Ján Mikolaj a szerint a pedagógusokon múlik, hogyan használják ki az oktatási reformot, amely szeptemberben lép életbe. A miniszter véleménye szerint a tanárok nagyobb szabadságot kaptak, kiélhetik kreativitásukat és tehetségüknek is nagyobb teret engedhetnek az új oktatási törvénynek köszönhetően. „A reform főleg a tanárokra épül. A reformot nem lehet diktálni, nem lehet erőszakolni. A reform arról szól, hogy mi teret készítettünk a tanároknak és tényleg csak rajtuk áll, hogyan használják ki“- mondta Ján Mikolaj oktatási miniszter a SITA ügynökségnek.
A minisztérium ugyan készített saját mintaprogramot, arról viszont az oktatási tárcának nincsenek adatai, hogy azt hányan veszik majd át ebben a formában, illetve hányan élnek a reform nyújtotta lehetőségekkel és készítenek saját tantervet.
Ján Mikolaj azt is bejelentette, hogy emelni fogják a pedagógusok fizetését. A pénzügyminisztérium előzetes tervei szerint 3,5 százalékkal kellene növelni a béreket, a pedagógusok viszont 7 százalékos növekedésre számítanak. Ján Mikolaj bízik benne, hogy jövőre 8 százalékkal növelhetik a tanítók fizetését.
Felvidék Ma