A poprádi Tátra Múzeum után Losoncon látható a világhírű kínai agyaghadsereg egy alakulata – 55 katona és 2 ló. A 2016 óta többfunkciós kultúrpalotaként működő zsinagógában szeptember 14-én nyílt …
Művelő
-
-
Hat település, négy külföldi és tizenhárom hazai fellépő csoport közel négyszáz táncosa vett részt az Ilyenek vagyunk nemzetközi folklórfesztiválon. A tánckaraván szeptember második hetében indult útjára a Lévai …
-
Közép-Európa nemzetei képesek megújítani Európa szellemi önvédelmét, és ezzel megerősíteni az európai politika önvédelmi képességét – jelentette ki, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Selye János Egyetem (SJE) …
-
Az iskolaválasztás mérföldkő a határon túli magyar gyerekek életében, mert meghatározza a sorsukat, hogy felnőttként magyar identitásúak lesznek-e – közölte a Rákóczi Szövetség elnöke az M1 aktuális csatornán. …
-
Szerdán este Rimaszombatban A padlás című félig mese, félig musicalt játszotta hatalmas sikerrel a Komáromi Jókai Színház társulata. Azt a Padlást, amelynek a bemutatója 1988-ban volt az általa …
-
Szeptember 11-én „Színek és a festészeti technikák változó világa” címmel nyílt meg Herceg Teréz festőművész kiállítása a lévai Reviczky Házban. A művésznő jelenleg Balassagyarmaton él, de hollókői származású, …
-
A Galántai Honismereti Múzeum idén is csatlakozik az Európai Kulturális Örökség Napjai c. rendezvényhez, amelyet Felvidék-szerte szeptemberben tartanak. Intézmény ez alkalomból három napon át tart nyitott napokat.
-
Ünnepélyes keretek közt áldották meg szeptember 8-án a zselízi Mózeskosár Református Bölcsődét. Az egykori magyar gimnázium épületét a magyar kormány hathatós támogatásának köszönhetően alakították át. Egy megújult épületnek, …
-
A Budavári Könyvünnep egyik legvonzóbb eseményének ígérkezett a Lola könyve bemutatója, jóllehet a szerző, Ötvös Anna kassai történész már bemutatta munkáját Budapesten, de az a sok-sok hölgy, aki …
-
A párkányi székhelyű Limes Anavum Regionális Honismereti Társulás tizenkilenc évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre, hogy a déli régió kulturális értékeit feltárja, éltesse, megörökítse, és együttműködve a …

