Kétezer évvel ezelőtt elindul Mária – „a fény lánya, a fény anyja” –, hogy hosszú küzdelmes utat bejárva, kitaszítva, végül világra hozza a Megváltót. Korunk heródesi őrületében, ahol az önelégült Ego tombolva járja luciferi győzelmi táncát, egyszer csak tiszta hangként felbukkan Mária, és félénken suttogja: „Fénnyel szóló csillagok, mondjátok meg végre, hol vagyok!”
Máriát és Józsefet fegyveresek üldözik, a kovács kizárja őket a házából, és mindezek után, a teljes kiszolgáltatottságban mégis megtörténik a csoda, megszületik Jézus. Az eredeti történet önmagában gyönyörű, ökomenikus, bármely vallásba szépen illeszkedne – mindenki megszívlelheti, bárhol éljen is – mondja Szarka Tamás, a Mária című új magyar musical szerzője, aki a Hegedűs szerepében fel is lép 11-én és 12-én az előadás ősbemutatóján a debreceni FŐNIX Csarnokban. Szarka Tamás Rideg Zsófia kérdéseire válaszol:
– A debreceni ősbemutató rendezője, Vidnyánszky Attila szerint a Máriában az élet igenlése áll szemben az élet elvetésével, tagadásával. A mai meddő világ nem kezeli helyén a születést, a gyermeket – a szülés meg van fosztva szakralitásától. E szakralitást adja vissza ezzel a művével?
– Az aranymetszésében ott van a szülés. Vér és verejték, ember- és csecsemőhalálok után, szemben mindennel. Máriát és Józsefet fegyveresek üldözik, a kovács kizárja őket a házából, és mindezek után, a teljes kiszolgáltatottságban mégis megtörténik a csoda, megszületik Jézus. Az eredeti történet önmagában gyönyörű, ökomenikus, bármely vallásba szépen illeszkedne – mindenki megszívlelheti, bárhol éljen is.
– A zenében hangszeresen is elválasztja a két világot: a heródesi világ inkább mechanikus gépi zenében jelenik meg, viszont amikor Mária bejön, ő vagy kíséret nélkül, vagy orgonával, vagy régi hangszerekkel szólal meg…
– Ezekkel a hangszerekkel dolgozom régóta. Különféle világokat hozok be általuk, de nem szolgáltatom ki magam hangszereknek. Nyilvánvalóan van jelentése annak, hogy valaki így vagy úgy hangszerel. De modern hangszerekkel is fel lehetett volna dolgozni a teljes témát, illetve kizárólag ezer évnél régebbi hangszerekkel is. Én viszont itt a mai hangszerektől a több ezer éves hangszerekig átfogom az egészet. Annyira nem volt tudatos, hogy Mária milyen kísérettel szólal meg, ösztönből jött. Amúgy meg eklektikus az egész zenei anyag, ebben legalább ne legyen az. Így tetszett.
– Gyermekkorában vallásos nevelést kapott?
– Édesanyám, pedagógusként dolgozott, amikor mi cseperedtünk, úgyhogy a templomot meg sem közelíthettük, hiszen akkoriban ezért kidobták volna az állásából. Csak nagyon jeles ünnepekkor mehetett be a tanító gyermeke a templomba, mondjuk, ha esküvő volt. Nekem tehát sokáig ismeretlen volt a vallás. Persze emlékszem, hogy egyszer, amikor még egész kicsi voltam, bevitt édesapám a templomba, és megnéztük Kis Jézuskát a jászolban. Az egészből nem értettem semmit, csak elámultam, hogy itt Királyrévben van egy ekkora csodálatos épület – és féltem. Huszonhárom éves koromban a katonaságnál az első kimenőn – három hónapi bezártság után – Karácsonykor egy szlovák barátom mondta, hogy menjünk be a templomba. (Nekem ez eszembe se jutott volna.) És ekkor csodálatos nyugalmat, egy felsőbb világot találtam odabent, láttam a szeretetről írott sorokat a falakon, láttam a szenvedést felrajzolva… Akkor ott megéreztem valamit abból, hogy mi is az a vallás.
– Nagyon rokonszenves ez a bartóki–kodályi út, amelyet bejárt. Úgy tudom, népdalgyűjtést végzett otthon Csallóközben, ahol annak idején Kodály Zoltán. Sikerült Szarka Tamásnak saját gyökereiből egyetemes kortárs művészetet létrehoznia. A titok talán annyi, hogy fáradhatatlanul nyúzta a hegedűt, amely egyszer csak megszólította, és előhívta saját dalait…?
– A hangszer, minél többet gyakorolsz rajta, annál inkább rólad beszél. Nem az ember beszél a hangszerről – ez egy nyelv. Nehéz nyelv, de ha az ember megtanulja, akkor beszél rajta. Ugyanúgy, mint amikor valaki, teszem azt, üzbégül tanul meg. Ha megtanulsz „hegedűül”, akkor ezen a nyelven fejezed ki magad. Hosszú évekig autentikus zenéléssel foglalkoztunk, a táncház mozgalom révén egy csodában találtuk magunkat – az erdélyi muzsikában. Majd pár év múlva ráébredtem, hogy hiszen én magam is egy csoda kellős közepébe születtem. Királyrévben, egy kis felvidéki faluban, ötven-hatvan kilométerre a magyar határtól, ahol gyerekkoromban együtt énekeltünk a lakodalmakban. Húsz évesen újra egymásba szerettünk a népzenével. Nem csak én szerettem meg a népzenét, de a népzene is megszeretett engem. Amikor kezdtem saját zenét írni, és a zenébe verseket, akkor ezek a dalok, ezek a gondolatok, érzések, energiák egyre több és több embert szólítottak meg.
– Vidnyánszky Attilával való együttműködése hogyan alakult ki?
– Észrevétlenül. Úgy három-négy éve eljöttem Debrecenbe, akkor ő már használta a zenémet az Úri muri előadásban. Eljöttem, beszélgettünk, és azóta is valahogy együttgondolkodunk. Sok mindenben – és ez ritka. Sokszor kimondja, amit én gondolok, és lehet, hogy fordítva is így van. És ez jó. Mondtam neki, hogy van egy ilyen témám, megírnám. „Írd!” Megmutattam, és tetszett neki nagyon, akkor hadd menjen. Ilyen egyszerű.
PS | Felvidék Ma
