziumi tanulmányait Pápa városában végezte, s itt is szerzett lelkészi oklevelet. A helyi Református Kollégiumban kezdett el sportolni. Tehetsége hamar megmutatkozott, a fővárosi sportegyesületek pedig rövidesen le is csaptak rá. Előbb a Budapest Torna Club, majd a Ferencváros atlétája lett. A gerelyhajítás mellett a súlylökést, illetve a diszkoszvetést is kiválóan űzte.
1908-ban, amikor megszerezte a református lelkészi képesítést, Csallóközaranyoson választották őt lelkésszé. Ugyanebben az évben a magyar válogatottba is meghívót kapott, és részt is vett az 1908-as londoni olimpián.
Az ötkarikás játékokon négy számban is versenyzett, viszont már a selejtezők során búcsúznia kellett. A kudarc azonban nem törte meg, s magabiztosan vágott neki a következő versenyeknek. 1909 és 1911 között három alkalommal javította meg a gerelyhajítás világcsúcsát.
Pozsonyban 1911-ben – 66,64 méteres dobással – világrekordnak számító eredményt ért el, ami remek „hangolódásnak” számított a következő évben esedékes olimpiai játékokra. Az egyházi felettesei azonban nem nézték jó szemmel, hogy a nagytiszteletű lelkész úr „gatyában mutogatja magát”, ezért a stockholmi olimpián Kovács Miklós álnéven indult el.
Az 1912-es olimpiai játékokon gerelyhajításban 55,5 méteres dobással a harmadik helyet szerezte meg a svéd Eric Lemming és a finn Juho Saaristo mögött. Ezzel az eredménnyel ő lett az első nem skandináv versenyző, aki olimpiai érmet tudott nyerni gerelyhajításban.
Két évvel később, 1914-ben, Londonban az angol bajnokságot is sikerült megnyernie, ugyanis az 59,72 méteres dobásával sikerült legyőznie a finn világcsúcstartót, Juho Halme-t.
Magyar nyelvű emlékplakett Kóczán Mór tiszteletére a csilizradványi községi hivatal falán (Fotó: Bartalos Nikolas/Felvidék.ma)
A magyar válogatottban 1908-tól 1914-ig szerepelt, és ötször nyert magyar bajnokságot. Az országhatárok megváltozása után, 1919-ben a csehszlovák válogatott tagja lett, és a csapattal 1924-ben részt vett a párizsi olimpián. Az aktív sportolást negyvenegy esztendősen 1926-ban fejezte be, ám a rendszeres testgyakorlást továbbra is űzte.
1914-ben a csilizradványi református gyülekezet a lelkészévé választotta őt, mely funkciót egészen az 1948-as, Magyarországra való áttelepüléséig töltötte be.
A faluban sportkört alapított, melynek többek között az elnöki, ügyintézői és a szertárosi teendőit is ő vállalta magára. A lelkipásztori hivatása mellett, a községben töltött évtizedei alatt a csilizradványi fiatalok százait buzdította és tanította sportolásra. A helyi futballcsapat megalapítása is az ő nevéhez köthető. A községben még napjainkban is legendák keringenek a meghökkentően izmos és az elképesztően nagy erővel rendelkező református lelkészről.
1948-ban azonban kénytelen volt áttelepülni Magyarországra, ahol a Pilis hegyei között található Alsógöd református lelkésze lett. A helyi sportéletben itt is aktív szerepet vállalt. 1972. július 30-án, nyolcvanhét esztendősen hunyt el.
A csallóköziek számára a neve nem merült feledésbe, emlékét kitartóan ápolják. Lelkészi pályafutásának első szolgálati helyén, Csallóközaranyoson az alapiskola és a helyi sportcsarnok is az ő nevét őrzi. A helyiségben emléktáblát is avattak a tiszteletére. Csilizradványon az alapiskola a 2000-es évek végén szintén az ő nevét vette fel. A községben az emlékét mások mellett emlékplakett, emlékszoba és fából készült szobor, valamint emléktábla is őrzi. A helyi alapiskolában minden tanévben Kóczán Mór-napokat is tartanak a tiszteletére.
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
