A mindannyiunk megdöbbenésére kirobbant háború az összefogásra, a szolidaritásra sarkallja a közösségeinket. Felvidék-szerte számos adománygyűjtés, a bajbajutottak segítségnyújtása indult el már a harcok első napjaiban. A Szlovákiai Magyar …
Itt és Most
-
-
Zuzana Čaputová köztársasági elnök még nem írta alá a lex Ukrajna törvényt. Ragaszkodik a jogszabály módosításához, abból a célból, hogy a szlovák állampolgárokat megvédjék a bérleti szerződések felmondásától. …
-
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) és a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) közös szervezésében került sor március 24-én A család-, a gyermek- és az életvédelem aktuális kérdései című …
-
Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi miniszter hadat üzent az illegális szemétlerakatoknak, bejelentette, hogy idén tavasszal megkezdődik azok felszámolása. Ennek megvalósítása érdekében fel akarja tölteni a belügyminisztériumi alapot, melyből a …
-
A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze indítványozta Ján Slota terhelt, az SNS volt elnöke és Zsolna volt polgármestere előzetes letartóztatását. Az indoklás szerint fennáll a tanúk befolyásolásának, valamint …
-
Nyolcvan éve kezdődött meg a szlovákiai zsidók deportálása. A szlovák parlament képviselői ebből az alkalomból pénteken elfogadtak egy nyilatkozatot, amelyben elítélik az akkori eseményeket, továbbá sajnálatukat fejezik ki …
-
Az Állami Gyógyszerfelügyeleti Intézetnek (ŠÚKL) március 23-ig összesen 11 013 esetet jelentettek, melyek a koronavírus elleni vakcinák nemkívánatos mellékhatásaira utalnak. Ebből a kiértékelés során 1665 komoly mellékhatást jegyeztek …
-
A Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) a jövőben az állami hozzájárulás formájában befolyó bevételek hat százalékát fordíthatja a működésére az eddigi öt százalék helyett. A Kisebbségi Kulturális Alapról szóló …
-
Szlovákia lakosságának nagy része összefogott az Ukrajna ellen indított orosz inváziót követően – jelentette ki csütörtökön Zuzana Čaputová államfő, az egy hónapja tartó ukrajnai háborúval összefüggésben.
-
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) és a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás szervezésében A család-, a gyermek- és az életvédelem aktuális kérdései címmel tartottak ma konferenciát Komáromban, …

