Vidnyánszky Attila előadásában az ártatlan, tiszta szerelem, a kisebbik lány és a fiú felülkerekedik az ártani akaró irigységen és gonoszságon. Ezt a csodát s a felnőtt közönséget magával ragadó mesét az előadás színpadi világa építi föl.
A tündérmesei hangulatú „székely népi játékban”- ban a vénlegény Lukács (Tóth Tibor) és Máté ( Fabó Tibor) kelletlenül készül megkérni a vénlány Gondos Eszter (Szvrcsek Anita) és Regina ( Szoták Andrea) kezét. Közben a Hamupipőke-sorban tartott kishúg, Magdó ( Holocsy Katalin) rátalál az igaz szerelemre, Mókára ( Hajdú László), aki egy csodálatos énekes madár tojásával ajándékozza meg a lányt. A vének mind fenik a fogukat a fiatalokra, s ha már nem kaphatják meg őket, vesztükre törnek – igaz egy boszorkány (Bernáth Tamás) észrevétlenül maradt rontásainak a segítségével. A cselekmény végig változatos fordulatokban, ahol a két szerelmest oldalán is fellépnek segítők (Móka anya – Varsányi Mari és a katolikus pap – Manases István)
Tamási Áron legfőbb célja a műve megírásakor az volt, hogy a kultikus hagyományt őrző népi játékformát egy új tartalommal töltse meg. Ugyanakkor a történetben bármennyire is fontos szerepet töltenek be a meseszerű elemek, azok nem múlják felül a valóságot. A mese dimenzióinak elemei a valóságos eseményekkel együtt alkotnak egyensúlyt és egységet. A valóságot az emberek és azok jellemei adják, amelyek függetlenek kortól, nemtől és időtől. A történet hősei teljes egészében székelyek, de a környező világ, amelyben mozognak jelképesen tág és szándékosan időtlenített. Az érzelem és az akarat néhány pontos látomásszerűen kitágítja a valóságot, és ez által látszólag egyszerű mozzanatok is fontos, egész életre ható jelentőséget kapnak.
A színjáték „eredeti” szereplőit játszó, rosszakaratot és az ártatlan tisztaságot megjelentő színészek egytől-egyig hitelesek. A menyasszonyokat cserélgető Lukács és Máté ( Tóth Tibor és Fabó Tibor) komikus játéka, Eszter és Regina (Szvrcsek Anita és Szoták Andrea) perlekedése, ragaszkodásuk a világraszóló lakodalomra vénasszonycsúfolóra emlékeztetnek. Szinte szánni valóak, ahogy a tiszta szerelemmel szemben a társadalom rendjébe házassággal való beilleszkedés vágya kerekedik felül bennük. A tisztaság megsejtése s irigylése, elvesztegetett éveik, s az alkohol mámorából fakadó agresszivitásuk kergeti őket a bosszúba. A Magdót játszó Holocsy Katalin olykor csak áll a színpadon, a közönséggel szembefordulva: tisztasága sziklaszilárd. Szinte észrevétlenül érik seprűt meglovagoló gyermekből szerelmes kamasszá, majd a kútból kimentett Mókáról gondoskodó nővé. Az előadás egészét átszövik a szürrealista-látomásos elemek. Az időtlenség, a jó és a rossz harca, a népmesék archetipikus alakjai (kisebbik fiú és a lány, a gonosz nővérek, a boszorkány) önmagukban felidézik a fantasztikumot. Vidnyánszky Attila nagyon pontosan rakja egymás mellé úgy a darab elemeit, hogy a fordulatok megfelelő pontossággal hasson a nézőre. A darab megfelelő zenéje mellett, a díszlet a szimbolikus jelentésével még inkább képes belevezetni a nézőt a meseszerű, szürrealista világba. Ennek a világnak az egyedisége, hogy olyan könnyedséggel tudja a nézőt magával vinni, hogy mindenki számára, akit megérint, azzal megtörténhet a csoda. Már pedig csodák nem csak a mesékben léteznek.
Felvidék Ma, Varga Zsolt
Fotó: Dömötör Ede
A képek kattintással nagyíthatók.
