Május első szombatján az érsekújvári egyházközség hívei az újváriak ősi kegyhelyére, Sasvárra zarándokoltak. A szentgyónást, szentmisét, illetve a szentségimádást követően örömmel szereztünk tudomást az újváriak Sasvárba történő zarándoklásának emlékeiről.
Ilyen emlékek többek közt a templom szentélyében található márványtáblák, amelyek elődeink sasvári zarándoklásának 100. (1810-ben), illetve 200. (2010-ben) évfordulójáról emlékeznek meg.
Ezzel összefüggésben megemlíthető, hogy ugyanilyen márványtáblák az újvári Szent Kereszt felmagasztalása plébániatemplom oldalsó bejáratánál is el vannak helyezve.
A sasvári kegytemplom egyik oldalsó kápolnájában fedezhetjük fel Szent Teréz szobrát.
A szobor talapzatán található felirat alapján ezt a szobrot az újvári magyar zarándokok 1931-ben adományozták az erdőháti kegyhelynek, sasvári zarándoklásuk 130. évfordulója alkalmából.
További, még ma is létező emlék az Érsekújvárhoz közeli Lajoshalma határában „magasodó” Tetves-domb és annak kovácsolt vaskeresztje, 1799-ből.
Sasvári zarándoklásuk kezdetén elődeink az újvári Nyitrai úton is végighaladtak, megállva egy rövid fohászra az utca bal oldalán található Pieta-szoborcsoportnál. Erről tanúskodik a Pieta alján található márványtábla magyar nyelvű felirata is.
Mindezen emlékek mellett szeretettel lapozgatjuk azokat az énekeskönyvecskéket, amelyek még a múlt század első évtizedeiben látták meg a napvilágot, és kimondottan a sasvári zarándoklatok alkalmával elhangzott szent énekeket foglalják magukba, melyekkel eleink dicsérték az Istent.
A sasvári templomot és a kolostort a Remete Szent Pálról elnevezett, Boldog Özséb által alapított, egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok építették.
Ezzel a feladattal Magyarország akkori esztergomi bíboros-hercegprímása, a galántai származású Esterházy Imre bízta meg őket, 1732-ben.
Fontos tudnunk azt is, hogy a templom építését azon csodás gyógyulások vizsgálata, illetve megerősítése előzte meg, melyek a Hétfájdalmú Szűzanya közbenjárásának voltak köszönhetőek, s az erről szóló egyházi okiratot szintén a bíboros-hercegprímás, Esterházy Imre adta ki.
Mindezek azért kerülnek említésre, mivel a napokban egy olyan szlovák nyelvű szórólap került a kezembe, amely a sasvári basilica minort mutatja be, illetve a 2025-ös év tervezett zarándoklatait közli.
A leírásból megtudhatjuk, hogy a kegytemplom főoltára, az orgona, a gyóntatószékek és a templom padjai Franz Anton Hillebrant nevéhez fűződnek, a főoltár képeit Johann Lucas Kracker festette, a főhajó freskói és az oldalkápolnák képei pedig Jean-Joseph Chamant nevét dicsérik.
Némi utánajárással tudomást szerezhetünk arról, hogy az előző két művész osztrák származású volt, a harmadik pedig lotaringiai gyökerekkel rendelkezett.
Mindezek talán értékes információk egy-egy zarándok számára, úgy gondolom viszont, hogy legalább ilyen fontos és megalapozott lenne annak az embernek a konkrét megnevezése, akinek köszönhető a sasvári zarándokhely létrejötte, s ez nem volt más, mint az esztergomi bíboros-hercegprímás, Esterházy Imre.
Ezzel összefüggésben tehát elgondolkodtató, hogy a szórólap 3. oldalán, a „Ďalšie významné medzníky z histórie pútnického miesta” cím alatt, az 1732-es évszámnál, csupán a következő szöveg olvasható: „Bol vydaný dekrét povoľujúci verejnú úctu sochy Sedembolestnej Panny Márie po cirkevnom prešetrení a potvrdení množstva zázrakov a milostí pri soche Sedembolestnej, zverenie sochy rádu sv. Pavla Prvého pustovníka-pavlínom.”
Hogy a szórólapban a magyar bíboros-hercegprímásról miért nincs említés, annak megítélését e sorok olvasójára bízom.
A sasvári búcsújáróhely közös történelmünk folyamán jött létre. Ez az időszak mindazon népek életével van egybekötve, amelyek a történelmi Magyarország területén éltek, és az egyes utódállamokban élnek együtt a mai napig.
Éppen ezért, bizonyára bölcs dolog lenne az egyes történelmi tények igazságos és merész felvállalása olyan dokumentumokban is, mint például az említett sasvári szórólap.
Török András/Felvidék.ma
