Jézus Krisztus születésének ünnepén számtalanszor felhangzik a karácsonyi jókívánság: „Kellemes karácsonyi ünnepeket!” Amikor ezt a köszöntést halljuk, érdekes kérdések fogalmazódhatnak meg bennünk: Mit is értsünk ezen a jókívánságon?
Kellemes-e számunkra a karácsony? Vajon nem szenvedéssel kezdődik-e a Jézus születésének története: „nem kaptak helyet a szálláson”? Van-e még köze a mai karácsonynak a jászolban fekvő Gyermekhez? Történik-e általa valami életünkben? Mintha ennek az Isteni Gyermeknek egyre kisebb tér jutna az ő születésnapján a szívünkben. Ünnepén szentimentális érzések törnek fel belőlünk, a hétköznapokon pedig minden marad a régiben. Nem vált üressé, tartalom nélkülivé a karácsony?
Biró László püspök írja: „Mindegyikünk újra meg újra szembesül a valósággal. A jászolban fekvő Kisdedben egyre kevesebben látják azt, akinek születését az angyal így hirdette meg: „született nektek Szabadító”. A Szabadító karácsonyi dekorációvá lett. Betlehem üzenete visszahúzódott a karácsonyfáktól, az ajándékhegyektől. Jóllakottságunk, jólétiségünk mögé beköltözött az üresség. Egyre terebélyesebb, egyre drágább karácsonyfákat vásárolnak kortársaink, hogy eltakarják vele ürességüket, szenvedésüket a lét vélt értelmetlensége miatt.”
Az emberek mindennek ellenére érzik, hogy karácsony tartalmas ünnep, hogy a jászolban fekvő kisded mégis Szabadító. A pap és az igehirdető feladata, hogy elvezesse a Gyermekhez kortársait. Tudatosítani kell embertestvéreiben: ez a Gyermek nem egy kis varázsló, aki nélkülünk valósítja meg a világ üdvösségét, nélkülünk ad értelmet életünknek. Ha Isten emberi formában, kisgyermekként jön felénk, akkor nekünk is el kell indulnunk felé. Nem elég, ha kíváncsiskodva, külső szemlélőként állunk ott a jászol körül. A megváltás műve az ember közreműködésével válik hatékonnyá világunkban.
Karácsony a szeretet és a béke ünnepe
Talán elcsépelt dolognak tűnik, hogy karácsonyt a szeretet és a béke ünnepének nevezzük. A szeretet azonban nem elvont fogalom, hanem nagyon is konkrét eseményekben realizálódó valóság. A titok előttünk is feltárulkozik. Egy háborús történet képei közel hozhatják hozzánk ezt a misztériumot. Sztálingrádban történt, 1942 decemberében. Az orosz hadsereg már áttörte a német frontot, és bekerítette a Sztálingrádban rekedt német hadtestet. Folyt az élethalálharc heteken keresztül. Az ott levő német katonák egyike evangélikus lelkész volt. Ő mindig küzdött a hitlerizmus ellen, ellenezte a háborút, de behívták katonának és az orosz frontra küldték. Közeledett karácsony. A német katonák a földalatti pincékbe bújva harcoltak, már az életbenmaradás vagy megszabadulás minden reménye nélkül. Ebben a kétségbeesett helyzetben a lelkész szeretett volna mégis valami karácsonyi reményt önteni szakasza katonáinak szívébe. Jól tudott rajzolni, és titokban nekilátott egy karácsonyi kép megrajzolásához. A kép Máriát ábrázolja. Ott ül mezítlábasan, karjában a szunyókáló kis Jézus, arcát gyermekére hajtja és kezével védően öleli. Az anyát és gyermekét pedig, mintegy oltalmazóan, betakarja egy nagy fátyol. A kép bal oldalára a lelkész ezt írta: 1942, Weihnachten im Kessel (Karácsony a katlanban). A jobb oldalára pedig nagy betűkkel a következő három szót: LICHT, LEBEN, LIEBE: fény, élet, szeretet. A sötét pincében