A kassai adventi műsorokban december 17-én, szerdán délután a városban élő kisebbségi közösségek adtak műsort a Fő utcán felállított színpadon, a kivilágított karácsonyfa alatt a Mesés Kassai Karácsony rendezvénysorozat keretében. A faházikók nyitva tartottak és a tömeg ízlelgette a finomságokat és a nedűket. Főleg a forralt bort. Az ember lépten-nyomon belebotlott az elhajigált műanyag poharakba. Egy helyütt ismét az élő szobor álldogált. Amint pénzt dobtak neki, rögtön megfeledkezett merevségéről és hajlongva köszönetet mondott. Egy helyütt vidám harmonikaszó fogadott. Az elkerülhetetlen helyi bolond is előkerült, aki széles gesztusaival külön műsort produkált.
Eleinte a csöppségeknek rajzfilmeket vetítettek.
Elsőként a rutének énekkara, a Karpaty adott elő többszólamú karácsonyi dalokat. Sikert arattak. Őket a Csemadok kassai szervezete mellett működő Őszirózsa követte. Műsoruk a többiekhez képest halványabbra sikerült. Majd a kassai kárpáti német közösség vegyes kara lépett színpadra. Volt abban némi irónia, hogy ők voltak a legszámosabbak, holott ma már a legkisebb közösséget képviselik a városban a lengyelek és bolgárok mellett. Műsoruk elején Porkoláb Miklós harmonikázott. A Csendes éjt is előadta. Ha a kórussal együtt teszi, még nagyobb sikert arathattak volna. A sort a Petzval utcai Szláv Gimnázium zárta.
Petzval József bizonyára csodálkozna, hogy ilyen iskola az ő utcájában működik. Ő még a kassai líceumban tanult. Az iskola diákjai orosz dalokat adtak elő. Ott énekelt közöttük a Gyed Maróz (Fagy-apó) is. Többek között a népszerű Podmaszkovszkije vecserát és a Katyúsát adták elő, amivel megérdemelt sikert arattak.
A műsort a frissen kinevezett magyar főkonzul, Szesztay Ádám is megtekintette munkatársaival együtt. A főpolgármesteri puncsot ez idő alatt Filipko József önkormányzati képviselő, az MKP helyi elnöke és Glezgo Antal mérnök, a lengyel klub alelnöke szolgálta föl.
A forralt borral együtt poharakat is lehetett vásárolni. A bevételt jótékony célra szánják. Majd Ľubomír Grega, az Óváros polgármestere árulta e meleg italt az adakozóknak, miután az újvárosi karácsony műsorszámai következtek. Először a Hanička gyermekcsoport lépett föl, majd fiatalok mutatták be énektudásukat. Természetesen elsősorban a hozzátartozók örökítették meg ezeket a kedves pillanatokat. Az időjárás kedvezően alakult, így a zord idő nem állta útját a műsorok megtekintésének.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>> tekinthetők meg. {iarelatednews articleid=”50686″}