A január 11-én Budapestről érkező kereszt zarándokútja Szlovákiában Szepsiben kezdődik, ahol a hívek a Mária Rádió élő közvetítésében elimádkozzák az irgalmasság koronáját és a dicsőséges rózsafüzért, amit szentmise …
Hitélet
-
-
Január hatodika, vízkereszt a karácsonyi ünnepek zárónapja, ezután veszi kezdetét a farsangi vigasságok időszaka. A Julián-naptárt használó keleti kereszténységben karácsony január hetedikére esik, ott tizenhárom nappal később ünneplik …
-
Életét nem kétségbeesett emberként fejezte be, hiszen tudott lelkesíteni, még akkor is, mikor ő magának is szüksége lett volna bátorításra
-
„…még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad…” – halljuk Izajás próféta szavait, amelyek után Mikus Csaba …
-
Az ember szedegeti a kalászokat, kévébe köti, ebből van a kenyér. Mi is ezt fogjuk tenni, Esterházy János életéből összegyűjtjük a kalászokat és az oltárra helyezzük. Gyűjtsünk szép …
-
A katolikus egyház és a hívek ma tartják Szűz Mária istenanyaságának ünnepét. Az egyházi naptár 1969-ben történt megreformálása óta ünneplik január elsejét Szűz Mária istenanyaságának ünnepeként. Lukács evangéliuma …
-
A Pátria rádióban a 2019. január 1-én a 11.00 órakor kezdődő műsor a Komáromban élő öt gyermeket nevelő Süll Tamás és Kinga lelkészházaspár mindennapjaiba ad betekintést.
-
Több mint két éve, 2016 júliusában indultak újra a magyar nyelvű katolikus szentmisék Prágában. A lelkészségből 2017 decemberében plébánia lett. Balga Zoltán plébánossal az elmúlt időszakról, a tapasztalatokról …
-
Az esztendő utolsó szombatjának koraestéjén fogadta és köszöntötte a nagyölvedi Szent Őrangyalok – templomban a helyi és a távolabbról érkezett vendégeket Sárai Attila plébános, a Kaláka együttes koncert …
-
A műsor fő témái: év végi gondolatok, csécsi gyülekezet és felidézzük a 2018-as évben elhangzott hanganyagokat. Szó lesz a szútori harangok búcsúztatásáról, a bősi templom alapkő letételéről és az alistáli egyházi …