A Pozsonyban ezekben a napokban zajló „Több mint szomszéd” Magyar Kulturális Hét gazdag programjában a legnagyobb érdeklődést kiváltó esemény minden bizonnyal a Makovecz Imre grafikai műveiből nyílt kiállítás.
Makovecz Imre: „… Összekötni az eget és a földet…” címmel a neves építész grafikai munkáit bemutató tárlathoz az alapot a Magyar Művészeti Akadémia épületének, a felújított Pesti Vigadónak az átadása alkalmából 2012-ben bemutatott gyűjteménye adta.
Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete köszöntötte a kiállítás megnyitójának közönségét és díszvendégeit: Fekete Györgyöt, a Magyar Művészeti Akadémia elnökét és a Szlovákiai Építészek Szövetségének két tisztségviselőjét, Juraj Hermann elnököt és Istenes József alelnököt. Jelen volt Répás Zsuzsanna, a Magyar Művészeti Akadémia újonnan kinevezett főosztályvezetője is.
Fekete György felidézte Makovecz Imre egyik pozsonyi élményét. A Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet szervezésében a Pozsonyi Műszaki Egyetem építész-hallgatóinak tartott előadást a kilencvenes évek elején, amely nagy érdeklődést váltott ki. Juraj Hermann is megerősítette, hogy Makovecz Imre neve jól ismert a szlovákiai szakmai körökben, a sárospataki kultúrház épületének nagy visszhangja volt, és a szakma legjobbjai közé tartoznak Makovecz szlovákiai tanítványai, követői, mint a kassai Pásztor Péter, vagy a dunaszerdahelyi Makovecz-műhely tagjai.
A kiállítás kurátora, Csernyus Lőrinc építész a kiállítást bemutató beszédében elmondta, a budapesti bemutató idején 1500 négyzetméternyi kiállító teret töltöttek meg Makovecz Imre művei. A pozsonyi kiállításon a 2003-ban megjelent „Rajzok” Makovecz-album anyagát láthatja a közönség, amelynek minden darabja merített papírra nyomtatott kézi rajz. A most bemutatott művek Pozsony előtt több ország (Szerbia, Németország, Románia) több városában voltak láthatóak, és mindenütt lenyűgözi a közönséget az ősi erő, ami Makovecz birtokában volt.
A kiállítás Magyarország pozsonyi nagykövetségének színháztermében (Óváros, Nyerges utca 3) június 30-áig tekinthető meg.
Csernyus Lőrinc építész, a kiállítás kurátorának beszéde Makovecz Imre grafikai műveiből álló kiállítás megnyitóján június 8-án:
Budapest, Belgrád, Berlin, Magyarkanizsa, Debrecen, Zalaszentlászló, Sepsiszentgyörgy, Temesvár, Pozsony.
A Vigadóban rendezett „… összekötni az eget és a földet…” című Makovecz Imre kiállítás az elmúlt szűk egy évben a fenti településeken, városokban szerepelt. Természetesen nem az egész anyag, mert hiszen az több mint 1500 m2-en volt eredetileg kiállítva. Mindenhol az adott helyi lehetőségekhez alkalmazkodtunk. A budapesti kiállítás megpróbált teljes keresztmetszetet adni Makovecz Imre hatalmas életművéből. Ennek egyik fontos eleme volt a 2003-ban megjelent „Rajzok” albuma. E nyolcvanhárom alkotásból álló gyűjtemény nagy része szerepel itt Pozsonyban is. Rajzai, kollázsai Vince László szentendrei műhelyében készültek egyesével, merített papírra nyomva. Maga a hordozó anyag a merített papír teljesen összhangban van a kézi rajzokkal. Mindkettő, a kézi rajz és a kézzel készült papír lassan már egy elfelejtett kornak az élő szerves terméke.
Növények, angyalok, meg nem valósult tervek. Tulajdonképpen ez a kiindulási pontja Makovecz Imre: Rajzok 2003 című albumának, de ennél azért többről van szó. Makovecz Imre 1999-ben kezdte el a rajzok elkészítését. Mindig is foglalkoztatta a tájak, a növények, és az épületek szimbiózisa, amely valamilyen, az emberi alkotóerőnél nagyobb erő jelenlétét sugallta. A rajzaiban alkotta meg, a múlt és jövő építészetét. Előre és hátra közlekedett az időben és a tájban, a lehetett volna világában.
Vannak egyedi motívumok, melyek időről-időre megjelennek Makovecz tervein, egy-egy nem közvetlen építészeti funkciót hordozó elem, amelyek azonban az építész felfogása szerint a teljes körű kommunikáció részei: az épületben felbukkannak saját előzményeinek, vagy elpusztult, hajdanvolt környezetének töredékei. Lenyomatok a táj sajátos építészeti hagyományaiból, esetleg különös metamorfózis: növényi vegetáció eredményeképpen átalakult formában. A természet sokféleképpen behatol az épületbe, táj-jellegű helyzeteket teremtve vagy csak egy-egy motívumával, eleven faként, amely szervesen beleépül a szerkezetbe, vagy kinyilatkoztatja szem elől rejtett tulajdonságait: a földalatti rétegek anyagát és jellegét, ősidők geológiai mozgásait őrző karakterét. A földalatti világ nem csak morfológiai képleteket vet a felszínre, hanem az elsüllyedt kultúrák emlékei is. A rajzaiban összemosódnak a kint és bent fogalmai. Ugyanígy egyszerre van jelen a múlt, a most és jövő. Azaz az Idő. A rajzokon szereplő épületei a ház antropomorf jelentéstartalmú szavaival válnak valósággá.
