Aligha akad Bősön, a csallóközi kisvárosban ember, aki ne ismerné Miklós Ferencet, Feri bácsit. Fiatalon, kezdő tanítóként került a településre, ahol szinte azonnal bekapcsolódott a kultúraszervezésbe, majd idővel annak egyik fő mozgatórugójává vált. Nem volt Csemadok rendezvény, amihez ne adta volna ötletét, energiáját, s vele született kedvességével mindenkit meg tudott nyerni a jó ügyeknek. Több évtizeden át dolgozott a területi választmány elnökségi tagjaként, a bősi alapszervezetnek pedig már 55. éve vezetőségi tagja.
A közösségért és kultúráért végzett áldozatos munkáját 2000-ben, 60. születésnapja alkalmából a megtisztelő Községünkért kitüntetéssel ismerték el, amelyet ő vehetett át elsőként. 2012-ben a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányának Elnöksége neki ítélte a Csallóköz Kultúrájáért Díjat. Vasárnap pedig – a magyar kultúra napján – Csemadok Életmű Díjjal jutalmazták.
A díj átvétele után pár nappal kerestük fel egy kis múltidézésre, ahol azonban már a jövő is szóba került, hiszen Bősön egyre több fiatal áldozza szabadidejét a közösség javára.
„Iskolás” évek
1959-ben került, vagyis helyezték a bősi alapiskolába, de csak 1961-ben kezdhette el az érdemi munkát, mivel közben katonáskodott is. 1962-ben már ki is nevezték igazgatóhelyettesnek, majd 1966-ban ő lett a bősi magyar alapiskola igazgatója, méghozzá elég hosszú időre. Huszonöt évig, 1991-ig vezette az intézményt.
„Igazgatóvá válásom idejében nagyon sok fiatal, már szakképzett pedagógus kezdett tanítani az iskolában. Jó kollektíva voltunk. Amikor én odakerültem, akkor nagy változások mentek végbe. Még a régi iskolában kezdtünk, a mai zeneiskolában, de kihelyezett osztályok voltak a kastélyban és a párthelyiségben is tanítottunk. Közben felépült az új iskola, máig is emlékszem, amikor költözködtünk. Hogy mi mennyit rakodtunk, amikor az osztályokat rendeztük be…! Akkoriban bizony még 35-ös létszámú osztályaink voltak. Nyugdíjba vonulásom után is még jó darabig tanítottam fizikát az iskolában. A rendszerváltást követő években azonban már sokkal nehezebb volt a tanulókkal, nem tisztelték úgy a tanítókat, mint régebben” – idézi fel az iskolában töltött éveket.
S így nehezebb is volt a tanítás. Feri bácsi szerint, míg régen rendszeresen jártak családlátogatásokra, napi kapcsolatban voltak a szülőkkel, manapság fordított a helyzet. A szülők örülnek, ha minél távolabb vannak az iskolától. Ez pedig bizony rányomhatja a bélyegét a gyermek teljesítményére is.
A Kék Duna Vegyeskar
Az emlékek fonalát továbbfűzve kiderül, hogy akkoriban teljesen normális volt, hogy a fiatal pedagógusok bekapcsolódtak valamennyi tömegszervezet munkájába, többek között a Csemadok tevékenységébe is.
A falu vezetése mindig is, és most is kiemelten támogat minden kulturális tevékenységet. Feri bácsi színdarabokat is rendezett, sőt volt, hogy együtt játszott főszerepet a későbbi feleségével a színpadon. Nevéhez fűződik a Kék Duna Vegyeskar megalakulása is, 1971-ben, amelynek mind a mai napig aktív tagja és elnöke.
