Dobos László Királyhelmecen felavatott mellszobra a város mellett közösségünket is rangosítja, mert egy olyan emberi és alkotói életpályának állít emléket, melynek a mindennapjainkat meghatározó üzenetei vannak.
A prágai tavasz generációs reménykedését és lelkesedését Dobos László így összegezte: „1968 a szlovákiai magyarság első lázadása; az autonómia elvére épülő, európai rangú kisebbségi alkotmánytörvényt vívtunk ki.” Igen, egy törvényesített egyenrangúságunkat az önigazgatás alapján, amelyet ha meg is hamisítottak, aztán elhallgattak, mégis a mai napig példaértékű közel százéves kisebbségi státuszunk demokratikus és jogi rendezésére. Az alkotmánytörvény alapján aztán új intézmények születtek (többek között a kassai Thália Színház), képviseletünk számarányunkhoz viszonyítva jelent meg a végrehajtó hatalom központi, kerületi és járási szintjén, iskoláink tovább gyarapodtak (ekkor járt legtöbb gyerek magyar iskolába!), és ami talán mindennél fontosabb: növekedett önbecsülésünk! Mindezekhez olyan vezetők kellettek, mint Dobos László, dr. Szabó Rezső, Tolvaj Bertalan, és mások!
A több mint negyedszázados rendszerváltás közösségünknek a mai napig legnagyobb adósa, mert elég széttekinteni a Bodrogközben, Királyhelmecen, de más általunk lakott területeken. 25 év szelektív demokráciája minket továbbra is másodrendű állampolgároknak tekint, és még csak próbálkozások sem történtek helyzetünk jogi rendezésére egy kisebbségi törvény keretében, miközben a két és fél évtized majdnem fele alatt (8+2) kormányzati szerepet vállaltunk a végrehajtó hatalomban?!
Fábry Zoltánnal együtt Dobos László is többször hangsúlyozta, hogy a határon kívüli magyarokat az anyaországgal mérik. „Elengedhetetlen egy gazdaságilag erős, szellemileg gerjesztő anyaország megteremtése, amely már a létével is elősegíti a kisebbségi magyarság helyzetének a pozitív változását” – írja. Szemfényvesztés tehát jó szlovák-magyar kapcsolatokról beszélni mindkét oldalon, amíg ebben az országban létünk és helyzetünk nincs biztosítva a törvény és a jog erejével! Mert amíg nyelvünk, iskoláink, intézményeik napi permanens veszélyeztetettség állapotában vannak, és a hatalom módszeres kiiktatásunkra törekszik, addig nem érezhetjük magunkat biztonságban ebben az országban!
Dobos László mindig fontosnak tartotta széttekinteni saját sorainkban is. A népszámlálásban dokumentált magyarságfogyást, a magyar nyelv visszaszorulását térfelünkön, közösségeink szembetűnő amortizálódásának okát elsődlegesen drámai megosztottságunkban látta. Ahogyan ő fogalmazott: „Sajnos, a sok szekértábor nem mindig egy sereg. Pedig seregre van szükség. A magyarságnak ma csak közös erőfeszítéssel van esélye.” Ez egyaránt vonatkoztatta az összmagyarságra és itteni nemzeti közösségünkre.
Dobos László jelképesen hazatért szülővárosába, Királyhelmecre. A neki állított szobor egyben üzenet is szülővárosa lakosainak, a bodrogközieknek és egész közösségünknek, amelyben benne van a sorokat kiegyenlítő szándék fontossága, a lelkekbe békességet hozó igyekezete, az árkokat betakaró és az összetartozókat egyesítő szándéka. A globális világ összevisszaságában lankadó, néha talán frusztrált önbecsülésünkre ez az általa ajánlott stratégia: közösségteremtés, közösségépítés, közösségerősítés és közösségmegtartás.
Ennek van most itt az ideje, erre kell figyelnünk, és erőinket erre kell összpontosítani a Dobos László által megfogalmazott üzenettől vezérelve: „Megmaradni, fennmaradni, s a küzdelemben is emelkedni!”
Máté László, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”56906,56898,56893,56886,56872,56858,56597″}
