Fejtetőre állt, felbolydult és önsorsrontó világunkban vajon hányan szereztek tudomást arról, hogy a Felvidéken kiveszett Európa legnagyobb röpképes, őshonos madara, a túzok? S napi túlélési küzdelmei közepette vajon kit, kiket érdekel egyáltalán, hogy ismét szegényebbek lettünk a puszták ezen emblematikus madarával, amelynek a sorsát mi, emberek pecsételtük meg életkörnyezetének elpusztításával, vegyszereinkkel és olykor közönyünkkel?
Tettünk ugyan egyet s mást a megmentése érdekében, ám túlságosan későn jött a felismerés, hogy hiába védjük a madarat, gyűjtjük össze és keltetjük ki mesterségesen az elhagyott fészekaljakból összegyűjtött tojásait, ha leromboljuk a tájat, amelynek évezredeken át egyik érdekes színfoltja volt.
Az elmúlt ötven évben laikus, ám a természetben történtek iránt nem közömbös emberként végigkísérhettem azt a szomorú folyamatot, amelynek a végére a túzokok teljes kihalása tett pontot. Így láthattam még a végtelenbe futó csallóközi rónaságon a jellegzetes bajuszú hatalmas madarak esetlen, ám mégis megható látványosságnak számító násztáncát, a dürgést, láttam keltetőből származó túzokfiókákat és féltve őrzött, mesterségesen tenyésztett egyedeket drótfonat mögött. S mindez ma már a múlté…
Túzokportré Csallóközaranyos térségéből a hetvenes évek elejéről (Fotó: a szerző)
A túzokokról szóló könyvtárnyi szakirodalomban többek között olvashatjuk, hogy alig több mint egy évszázaddal ezelőtt a súlyos és lomha röptű madarakból a történelmi Magyarországon évente még több százat vettek puskavégre a vadászok. Bár a huszadik század elején a Felvidéken már csak mintegy kétezer egyedet számoltak össze, egy 1906-os adat szerint Komárom vármegyében 422 túzok esett a vadászok zsákmányául. De időben és térben most ugorjunk egy nagyot! A Komáromi járásban 1955-ben létesítették a Felvidék legnagyobb túzokvédelmi rezervátumát, amely Gútától a Nagyléli szigetig húzódott Csallóközaranyossal a központjában, több mint kilencezer hektárnyi területen. Az államilag intézményesített túzokvédelem azonban nem sok eredménnyel járt, s mi több, minden erőfeszítés ellenére egyre csökkent a területen élő túzokok törzsállománya. Így egyes adatok szerint 1963-ban, a túzokszámláláskor 279 egyedet figyeltek meg a szakemberek, azután szinte évről évre apadt az állományuk. A mesterséges keltetés és túzoknevelés sem bizonyult célravezető megoldásnak, mígnem a Csallóköz „struccmadara” a századforduló tájékán teljesen kipusztult.
Dumás, az utolsó felvidéki túzok kipreparálva (Fotó: a szerző)
Nemesócsa és Gúta között található a Szigetrétek elnevezésű madárvédelmi terület, amely több mint 8200 hektárra terjed ki, középpontját a Túzokállomás képezi, amely sajnos már csak nevében őrzi legnagyobb madarunk emlékét és természetesen fényképes tablókon. Itt látható egyebek között az utolsó felvidéki túzok gondosan kipreparált és üvegkalitkában őrzött példánya is.
„Ez az általunk Dumásnak becézett utolsó tojó, amely magányosan éldegélt és egyébként sem volt már szaporodóképes. Becenevét arról kapta, hogy – bár a túzokok nem hallatnak különösebb hangokat -, fajának ez az utolsó egyede meglehetősen kommunikatív, hogy úgy mondjam, „beszédes” volt” – mondta Béres Katalin mérnök, az állomás menedzsere. Elmesélte azt is, hogy Dumás nem sokkal élte túl a „délceg” túzokkakast, Karcsit, „aki” arról volt nevezetes, hogy ő volt a Felvidéken az első túzok, amely mesterségesen megtermékenyített tojásból kelt ki, és 2010 januárjában, húszéves korában hagyta itt a túzokok árnyékvilágát.
Béres Katalin mérnök, a Túzokállomás egyik projektjének menedzsere (Fotó: a szerző)
A túzokoknak tehát a Felvidéken bevégeztetett, ám némi bizakodásra ad okot az a projekt, amely a Szigetrétek Madárvédelmi Területen valósul meg három, ugyancsak a kihalás által veszélyeztetett őshonos madarunk megmentése és a még létező madárvilágunk életfeltételei javításának érdekében. De erről majd talán legközelebb. S ha valaki e sorok olvastán fellelkesülve mégis élő túzokokat szeretne látni természetes környezetükben, elárulom, Magyarországra, pontosabban a Hortobágyra, illetve a Kőrös-Maros Nemzeti Parkban található dévaványai túzokrezervátumba kell elutaznia, ahol öt évvel ezelőtt még 1 481 túzok képezte fajának törzsállományát. Reméljük, hogy ott azóta nem romlott, hanem javult a túzokpopuláció helyzete.