A növényi rügyek, kibomló levelek és virágok minden másnál erőteljesebben és szemléletesebben tükrözik a természetben rejlő formaerőket, erejüket és szépségüket. A nagyítások, a szimmetria vezették el Makovecz Imrét Blossfeldt képein keresztül a lehetett volna Atlantiszába. Ahol a növény, az ember és az épület között bonyolult, de megtörténhetett volna kapcsolatrendszer alakul ki. Hogyan lesz egy rügyező, leveleit bontó növényi lényből Atlantisz tornya? Milyen az, amikor az ember-lénynek levél szárnya és levél feje lesz? A válaszokat maguk a rajzok adják meg.
Az Atlantisz-sorozat ezt a természetes formaerőt nagyítja fel. Így a természet saját formái válnak építészeti léptékű elemekké. Ezek a rajzok nem tervrajzokként születtek meg, bár a sorozat több lapja konkrét megbízásokhoz kötődik és alakul át végül építészeti részletrajzokká. Egyúttal azonban az ember és természet, az épített és teremtett környezet viszonyának alapkérdéseit teszik fel, az építészet egész jövőjének legfontosabb kérdéseire utalnak: lesz-e erő, képesség, felismerés elegendő a természet formaalkotó erőivel együttműködni, mert csak annak az építészetnek van létjogosultsága, amely képes belül felfedezni és megérteni az álomképet létrehozó szellemi erőket és azt tudja a külső világban is megjeleníteni.
Makovecz Imre rajzain a tér nyitott, tájképi. A terek kapcsolatát fotók, rajz, színezés montázsa és kollázsa, és természetesen a tájformák maguk biztosítják. Nézetei a belsőtől a felülnézetig váltakoznak. Egységüket sajátos motívumai teremtik meg: a természetnek az élő és holtnak vélt elemeiből, valamint épületek (emlékek vagy tervek) egymásba szervüléséből képződött mutációk. A terek és motívumok lényege az átváltozás-átváltoztatás, valamint egyszerre fizikai és metafizikai voltuk, azaz az azonosság. Formáit Makovecz Imre felnagyítja és sokszorozza, tornyoknak, kupoláknak és piramisoknak nevezhetjük őket.
Makovecz Imre rajzain föld, víz és ég találkozásai kiemelt jelentőséggel bírnak. Az architektúra és az univerzum kapcsolatát egy kortalan, ősi művészet ornamentikája köti össze. Az ornamentika maga az élet: forma, mozgás, kapcsolat és ezek állandósága.
Ezek eredete fellelhető Makovecz Imre tanulmányaiban is. Az ember mozgásformáinak feltérképezésekor, az 1960-as évek végén olyan változatos (szárnyas-levelesnek tűnő) alapformákra ismert az építész, amelyek minden élő szervezet világban való létének formáiként, tereiként és ábráiként foghatók fel. Ezek a formák tartalmazzák a mozgás, változás, növekedés, kiterjeszkedés formáit is. Változatosak, de egylényegűek; ebben rejlik ornamentum-voltuk.
Az építész rajzain a tér és forma ornamensben találkoznak. Éppen a rajzok különös, álmok és konkrét tervek közötti átmeneti jellege fedi fel azt a kettősséget, hogy Makovecz házai maguk is a lehetséges és lehetetlen világ határán épülnek. Ez azt jelenti, hogy Makovecz nem mond le a képzeletében megszülető kép és a megvalósítandó ház azonosításának igényéről. Lehet, hogy az építés drámája során szembesülnie kell emberi mulasztások, nemtörődömség, technikai gondok okozta nehézségekkel és akadályokkal, de az álom megvalósítása, a szellemi eredetű kép materializálása mellett mindvégig kitart. A közvetítő rajzok is ezen a magas szellemi világban születnek meg és megalkuvás nélkül hordozzák – a megvalósíthatóság látszatával nem törődve – álombeli létük finom jegyeit.
Makovecz munkáját minden időben jellemezte, hogy teljes figyelemmel fordult az alkotás felé. A tervezés olyan elmélyült, egyénisége minden energiáját összpontosító folyamat – legalább az ihletett percekben – ami egyszerre többrétűen nyilatkozik meg. Van egy beavatási szertartás jellege az agy a kéz a ceruza és papír kapcsolatának. ez egy belső titkos kapcsolatrendszer, mely megtelik szellemmel és lélekkel. És ezt a több dimenziós világot kell két dimenzióba bezárva rögzíteni. Ez a kapcsolatrendszer nem pótolható a számítógép virtuális világával. Makovecz Imre birtokában volt ennek az ősi tudásnak. Nála az Idő egyik szinonimája a Kortalanság. Rajzai nem a magyar, nem az európai, hanem az egyetemes kultúra része. Kérem, tekintsék meg a kiállítást.
Pogány Erzsébet, Felvidék.ma