Katarína Čižmáriková, a Szlovák Újságírók Szindikátusának alelnöke szerint nehéz jól fogalmazó magyar újságírót találni, erről Kassán beszélt egy szakmai konferencián.
Katarína Čižmáriková magyarul keveset tud, de azért vannak tapasztalatai a nemzetiségi újságírással. Komáromban járási lapalapításra adta fejét. A Delta szlovák és magyar nyelven mindmáig kéthetente megjelenik. Azután Rozsnyón Rožňavské listy-t – Rozsnyói Lapokat indította el Szaszák Györggyel. Így megtapasztalta, a szlovákiai magyar nyelv helyzete labilis. Komáromban a legnagyobb gond az volt, hogy találjon olyan írástudót, aki irodalmi nyelven tud fogalmazni. Ez Rozsnyón is gondot okozott. Mit csináltak ezek az emberek a magyar gimnáziumban? Ezért kellett Szaszák segítségét igénybe vennie.
Majd az újságírás nehézségeire tért át. Ez attraktív foglalkozás, de az újságíró nyomás alatt dolgozik, nincs munkaideje. Van aki azt akarja, hogy az adott témát írja meg, más meg azt, hogy ne. Fenyegető telefonok is szoktak érkezni. A szó ereje nagy. Ezzel vissza lehet élni. Családok eshetnek szét. Mások bírósággal fenyegetőznek. Ha a lapot elmarasztalják, a kártérítés a szerkesztőség végét jelentheti. A kollégák munka nélkül maradnak. Ma már több felsőoktatási intézményben is lehet újságírást tanulni. De onnan félkész „árut” engednek ki. Ha egy tényt legalább 5 forrásból nem ellenőriznek, akkor börtönbe is kerülhetnek. Sokan végeznek, de hol fognak dolgozni? Megjön egy ilyen fiatal, a többi kollégát zombinak nézi. Első cikkét fél napig írja. Pedig tíz sorról van szó. Azután elküldik egy akcióra. „Voltam a miniszterrel!” – lelkendezik. – De hol van a cikk? Szerencse, hogy van internet. A weben minden megtalálható. Azután kiderül, hogy sok egyforma cikk jelenik meg, csak az aláírás változik. Külön kérdés, mit fényképezhetek? Egy jogász azért tartott szemináriumot, hogy ezekről a kérdésekről az újságírók ne akkor beszéljenek, amikor beperlik őket, hiszen akkor már késő. A szakember elmondta, miképpen kell fogalmazni, hogy ne legyen per belőle. Néha egy szón múlik.
Régebben egy lapnál volt fotóriporter, grafikus és tudósító. Ma már erre nincs pénz. Így ma azt láthatjuk, hogy a sajtóügynökség munkatársa miközben notebookon jegyzetel – hiszen szerződésében az áll, fél órán belül ki kell adnia a sajtóhírt – feljátssza az eseményt és a harmadik kezével kamerára veszi, mert képet is kell rögzítenie. Azon felül még fényképfelvételeket is készít. Ezután gyorsan feldolgozza és elküldi. Ez bizony stresszes állapotot okoz, a tudósítók érettekké válnak a gyógyintézetre. Az is kihívás, hogy sok új szó kerül a nyelvbe. A további nehézség, az újságírók egyáltalán nem ismerik a protokollt. Abba már sokan belebuktak, hogy nem tudják, elsőként az államfőt, majd a parlament fejét és csak azután a miniszterelnököt illik üdvözölni. Ha külföldi diplomaták is jelen vannak, akkor az államfő után ők következnek. Szintén gondot jelent az idegen nyelvek ismerete. A szindikátusnak lehetősége van külföldi kapcsolatai révén több hónapos szakmai gyakorlatra küldeni fiatalokat. De gyakorta nincs jelentkező. Pedig a szakmai életrajzban az ilyesmi nagyon jól mutat. A sajtóval kapcsolatos törvények körül is lenne tennivaló, mert bizony különböző érdekek léteznek, de a politikusok saját szempontjaikat érvényesítik.
A konferencia végén Havasi Péter javasolta, a Szlovák Újságírók Szindikátusa mellett alakuljon meg a Magyar Újságírók Klubja. Aki eziránt érdeklődik, beléphet és januárban meg is alakulhatna a Klub.
Az előadás a Kassai Figyelő 10. születésnapja alkalmából rendezett konferencián hangzott el.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”36633,36584,36563,36561,36696,36699″}
