Mács József (a képen) írása * Örvendj szlovákiai magyar, elérkezett mennybemeneteled nagy napja. Bugár Béla, az MKP elnöki posztjának kényszerű elhagyása után nem titkoltan többször is azt nyilatkozta, hogy kivonul a magyar politizálásból, amelynek hallatán sokan fellélegeztek, mert nem a szája, nem a színészi teljesítménye, nem is a szlovákok előtti jópofasága alapján ítélnek meg egy-egy magyar politikust, hanem a szlovákiai magyarok számára eredményt hozó tetteinek figyelembe vételével. Aztán szomorúan tapasztaltuk, hogy amikor rájött, amire mások már korábban rájöttek, hogy magabiztos megnyilatkozásaival a máig megoldatlan nagy kérdéseinkben (Benes-dekrétumok, hivatalos kétnyelvűség, nemzetiségi törvény, a hátrányunkra és nagyobb elnyomásunkra történő erős területi átrajzolás, autonómia a kultúrában és az oktatásban, stb.) a Selye János Egyetemen kívül nem ért el semmit, azt is a huszonnegyedik órában, tehát nem lehet krokodilkönnyet hullatni utána. És mert az MKP szekere sem borult fel, sőt, az európai uniós parlamenti választásokon eddigi legjobb formáját hozta, a hozsannás visszatérésre semmi esélyt nem látva, szlovák többségi sugallatra előbb az MKP háza táján kapcsolta be egységbontó gépét az elnöki posztra történő visszakapaszkodás érdekében, s mikor ez sem sikerült neki, a szlovák-magyar összefogás Híd-Most párt megalakítását jelentette be. Majd látjuk, később mi lesz belőle.
Nyilván baj van a Bugár Béla emlékezetével, ha elfelejtette, hogy volt már szerencsénk tudomásul venni ennél hosszabb nevű pártot is, amelyből szintén többségi sugallatra magyar-magyar szembefordulás pártja lett, s amelynek gyors elvérzéséig Gyimesi György volt a vezetője. Mindez az Együttélés Politikai Mozgalom hőskorában történt. Amikor Meciarék erős és határozott ösztönzésére Duray Miklóst és mozgalmát kellett ellehetetleníteni, most meg a Bugár Bélánál jóval felkészültebb és minden tekintetben érettebb Csáky Pált.
Ismétlődnek a dolgok, és a szlovákiai magyarokat mind többségi oldalról, mind az új párt felől hülyének nézik, akik nem látnak tovább az orruknál, nem ismerik fel a megtévesztésüket szolgáló hamisságot, hogy a másik pártalakulat (várjuk ki a végét!) nem a máig megoldatlan bajainkra keresi a megoldást, hanem szembefordítva magyart a magyarral, egymás ellen acsarkodunk majd. S elvérzésünket a szlovák politikusok, jól szórakozva, páholyukból nézik végig. Emlékezzünk csak az elnökváltást követő napokra! A szlovákok rögtön meghúzták a vészharangot, az MKP radikalizálódására figyelmeztetve (autonómia). Bugár Béla úgy csillapította a szlovákok háborgását a Markíza Testre szabva című vitaműsorában, hogy arra nekünk nincs szükségünk, mert azt a kultúrában és az oktatásban már elértük. Ehhez a nagyon buta kijelentéséhez teszem hozzá, hogy a bugárbélás oktatási „autonómiánkat” a szlovák-magyar összefogás jegyében(Híd-Most) most éppen Slota-párti ember, Ján Mikolaj irányítja. És milyen „jó” ez nekünk! Mikor a szlovákok szeretett Bugár Bélája ezt a marhaságot a Szlovák Televízió nagy nyilvánossága előtt kijelentette, nagyon elszomorodtam. Ilyen gyenge képességű és felkészültségű politikus irányította hosszú évekig a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalmat, majd a Magyar Koalíció Pártját? És mi az, hogy radikalizálódás? A szlovák politikusoknak nem tetsző magyar kezdeményezés, akarás a radikalizálódás? De mi lehet Szlovákiában radikálisabb annál, kérdezem a még nem létező Híd-Most párt nem létező elnökétől, hogy a magyarokat legjobban gyűlölő Szlovák Nemzeti Párt a kormánykoalíció tagja? És a szlovák politikusok nagy hányada jó képet vág hozzá? Pedig magyar kérdésben akár Slota, akár Belousová nyitja ki a száját, úgy fúj, süvít ránk a gyűlölet szele, mint Mátráé a nótában, vagy annál is jobban. És az Európai Unió süketek gyülekezete lenne, hogy nem hallja? Vagy csak megjátssza a „vagy alusznak, vagy nem hallják”-ot, hogy megint egy további nótából idézzek? Slota becsüli az ő Béláját, magyar barátját, hiszen lelkes táviratban köszöntötte a szlovák-magyar „összefogást” jelentő Híd-Most-ot. Ő már csak tudja, miért tette!
A Híd-Most juttatja eszembe a fiatalon elhunyt Bábi Tibor költőnk szavait a csehszlovák-magyarországi magyar összefogás régmúltjából, amely a pártállami időkben is szóba jött már, hogy akik ilyen Híd-at képzelnek el nekünk, azok a hátunkon való taposást akarják. Nem kérünk belőle.Megalakul Bábi Tibor okos szavaival élve a hátunkon járás Híd-Most-ja? Bugár Béla kész ténynek látszóan bejelentette. Lesz tehát jócskán részünk a magyar-magyar verekedés kiábrándító látványában. Sajnos, nekünk, idősebbeknek elszomorító emlékünk van a nyolcvankilences rendszerváltást követő évekből, amikor a szlovák-magyar „két jó barát” látszatát keltve, de inkább az Együttélés Politikai Mozgalom erejét csökkentve, néhány lelkes és tapasztalatlan fiatalt kellő magyar támogatás híján a szlovák Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom vitt be választási listáján a parlamentbe. Sokáig nyögtük, s talán máig sem hevertük ki e barátinak látszó gesztus magyar-magyar háborúsághoz vezető káros következményét! De hát arról, hogyan is képzelik el a szlovákok a másik magyar pártot, a Bugár Béláét, elmesélek a párt alapítójának egy igaz történetet. Unokáim is az igaz történetet szerették kicsi korukban, nem a könyvből olvasott mesét. Fontos tanulságot vonhat le belőle.
