Az OĽANO azonnal kész tárgyalni az SaS-szel – jelentette ki Michal Šipoš, a párt frakcióvezetője. Hozzátette, nem érti az SaS azzal kapcsolatos kijelentéseit, hogy nem igyekeztek tárgyalni vele. …
Itt és Most
-
-
Itt és Most
Az ellenzék szerint a kormánykoalíció működésképtelen, a megoldást az előrehozott választás jelenti
A Smer-SD azt fogja javasolni, hogy szeptember 20-án a parlament ülésén első pontként az előrehozott választást lehetővé tevő alkotmánymódosításról tárgyaljanak – jelentette ki Robert Fico pártelnök, miután kedden …
-
Az SaS képviselői nem segítettek megnyitni szerdán a parlament ülését, mert fel akarták mérni, hogyan képzeli el a koalíció a kormányzást – jelentette ki Richard Sulík, az SaS …
-
Szeptember 24-én, szombaton, 11 órakor ötödször rendez Magyarország-szerte gyerekemelést a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, kiállva a gyerekvállalás, a családalapítás fontossága mellett. Kezdeményezésükhöz a gyermekes családok Dunaszerdahely városából …
-
A Hlas-SD-hez tartozó független ellenzéki képviselők csoportja támogatja a Roman Mikulec (OľaNO) belügyminiszter leváltására irányuló kezdeményezést, jelentette ki Denisa Saková parlamenti képviselő. A Mikulec menesztéséről szóló rendkívüli parlamenti …
-
Második próbálkozásra sem sikerült megnyitni a parlament ülését, ismét határozatképtelennek bizonyult a törvényhozás. A jelenlét-ellenőrzésnél csupán 71 képviselő szavazott, az első próbálkozásnál 64. Boris Kollár (Sme rodina) házelnök …
-
A Greenpeace üdvözli, hogy a gazdasági minisztérium élére Karel Hirman szakember került. A TASR hírügynökséget Katarína Juríková, a Greenpeace Szlovákia igazgatója tájékoztatta. „Üdvözöljük, hogy most, amikor a társadalom …
-
Lenka Ticháková, a várnai (Varín, Zsolnai kerület) önkormányzat képviselője még tavaly azzal a javaslattal állt elő, hogy nevezzék át a településen a Jozef Tiso nevét viselő utcát. Kezdeményezését …
-
A Zuzana Čaputová államfő által kedden kinevezett új miniszterek közül a legnagyobb figyelem Karel Hirmanra, a gazdasági tárca új vezetőjére fog irányulni. Ez az energetikai szakértő például Iveta …
-
Itt és Most
Az emberek döntő többsége azt szeretné, ha az állam elsősorban a saját polgárairól gondoskodna
Szlovákia polgárainak többsége – 90 százaléka – úgy gondolja, hogy az államnak mindenekelőtt a saját polgárairól kellene gondoskodnia, s csak aztán mindenki másról. Ez derül ki abból a …