is: Fény! A leselkedő halál közepette is: Élet! A háború gyűlölet-orgiájában is: Szeretet! Amikor eljött a karácsonyest, a lelkész az egyik üres pincehelyiség falára függesztette a képet, gyertyát állított eléje, és odahívta a többi katonát. Mikor ezek meglátták a szelíd fénnyel megvilágított karácsonyi képet, mozdulatlanul úgy álltak ott, mintha elkábultak volna. Csak nézték, nézték ezt a tüneményt: a fényt a sötétségben, az élet reményét a halál mezsgyéjén, a szeretet üzenetét a gyűlölet közepette. Amikor végül a német hadtest feladta az ellenállást, akkor a lelkész hadifogságba esett, és elpusztult egy szovjet fogolytáborban. De egyik társának később sikerült a képet visszavinnie Németországba. Berlin egyik templomában helyezték el, és mind a mai napig odajárnak az emberek imádkozni. Talán nem véletlen, hogy abban a városban dőlt le 1989-ben a „gyűlölet fala”, ahol ezt a képet őrizték. Sötét világunkba az Istengyermek hozta és hozza a fényt, az életet és a szeretetet.
Karácsony: Találkozás és újjászületés
Karácsony ünnepe a találkozás és az újrakezdés lehetőségét kinálja hivő és nem hivő számára egyaránt. Ezt a lehetőséget énekli meg a régi német karácsonyi ének: „Das ewige Licht geht da herein, gibt der Welt einen neuen Schein. Es leucht wohl mitten in der Nacht und uns des Lichtes Kinder macht.” Vagyis: Az örök világosság jön be ide, és új fényt ad a világnak. Világit az éjszaka közepén, és a világosság gyermekeivé tesz bennünket. Az ének szavai rávilágítanak arra, hogy a karácsonyi fények ragyogása nemcsak esztétikai vagy hangulati szempontból okozhat számunkra örömet, hanem minket megszólító igévé kell válnia. Meg kell értenünk, és mint igehirdetőknek világossá kell tennünk hallgatóink számára, hogy mi a „világosság gyermekei” vagyunk. Fel kell ismernünk, kik is vagyunk valójában! Rudolf Bultmann, a 20. század nagy evangélikus teológusa ezt igy fogalmazza meg: ” Fel kell ismernünk, hogy tulajdonképpeni létünk saját magunk számára is elrejtett. Ezt akarja számunkra közvetíteni a karácsonyi üzenet. Mi nem azok vagyunk, akiknek látszunk, vagy akiknek véljük magunkat. Mi azok vagyunk, akik Isten kegyelmének fényében látszunk. Ez a mi tulajdonképpeni létünk. Ez a karácsonyi üzenet, a karácsonyi hit. Ez a hit ad új fényt a világnak, vagyis az ilyen hit világot megváltoztató erővel bír. A szeretet megváltoztatja a világot. Természetesen nem úgy, mintha a szeretet a világ jobb megszervezésének programját tartalmazná, hanem inkább abban az értelemben, hogy ahol a szeretet fénye felragyog, a világosság és a béke árad szét, más lesz ott a világ – nem harc, de nem is győzelem nélkül.”
R. Bultmann szavai keresztény cselekvésprogramot nyújtanak számunkra. Karácsony üzenete akkor jut el hozzánk és embertársainkhoz, ha megértjük, hogy a hit a szeretetben hatékony. Ha rádöbbenünk, hogy nemcsak karácsony a szeretet ünnepe. Ha az éjféli mise prédikációja, az ismert karácsonyi énekek nosztalgiával teli lelkes éneklése vagy a hittanosok pásztorjátékának megtekintése nemcsak egyszeri ünnepi aktus marad az emberek számára, hanem életet megváltoztató Isten-élmény, akkor megértettünk és átadtunk valamit karácsony üzenetéből: „Azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten fiaivá legyenek…(Jn 1,12).
Felvidék Ma, ThDr. Karaffa János
