Végh Péter, MSc., PhD, a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem Gépészeti Kara Automatizálási, Mérési és Informatikai Intézetének adjunktusa a Biblia éve kapcsán a Szentíráshoz való viszonyáról szóló gondolatai olvashatók az alábbiakban. Mit jelent számomra a Biblia?
(útmutatás, vigasz és menedék)
Egy lelkipásztort, egy hívő embert az minősít, hogy mindíg annak a pártján áll, aki rászorul, akit elnyomnak, bántalmaznak. Ebben látom a Krisztusi szeretetvallás egyik legfőbb küldetését és feladatát: a humánumban, irgalmasságban, együttérzésben, könyörületességben, önzetlen segítségnyújtásban, szeretetben. Ezek az erények a mi világunkban egyre inkább fehérhollók. Nagyságunk mértéke, hogy milyen mélyen tudunk lehajolni. Ebben Isten ősképileg példát mutatott nekünk, mikor Jézus által lehajolt hozzánk, eljött közénk.
Albert Schweitzer, a nagy német humanista tudós, lelkész és orvos szerint egy-egy vallás csak akkor elfogadható, ha mélyebb, igazabb emberekké formál bennünket. Életem és gondolataim című önéletrajzi művében figyelmeztet bennünket arra a nagy veszélyre, amely a vallásunkat fenyegeti: „Amit a keresztyénség külső, világi hatalomban nyer, azt elveszíti a lelki hatalom területén”.
A meglévő társadalmi rendszerek leggyakrabban eltapossák, kisemmizik ez embert (te csak igyekezz, dolgozz, robotolj; mással ne is nagyon törődj). A legtalálóbban a svájci lélekbúvár, Carl Gustav Jung szavaival jellemezhetnénk korunk emberét:„Modern ember, aki keresi a lelkét”. Keresi, mert valahol elvesztette az anyagi hajsza, a megélhetésért vívott küzdelem közepette.
A kozmikus kor küszöbére érkező világunk a lélek agóniájáról ad számot. Ezzel a negatív tendenciával szemben a vallás felemeli az embert a sárból, életre kelti halódó lelkét és az örökkévalóság fényébe állítja. A vallás egy fogódzó, mely élni, szeretni és örülni tanít. E téren nagyban segítenek a különféle könyvek, kiadványok, de legfőképpen a Biblia: a könyvek-könyve. Az érző, gondolkodó és cselekvő ember nem mehet el közönyt színlelve, semmi érdelődést sem mutatva e könyv mellett, mert ezzel magára Istenre mond nemet.
A Biblia az Isteni bölcsességek tárháza, s mint olyan, kimeríthetetlen. Az élet nagy megpróbáltatásai közt segít eligazodnunk, megmutatja számunkra a helyes, emberhez méltó életutat. Búban, bajban, nagy fájdalmak közt megvígasztal, lelki sebeinkre gyógyírt hint. Az Isten ígéje: minden ember számára elérhető biztos menedék.
Édesapámtól, aki mögött fél évszázados lelkészi szolgálat állt, s aki több mint hét évtizeden át nap-mint nap olvasta a szentírást, egy napon megkérdeztem:
– Mit jelent édesapám számára a Biblia?
Ő minden tétovázás nélkül azt a választ adta: – Isten közelségét, Isten jelenlétét.
Most én is megkísérlem megválaszolni ezt a kérdést. Számomra a Biblia útmutatást, vigaszt és menedéket jelent. Jómagam műszaki tárgyakat oktató, szépprózát írogató, vallási kérdésekben laikus ember vagyok, ezért a természet világából vett képeket, hasonlatokat hívom segítségül.
