Február 23-án szép és színvonalas megemlékezésnek lehettünk szem- és fültanúi Kaposkelecsényben, ahol a Csemadok kaposkelecsényi Bercsényi Miklós alapszervezete szervezésében a felvidéki magyarság mártírjára, gróf Esterházy Jánosra emlékeztek.
Délután a községben azt az Esterházy János emlékére készített kopjafát avatták fel, amelyet a hejcei Nemes Sándor vezetésével az első fafaragó táborban készítettek, s amelybe belefaragták Eszterházy arcképét. A koszorúzással egybekötött ünnepségen – miután Tóth Edina elmondta Sajó Sándor „Magyarnak lenni” című versét – Kovács Andor, a Csemadok kaposkelecsényi Bercsényi Miklós alapszervezetének elnöke mondott beszédet, majd Fúrik Csaba, Kisgéres polgármestere, megyei képviselő méltatta gróf Esterházy János életművét. A történelmi egyházak képviselői megáldották az emlékművet, majd a nagykaposi Cantabille énekkar adott magas színvonalú műsort. A szabadtéri megemlékezés a Himnusszal kezdődött és a Szózattal fejeződött be.
A koszorúzást követően a helyi községháza dísztermében Siposhegyi Péter „Hantjával sem takar” című monodrámáját teltház előtt mutatta be Boráros Imre SYLVÁNIA-díjas színművész, a Világ Magyarságáért Művészeti Díj kitüntetettje, aki immár hetedik éve járja a Kárpát-medencét és a nyugati magyar diaszpóra közösségeit ezzel az előadással. Az előadás előtt Varga Tibor, a VIA NOVA országos alelnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd Mikók Gábor, a Csemadok Országos Tanácsának tagja szólt a közönséghez. Jelen volt a 92 éves Szabó Béla is, aki személyesen ismerte gróf Esterházy Jánost, s aki fényképek, iratok bemutatásával tette gazdagabbá az estet az előadás utáni beszélgetéseken.
A színmű bemutatásának végén a lelkes közönség álló vastapssal köszönte meg Boráros Imrének a katartikus produkciót, amely a maga nemében nem mindennapi színművészi és előadóművészi teljesítmény. 2007-ben Siposhegyi Péter Boráros Imrének írta ezt a színművet, azóta több tucat előadást tartott belőle Boráros.
„Gróf Esterházy János személyében az fogott meg leginkább, hogy mélyen hívő emberként naivan és önzetlenül hitt embertársaiban és az országban, valamint abban, hogy jóakarattal és összefogással minden rendezhető, megváltoztatható. Hitt a magyarság erejében és jövőjében, és ennek rendelte alá magát, ez határozta meg tartását, vállalását, hűségét, viselkedésformáját. Róla csak főhajtással tudok beszélni” – nyilatkozta Boráros Imre Esterházy Jánosról és magáról a szerepről.
Az egyfelvonásos darab Esterházy életét járja végig. Siposhegyi tizenkét stációban fogalmazza meg az egykori neves csehszlovákiai magyar politikus életének, politikai pályafutásának legfontosabb állomásait, egy évtizedig tartó börtönéveinek kritikus mérföldköveit, Edvard Benessel való tárgyalásától egészen a morvaországi Mírov börtönében történt haláláig.
„Jánost megkísérti a hatalom” – jelzi az első stáció, amelyben Beneš miniszteri posztot ajánl fel Esterházynak az új csehszlovák kormányban, ő azonban azt nem fogadja el, mondván: én az itteni magyarokat képviselve ellenzékben maradok mindaddig, amíg a nemzetiségi különbségek meg nem szűnnek. A második stáció remek fordulata a darabnak, hiszen miután Esterházy 1936-ban Kassa város képviselője lesz, és 1938-ban visszacsatolják Magyarországhoz, döntenie kell: megy vagy marad? Erre vonatkozólag hivatalos levelet kap a Magyar Országgyűléstől, hogy legyen annak képviselője. A harmadik stációban ezért felvetődik a kérdés: haza vagy haza? Hősünk természetesen a Felvidéken marad. A negyedik stációban János találkozik a valósággal „választott hazájában”, hiszen amit eddig büntetésnek tartott, az most már az övé, hiszen ő választott: zaklatják őt, betiltják a lapját, magyarbarát uszítással vádolják (!), el akarják lehetetleníteni. Az ötödik stációban Esterházy a háború kegyetlenségeinek következményeivel vívódik, előjön pacifista mivolta, de nem talál megoldást. A hatodik stációban Passiós Jánosunk – így nevezi őt Siposhegyi – egyedüliként a szlovák parlamentben a zsidók kitelepítését elrendelő törvény ellen szavaz, mondván: keresztény és demokrata lelkiismeretem kategorikusan ellenzi a zsidók deportálását. Mindemellett zsidók, csehek, szlovákok, lengyelek százainak segít a Gestapo előli szökésben. És következik a kegyetlen meghurcoltatás: a hetedik stációban Jánost lefogják Budapesten, a nyolcadikban, már mint rab, tárgyal Gustáv Husákkal, a kilencedikben elítélik „a fasiszta rendszer kiszolgálásáért”, majd távollétében halálra ítélik. A tizedik stációban János képzeletben megjárja Csehszlovákia szinte valamennyi börtönét, majd odaszállítják, ahol halálra ítélték. „Köszönöm, hogy az ítéletet nem hajtják végre” – mondja élőhalottként, és a tizenegyedik stációban – tíz év után – megláthatja a szabadságot. A börtönt azonban már képtelen elhagyni. A tizenkettedik stációban – mintegy keretjátékként – János találkozik újra egyetlen barátjával, azaz a Jóistennel. „Uram! Köszönöm, hogy voltam, hogy magamat magamon megtoroltam…S mert a földön is velem voltál, velem fáztál, velem botoltál, most téged dolgozni hagylak, s elviszem magammal a kapott jutalmat, te itt maradsz, én hozzád megyek. Jó volt, hogy meghallgattál…most elcsendesül a magányos oltár. Isten…isten veled!” – folytatja János dialógusát a Jóistennel, majd a darab végén keresztre feszíttetik.
