Valahogy nem tudok szabadulni a benyomástól, hogy kies hazánkban egy új társasjáték látszik meghonosodni – annak ellenére, hogy természeténél fogva és célját követve időlegesnek ígérkezik. Hogy tehát addig fog tartani, míg e „nemes” játszma célba nem ér.
A kérdés ilyenkor, amely logikusan felmerül, az, vajon miféle célról van szó, pontosabban mire jó az ilyen játszma, még pontosabban – s ez a lényeg – mi az indítóok, a kiváltó szándék, kik szervezik azt a háttérben.
A legutóbbi társadalmi társasjáték ugyanis arról szól, ki tudja jobban elmarasztalni Matovičot,
a volt kormányfőt, ki tud róla „szebbet, jobbat”, értsd: kacifántosabbat mondani. Olyan ez, mintha e társasjátékot játszó emberek egymást hergelve igyekeznének egymáson túltenni. Ilyenkor nem az fontos, hogy valós tényekkel operáljanak, s azokat emlegessék – az efféle játékokban ez alapszabály, ilyenkor, úgy vélik, politikai okokból hazudni és félrevezetni ildomos.
A játék főhőse, Matovič persze nem egészen ártatlan mindebben. De ha pártatlanul, objektíve akarjuk megítélni a helyzetet, néhány tényt el kell fogadni még akkor is, ha nézetünknek nem felelnek meg. Az egyik az – s ez kiindulópontnak látszik – hogy
Matovičnak bizonyos kommunikációs problémái vannak.
Vagyis hogy nem mindig a diplomácia nyelvén szólal meg. Nem meglepő ugyanakkor, hogy elsősorban azok vetik ezt szemére, akik nagyon simulékonyan, a diplomácia nyelve mögé bújva képesek, gyakran szemenszedett jogokra hivatkozva, szemrebbenés nélkül hazudni, általában úgy, hogy bizonyos tényeket „elfelejtenek” számba venni. De persze nem mentség ez egyik fél számára sem.
Matovič második problémája az, hogy nem áll mögötte a sajtó. Márpedig tudjuk, az úgynevezett véleményalkotó sajtó mára világuralom lett, nem véletlenül vásárolták meg a kommunistákból, szocialistákból, neofasisztákból lett neoliberális nagymenők.
Akinek pedig nincs sajtója, az előre elkönyvelheti a vereségét, miként az Matovičcsal is megtörtént ebben a furcsa összetételű szlovák koalícióban.
Ha Magyarországon nem lenne jobboldali sajtó, az ellenzéki sajtó, miközben állandóan a sajtószabadság hiányát szajkózza, régen tönkretette volna a Fideszt. De Matovičnak nincs sajtója, amely kiállna mellette. Hibát mindenki elkövet, de az még nem azt jelenti, hogy minden rossz, amit tesz. Matovičon viszont egy egyenes szőrszálat sem találnak. Még a jobboldali magyar sajtó is piszkálja. Holott Matovičnak voltak barátságos megnyilvánulásai a magyarok iránt. Miért nem ezen a vonalon indult el a megítélése? Azt talán mégse lehet elvárni tőle, hogy elítélje a Beneš-dekrétumokat, politikai öngyilkosság az Szlovákiában – vagy ez nem érthető?
Aztán itt van ez az orosz vakcina. A szlovák kormány képtelen volt megegyezni, önállósulni Brüsszeltől, holott nem is arról volt szó, hiszen minden ország önállóan is tárgyalhatott a vakcina előállítóival. A magyar kormány megtette azt, s behozta – többek között – a Szputnyikot. Emiatt aztán Matovičról mindent elmondtak,
csak azt nem vette észre senki, hogy a koronavírustól csak oltással lehet megszabadulni, nem pedig brüsszeli megváltással.
Márpedig ez a brüsszelita neoliberális szolgalelkűség oda vezetett, hogy az oroszok visszakövetelték a Matovič által behozott vakcinát. Erre Matovič elment Moszkvába elsimítani azt, amit a szlovák kormány elrontott, majd Budapesten magyar segítséget kért a vakcina megítélésében, merthogy Szlovákiában erre nincs lehetőség (amit szintén Matovič nyakába varrnának). Szóljon, ha valaki látott ezzel kapcsolatban dicséretet Matovičról, én csak sértett kritikát olvastam:
az újkeletű ruszofóbiánál csak a régi magyarfóbia rémségesebb.
Ez talán tisztességes megítélés? Hiába próbálkozik Matovič segíteni a járványhelyzetben (ezt ugyanis másként nehéz értelmezni), a neoliberális szempont szerint inkább haljanak meg az emberek vakcina híján,
a vélt brüsszelita hűség mindennél fontosabb, az orosz- és a magyarfóbia szintén, a saját neoliberális vályú pedig még inkább.
Ne gondolja senki, hogy Matovič rajongója vagyok, távol áll az tőlem. Csakhogy az igazság nem egyoldalú. Ha kizárólag a negatív oldalán fogjuk meg a dolgokat, nem jutunk messzire. Ha viszont sikereket akarunk, a pozitív végén kell megközelíteni a világot, arra építeni, s nem politikai vályúszerző társasjátékot kreálni abból, aminek a politikához lényegileg semmi köze, mivel egészségről van szó. Sőt túl gyakran életről és halálról.
(Aich Péter/Felvidék.ma)
