Az alábbi prédikációt Géresi Róbert felvidéki református püspökhelyettes mondta el. Elhangzott december 7-én a lévai református templomban tartott „Nincs helye a lemondásnak” elnevezésű jótékonysági koncerten.
Kedves Testvéreim az Úrjézus Krisztusban!
Ahogy jöttünk ide a templom felé, arról beszélgettünk, hogy milyen szép hangulata van az adventnak. Az advent a csendnek és az elcsendesedésnek az ideje. De más is, és több is, mint ahogy azt mi gondoljuk. Ézsaiás próféta könyvének kilencedik részének első verse azt mondja: „a nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát”. Amikor a próféta ezeket az igéket elmondta, akkor a zsidó nép szorult helyzetben volt. A helyzetük nagyon sok analógiát hoz fel a mi, felvidéki magyarságunk múltja, közel múltja és jelenével kapcsolatban.
Idegen hatalom pillanatok alatt tarolta le az akkori kicsiny zsidó országot. A lakosság jelentős részét, az értelmiséget, elvitték több száz kilométerre a babiloni fogságba. Akik ott maradtak, védhetetlen településen éltek, mivel Jeruzsálem falai nem álltak. Templomuk is le lett rombolva. Nagyon nehéz helyzetben minden egyes emberi gondolat, minden egyes emberi józan tisztánlátás csak azt a következtetést vonhatta le; hogy itt már nincs tovább. Itt már befejeződött valami. Itt nincs lehetőség. Itt nincs igazság. Itt nincs tisztesség. Itt nincs megmaradás. Itt nincs élet. Akkor megszólal a próféta, és azt mondja: „a nép, amely a sötétségben él, nagy világosságot lát”.
Valóban mi keresztyének, mi keresztények ugyanazt az igaságot fogalmazzuk meg. Lehet, hogy emberi elgondolkozás szerint, nagyon kevés az esély és a lehetőség. Lehet, bizonyos helyeken már döntöttek felettünk, rólunk. Mi keresztyének és keresztények abban hiszünk, abban reménykedünk, hogy az Isten közre lép. Hogy mi jogon, mi célt szolgálva, milyen eszközzel, nem tudjuk, de közbe lép az Isten. És az ember, és az igazság, és a világosság, és a fény, és a megújulás, és az élet véget ér. Ez a mi hitünk, ez a mi reménységünk. Ez a mi adventünk, hogy közbe lép az Isten az emberért.
Az legyen a mai nap vezérgondolata, hogy nem szabad meghátrálni, nem szabad lemondani. Valóban így van. Nem szabad meghátrálni és nem szabad lemondani. Mi keresztyének és keresztények tudjuk azt, hogy ez miért van így. Azért, mert az Isten sem mond le rólunk. Nem mond le rólunk, mint egyénekről, akiket belehelyezett egy csodálatos közösségbe. Csodálatos ajándékot adott minékünk. Nem mond le rólunk, mint közösségekről, mint gyülekezetekről, mint egyházakról. Erről a lévai kis közösségről, mely éli a maga kis csodálatos életét. Nem mond le róluk. Nem mond le rólunk, mint nemzetről, mint népről. Akkor még inkább érezhetjük ezt ebben a peremhelyzetben, mely az életünkben található, nem mond le rólunk az Isten.
Mindannyiunkat biztatni szeretném, hogy ne fáradjunk meg! Amíg ügyeinkért, igazságunkért küzdenek és harcolnak, s örülünk, hogy itt vannak közöttünk. Ne fáradjunk meg az igazságért való küzdelemben. Biztos vannak olyan pillanatok, amikor az ember azon gondolkodik, kell-e, vajon megéri-e. Ne fáradjunk meg, az igazságért, a hitért, a reménységért való küzdelmünkben. Tudván azt, hogy az Isten közbelép. Ne fáradjunk meg, a megszentelt reményt, jövőt és hitet ad azok számára, akik ebből építkeznek.
Az advent nem a tétlen várakozás ideje, hanem a küldetés megélését és megvalósítását előkészítő várakozásé. Segítse mindannyiótokat a gondviselés Megváltó Isten, adjon nektek hitet és reménységet. Tudván azt, hogy a sötétségben élők számára felragyog a világosság, az Istennek a világossága.
lejegyezte: Pásztor Péter
a szerző felvétele