Az életműdíj (Fotó: B. Vida Júlia)
„Meg kellett szólítani több jó hangú embert, de az volt a szerencsém, hogy hallgattak rám az itteniek, s jöttek az első hívó szóra. Most 22 tagja van az énekkarnak, de voltak időszakok, amikor többen, máskor meg ennél kevesebben voltunk. Karnagyunk, Hozák Margaréta nagyszerű szakember. Nagy öröm, hogy két unokám is kórustag, már jó ideje. Az énekkarunknak vannak magyarországi kapcsolatai is, például Lébénnyel, Gyarmattal, de Nagymegyerrel, Eperjessel és Kolonnal, az ottani kórusokkal is tartjuk a kapcsolatot. Minden évben koncertet adunk a helyi idősek otthonában, de nagyon sok adventi koncertünk is van, nemcsak itthon, de járjuk a környéket is. A minap épp Vásárúton léptünk fel. Ott a helyi énekkar még a háborús évekből származó csodálatos katonadalokat adott elő, megdobogtatta a szívemet a sok szép régi nóta” – meséli az énekkarról.
Bőgőtemetés és sok minden más
A dunai búcsúk, a későbbi Csemadok ünnepély szervezésében is hosszú évtizedekig főszerepet vállalt. Mosolyogva emlékszik a földes, poros utakra a Dunához és vissza. Miután az ünnepség a bősi parkba került, egyszerűbbé váltak a dolgok, de a rengeteg szervezés, a fizikai munka, ami vele jár, megmaradt. Ebből Feri bácsi mind a mai napig kiveszi a részét. Szerencsére mindig összejön az a 20-25 ember, aki gondoskodik róla, hogy az ünnepen minden zökkenőmentes legyen.
Külön öröm, hogy a fiatalok – a tizen- és huszonévesek – is szívesen áldozzák fel szabadidejüket a Csemadok munkára. Feri bácsiék honosították meg Bősön a lábteniszt, amit a szabadban és tornateremben ugyancsak lehet űzni. Rendszeresen szerveznek versenyt is, a polgármester kupájáért.
Szeretettel beszél a mostani „kultúrásokról”. A bősi Csemadoknak, amelynek vezetője már hosszú évek a rendkívül agilis Nagy Anikó, évente rengeteg rendezvénye van, ilyen például az új kenyér ünnepe.
„A leginkább kedvelt és leglátogatottabb rendezvény nálunk a bőgőtemetés, ami épp nemsokára, farsang végén lesz. Ezen kiparodizáljuk a temetést, sok sírós nevetés közepette. Ennek is évek óta megvan már a főszervezője, vagy a lelke, Zalka Lóránt személyében. Ez egyfajta továbbélése a színjátszásnak” – emeli ki Feri bácsi a rendezvények halmazából az egyik legfőbbet.
Még ma is aktív tagja a Csemadoknak (Fotó: B. Vida Júlia)
Szóba kerül a tájház is, melynek létrejöttében a Csemadoknak, s így Feri bácsinak szintén „benne volt a keze”. Végigjártak jó néhány pókhálós, poros padlást, amikor a népi tárgyi emlékeket gyűjtötték. A tájház évente pár alkalommal rangos rendezvények színtere, most épp felújítás alatt áll.
Jó érzés tudni, hogy van utánpótlás
A vér nem vált vízzé, az unokák is nagyapa nyomdokain járnak, színjátszókörök tagjai, énekkaroznak. Nem kellett őket noszogatni, maguktól indultak a kultúra irányába.
Feri bácsi még ma is részt vesz valamennyi kulturális rendezvényen, sok mindenbe még be is kapcsolódik. Szabadidejében kertet művel, de imád keresztrejtvényt is fejteni. Születésnapra, karácsonyra számára a legjobb ajándék a keresztrejtvényekkel teli füzet vagy könyv.
S hogy milyen érzéssel vette át a megtisztelő díjat Galántán? Vesz egy mély levegőt és kissé fátyolos hangon válaszolja:
„Mikor a teremből kimentünk, akkor nem volt elég zsebkendőm… Olyan sok gratulációt és ölelést kaptam. S ráadásul a bősiek is szép képviselettel voltak jelen, a polgármesterrel az élükön. Ott volt az egész helyi Csemadok vezetőség. Jó érzés tudni, hogy szeretnek, de az is, hogy van utánpótlás, akad a faluban néhány olyan elhivatott ember, aki szabadidejét áldozza a közösségért.”