A Bibliát először egy óriási hegyhez hasonlítanám, egy hegyhez, amely egész a felhőkig ér. A láthatóból átvezet bennünket a láthatatlanba, az élet, a tér és idő világából az időtlen örökkévalóságba. A Biblia egy olyan hegycsúcs, amelyhez végtelen sok út vezet. Ki-ki közülük elindul egy maga választotta úton. Van aki a völgybe vivő széles, kényelmes utat, s van, aki a a csúcs felé tartó keskeny, sziklás és kanyargós utat választja …
Vallásunk tanítása szerint istenhitünk egyedüli zsinórmértéke a Szentírás. Egyedüli könyvünk, melyből hitünk táplálkozik, mint ahogy egy az Isten. Ezzel szemben a hindu és buddhista vallásnak több szent könyve is van (Védák, Tantrák, Upanisádok, Puránák), nemkülömben a judaizmusnak (Tóra, Talmud, Midrás, Sulhán Árúch, Kabbala, Zohár). A mi Bibliánk ugyan egy könyv, de valójában sok könyvből álló gyűjtemény (maga a „biblia” kifejezés magyarul könyveket jelent). Az istenkereső ember bármelyik könyv segítségével elindulhat. Mint mikor a hegyre vezető utak, ösvények közül leindulunk egyen. Szívemhez az Ószövetségből legközelebb a zsoltárok, a példabeszédek és a prédikátor állnak; az Újszövetségből pedig az evangéliumok, Pál levelei és A jelenések könyve. Egykor ezeken az utakon próbáltam elindulni …
Elindultam, itt-ott megálltam, elidőztem. Csodálattól megindultan olvastam a Korinthusi levélben a szeretet himnuszát. Ráéreztem, hogy ez a rész azokat a lépcsőket írja le, melyeken a hívő embernek át kell haladnia, melyeket meg kell haladnia, hogy eljusson a szeretethez. Az első igevers zengő érchez és pengő cimbalomhoz hasonlítja azt az embert, aki csupán a nyelv szépségének bűvöletében él. A következő a mindentudó embert, a ráció emberét leplezi le. Majd bemutatja az erkölcsi babérokra törekvő embert, aki adakozik, jót cselekszik, s abban a hiszemben él, hogy ez által nyeri el az üdvösséget. A további igeversek bemutatják számunkra a legfőbb értéket, a legfőbb erényt: a szeretetet, mely nélkül az emberi élet üres, szürke, értelmetlen – pusztulásra ítéltetett. A mi vallásunk szeretetvallás, ezért az igazán vallásos ember mindvégig szeretetben él.
Másodsorban egy nagy vízhez, egy tengerhez hasonlíthatom a Bibliát. Egy tenger apró cseppekből áll, melyek egymás közelségében eggyé válnak, sima és végtelen felületet adnak, amelyen a játszi napsugarak mindegyre visszatükröződnek. A Biblia is ilyen kis cseppecskékből áll, melyeket igeverseknek mondunk. Ezek az igék mind összecsengenek, mivel a Szentlélek kézjegyét viselik magukon. A tenger mély, s ez a tengermély beláthatatlan. A mélybe merülő ember feje felett egyre nő a hidrosztatikus nyomás, ezért a tengermély az ember számára bejárhatatlan, kiismerhetetlen. A bibliai igeversek, példázatok, történetek a lélek mélyéből fakadó üzenetek, melyek utolérhetetlen szépségükkel, bölcsességükkel és igazságukkal ragadnak meg minket. Mind csupán egy-egy parányi cseppje, halvány visszfénye a kimeríthetetlen forrásból táplálkozó örökkévaló igazságnak és szeretetnek. Mint ahogy a tenger befedi, elsimítja a mély árkokat, repedéseket a Föld testén, a Biblia igéi lelki vigaszt nyújtanak, gyógyírt hintenek a lelkünk mélyén megbúvó sebekre, sérülésekre.
S végül a Biblia világa egy ragyogó színekben tarkálló, gazdag formavilágú és szépen gondozott kerthez hasonlítható, egy nagy-nagy virágos- és gyümölcsöskerthez, melynek enyhet adó fái, bokrai közt oly jó elidőzni, biztos oltalomra, menedékre lelni a mindennapi robottól és örökös rohanástól megfáradt, a világ zajától megrémült embernek. A fák és bokrok zúgásából, a madarak szárnya neszéből, a szorgos méhek zsongásából kihallik az Úr szelíd szava:
„ …Az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek , ne is csüggedjen.” (Ján.14, 27).
Végh Péter
(megjelent: Kálvinista Szemle, Komárom, 2008. szeptember)
