39263

Kihallgatták a rendőrségen az OTP Bank igazgatótanánácsak tagját a cseklészi Glance House lakóház ügyében. A rendőrség korrupció gyanújában indított vizsgálatot a lakóház átírása ügyében a csődeljárás alatt lévő Gapeja cégre, akinek ügyvezetője Kočner üzlettársa.

A még 2010-ben befejezett lakóházba a majdani tulajdonosok azonban nem tudtak beköltözni az építtető Glance House társaságon belül kialakult viták miatt. A pereskedő felek egyike mögött az a Marián Kočner nagyvállalkozó állt, akinek az üzlettársának a cégére a későbbiek folyamán, a zárlat alá vett Glance House – Dobroslav Trnka (aki mellesleg szintén Kočner ismerőse) levelének köszönhetően történt – feloldása után, a lakóházat átírták. 2012 novemberében Kočner bejelentette, hogy megvásárolta az OTP Bank követeléseit, amely a projektet finanszírozta és ezáltal kizárolagos zálogjogot gyakorolhat. Ezt követően kezdett el a rendőrség vizsgálódnia az ügyben.
Roman Kvasnica egy „arrogáns gané, aki Trnkával szembe megy”, és akinek „golyót repít a fejébe”, jelentette Marián Kočner előtte és a bank további vezető képviselői előtt – vallotta a rendőrségen a Glance House lakóház ügyében tett vallomásában az OTP Bank igazgatótanácsi tagja. A bank az ügyben károsultnak érzi magát. A Nemzeti Bűnügyi Ügynökség nyomozója konkrétan Kočner iránt érdeklődött, és a bank vezető képviselője elmondta, hogy a bankot többször is meglátogatta. A kapcsolatot az említett találkozó után szakították meg vele. A beszélgetés a bank képviselője szerint pár hónappal ezelőtt valósult meg. A bank jogi képviselője szerint nem becsülik alá az ügy jelentőségét, „mivel a belügyminiszter és a helyettes főügyész személyes barátjáról van szó”.

Az OTP Bank a tanácsadó véleménye szerint „nem hajlandó az ügyben elveszteni a pénzét, amelyet a hitelre nyújtott”. Robert Kaliňák (SMER-SD) belügyminiszter tagadja, hogy Kočner barátja lenne. A nyomozó a kihallgatás után a Kočner ellen benyújtott büntetőfeljelentést továbbította a Pozsony I-es rendőrkapitányságra. Tibor Gašpar rendőrfőnök azt nyilatkozta, a rendőrség minden gyanút megvizsgál, tekintet nélkül arra, ki a gyanúsított.
Az OTP Bank a Glance House lakóház felépítésére hitelt nyújtott. Az éppíttető cégen belüli viták után azonban, nincs, aki a banknak a hitelt visszafizesse. A rendőrség már több embert is bűnvádi eljárás alá vett a nyomozás során, és vizsgálja Dobroslav Trnka volt főügyész szerepét is az ügyben.

TASR nyomán dé
{iarelatednews articleid=”39197, 39185, 39149″}