11. DUNARTCOM Somorján – egyéni bemutatkozó prezentációk

  A 11. DUNARTCOM SOMORJAI NEMZETKÖZI MŰVÉSZTELEP  tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre Somorján 2021. augusztus 13-22. között, mely a város első művésztelepe. Alapításának legfőbb célja a kapcsolatteremtés a művésztársadalom tehetséges hazai és külföldi,…

Assziszi Szent Komáromban

Az Assziszi Szent című produkció 2021. augusztus 17-én 19.00 órai kezdettel kerül bemutatásra a Komáromi Jókai Színház Benkő Géza Stúdiószínpadán.

Nemzeti Újrakezdés Program I. pályázati kiírásának eredményhirdetése

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára 2021. augusztus 18-án (szerda) 11.00 órakor sajtótájékoztatót tart a Nemzeti Újrakezdés Program I. pályázati kiírásának eredményeiről. A 2021 a nemzeti újrakezdés éve részeként indított…

Történelmi séta Somorján

Ma, szerdán Brogyányi Mihály, idegenvezető, helytörténész érkezik Somorjára, hogy történelmi sétát tartson a városban.

Az év legnagyobb összművészeti, nemzetközi előadása Kassán

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága elnökségének átvételét az Emberi Erőforrások Minisztériuma számos kulturális rendezvénnyel ünnepli. Kiállításokat, koncerteket és konferenciákat tartanak nemcsak Magyarországon, hanem az Európa Tanács székhelyén, Strasbourgban…

Koncert: Létkaland

Egressy Béni Városi Művelődési Központ Komárom, Szlovákia

Augusztus 18-án, szerdán 19.00 órai kezdettel szervezik meg a Létkaland című koncertet a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ színháztermében.  A fellépők: Vadkerti Imre, Sipos Dávid, Bertók István,…