Az előadás végén a néző óhatatlanul felteszi a kérdést: hol van a maradék két stáció, hiszen a Bibilát ismerve Jézus a Kálvária tizennégy stációját szenvedte, járta végig. Nos, Esterházy János kálváriája mindmáig befejezetlen, hiszen sem Szlovákiában, sem Csehországban nem rehabilitálták.
Boráros komoly színészi eszközeivel, pódiumművészi tapasztalatával, korismeretével formálja meg Esterházy jellemét, vívódásait, lelkivilágát. Tudja, hogy nem a kimondott szavakon van a hangsúly, hanem azok tartalmán. Alakításával azt az Esterházy-képet tárja elénk, amely demonstrálja: politika és erkölcs nem zárja ki, hanen elengedhetetlenül feltételezi egymást. Boráros valóban azt az Esterházyt formálja meg, akinek vallomásaiban, tevékenységében, vértanúságában három vonulat jelenik meg: a pacifizmus, a magyarságszolgálat és a Magyar Szent Korona népeinek testvérisége. A színész ezt ötvözi személyes hangvételű interpretációjával, melynek következtében Boráros és Esterházy eggyé válik a néző előtt.
Az előadásban a nagypénteki szertartások világa elevenedik meg, hiszen egy ember – nevezetesen Passiós Jánosunk – áldozatáról van szó. Míg az első képben egy sikeres embert látunk, az utolsóban egy élőhalottat, aki azért fohászkodik, hogy valóban halott lehessen. A stációk hossza a történet haladtával rövidül, ahogy elfogy a főszereplő körüli élet. A látszatra múló színpadi idő csak illúzió: valójában nagypéntek van. Erre utal Csicsói Nagy Géza díszlete, amely egy fából faragott díszes kereszt. A zenét – amely jól igazodik a darab mondanivalójának hangulatához – Zsákovics László szerkesztette. A rendezésben jelentős mérztélkben segédkezett Petrécs Anna színművész, aki ötleteivel, rendezői koncepciójának lényegi elemeivel megteremti a lehetőséget Boráros számára arra, hogy kilépjen a monodráma adta szükségszerű skatulyából. Így válik az előadás kerek egésszé. Az előadás erénye, hogy monodráma-jellege ellenére nincs benne üresjárat, ami egyértelműen Boráros érdeme. A darab erénye pedig, hogy szerencsére mellőzi az anakronizmust.
S álljon itt egy ima Esterházy János emlékezetére, „a béke és igazságosság megőrzéésért“, amelyet a Pázmaneum Polgári Társulás hozott nyilánosságra annbak idején, a Római Misekönyv könyörgései alapján:
Könyörögjünk.
Esedezve kérjük irgalmadat, Istenünk, halálának 50. évfordulóján, gyermekedért, Esterházy Jánosért, aki az evangélium terjesztésében kitartóan közreműködött.
Őt, aki a keresztény hit buzgó megvallója, s az üldözöttek önfeláldozó és bátor védelmezője volt, kérünk, vezesd a béke és a világosság országába, szentjeid körébe.
Istenünk, te kinyilatkoztattad, hogy a békességszerzők a te gyermekeid.
Kérünk, add meg nekünk, hogy szüntelenül megvalósítsuk azt az igazságosságot,
amely magyar nemzetünk és minden nép számára egyedül képes biztosítani a tartós és igaz békét.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
Tarics Péter
Fotók: 1 – A kaposkelecsényi esterházy-kopjafa, 2 – a kaposkelecsényi ünneplők, 3-4: Boráros Imre, mint gróf Esterházy János, 5- Kovács Andor, a bercsény m. Csemadok elnöke, 6 – Furik Csaba, MKP kerületi képviselője Kassán,
{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2013/02/kapos/1.JPG, images/stories/_esemenyek/2013/02/kapos/2.JPG, images/stories/_esemenyek/2013/02/kapos/3.jpg, images/stories/_esemenyek/2013/02/kapos/4.JPG, images/stories/_esemenyek/2013/02/kapos/6.JPG, images/stories/_esemenyek/2013/02/kapos/5.JPG” width=”140″ height=”250″ title=”Nagyítható” }Nagyítható{/japopup}