Valamikor régen, még a kilencvenes évek elején, amikor családommal a gömöri Páskaházára költöztem, egyik délután felbicikliztem Kuntapolcára, a jolsvai Magnezit Üzem fióküzemébe, amelynek Mezei Viktor mérnök volt az igazgatója. Nem a legjobbkor mentem, látogatója volt a rozsnyói polgármester személyében. Bemutatott vendégének, aki rosszul beszélt magyarul, pedig magyar anya szülte, s míg Mezei Viktor hosszan beszélt telefonon valakivel, szóba elegyedtünk.
„Mi újság Rozsnyón, polgármester úr?” – kérdeztem.
„Semmi különös” – mondta.
„Hogyan jönnek ki egymással szlovákok és magyarok a városban?”
„Nagyon jól. Azt is mondhatnám, hogy testvériesen!”
„Ha a lakosságot tájékoztatják valamiről, például a hangosbemondóban, két nyelven teszik?”
„Hogyan képzelem én azt”? – nézett rám csodálkozva.
„Ha írásban szólítják meg a szlovák és a magyar lakosokat, azt is szlovák és magyar anyanyelvükön teszik?”
„Tréfálkozni akar velem? Vagy ki akar hozni a sodromból?” – méltatlankodott a polgármester.
És itt véget is ér az igaz történet. S hogy könnyebb legyen a megértése, hozzáteszem, a magyar csak addig nem radikális ebben az országban, amíg egyetért a szlovákok által „átlagon felülinek” tartott jogaival. Ha arra törekszik, hogy új hazájában is úgy éljen, mintha a Trianon előtti magyar hazájában élne, és jogosan kérdezi országtól-világtól, miért nem élhet úgy, teljes egyenjogúságban a szlovákokkal, akkor máris végveszély-hangulat, területféltés uralkodik el a szlovák többségen? Azért van szükségük a Híd-Most pártra, hogy önökkel hallgattassák el azokat a magyarokat (szerencsére még mindig ők vannak nagy többségben), akik ennyi évtized keserű tapasztalata után is ki merik nyitni a szájukat, és követelik a törvénnyel biztosított valóságos jogaikat. A negyvenöttől napjainkig tartó megrövidítésünk ugyanis (előbb-utóbb kiderül) az ország és az Európai Unió szégyene. Mondjuk ki nyíltan, egységesen, ne szétforgácsoltan, és egész Európában hallhatóan, hogy jogaink korlátozói és tiprói a szlovák-magyar viszony elmérgesítői, Szlovákia és Magyarország között is! Ők keresik és találják meg sorainkban a pozícióra éhes magyar szövetségeseiket. Ahogy régen, közvetlenül a rendszerváltás után is megtalálták az Együttélés Politikai Mozgalomban, de nem sokat értek el vele. Alkalmasabb ember után kellett nézniük Bugár Béla személyében, aki akkor már a Magyar Keresztény Demokrata Mozgalom elnöke volt, és Meciar szinte kényszerítette a három magyar pártot az egyesülésre, de Bugár az utolsó pillanatig ellene volt a Duray Miklós szorgalmazta egyetlen lehetséges elképzelésnek, a magas parlamenti küszöb elérése érdekében. Ott voltam Tornalján egy ilyen gyűlésen, ahol Bugárnak telefonhívása is volt, hogy bomba van a széke alatt. Nehogy azt gondolja már a jámbor közönség, az a körlbelül négyszáz magyar ember, hogy a jelenlevő Duray Miklós a jó magyar, aki a pártállami évek kétszeri letartóztatottja volt közösségi érdekünk védelmének a merész felvállalásáért!
Amikor Bugár Béla látta, nem tudja megakadályozni a három magyar tömörülés egyesülését, és bejutását a parlamentbe, egy szép napon arra ébredt a szegény szlovákiai magyar, hogy kongresszusi felhatalmazás nélkül feloszlatta saját mozgalmát, és annak romjain kikiáltotta az MKP megalakulását, s megválasztatta magát elnöknek.
Mindezek ismeretében a komáromi kongresszus demokratikus szavazási eredményét semmibe véve merik egyesek állítani, hogy Csáky Pál puccsszerűen került az MKP élére? Az is köztudott, hogy sajnos, a Komárom utáni sértődöttek csatlakoztak a szlovák nacionalista rémületkeltőkhöz, illetve segítették őket (radikalizálódik a Csáky Pál vezette MKP!), s tették nagyon nehézzé, mondhatnám majdnem lehetetlenné az új elnök és az új elnökség kezdeti bátor és határozott politizálását.
S befejezésül, több évtizedes tapasztalattal a hátam mögött, azzal a tanáccsal állok elő, hogy az MKP-ból azok távozzanak, ha távozni akarnak, akik a pártot eddig is saját, önös érdekük érvényesítésére használták fel, és csak ebben fejeződött ki a magyarságuk. S azok maradjanak továbbra is az MKP élén és soraiban, akiknek a közösségi érdek védelme és következetes kifejezése minden másnál előbbre való! Ők érdemlik meg támogatásunkat.
(Mács József írása megjelent a Szabad Újság e heti számában is)
Felvidék Ma
