A Petőfi Sándor Program a szórványban élő magyarokat támogatja kulturális és nyelvi identitásuk megőrzésében. Bodó Renáta a program ösztöndíjasaként Erdélyből, a Hargita megyei Kászonból érkezett Nyitrára, hogy a zoboralji magyarságot segítse és támogassa munkájával. Befogadó szervezete a Zoboralja Közhasznú Társaság.
Honnan kerültél a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként a Felvidékre?
Határon túli magyarként tagja vagyok egy etnikailag kevert, erős identitással rendelkező erdélyi közösségnek. A nemzetállamtól elszakadni nem egyenlő és nem lehet egyenlő a teljes megsemmisüléssel. Ezzel a meggyőződéssel indultam útnak, hogy egy hasonló, multikulturális környezetben dolgozva, tevékenykedve megmutassam ennek a sokszínűségnek a pozitív oldalát, mert „Szereti a világ, ha/ újraköltik:/hisz objektív valósággá válik az/újraköltés is-:/így lesz a világ halhatatlan./Mit számít a Te, az Ő, az én halhatatlanságom –/Egyedül küzdelmünk számít az egyetemes megmaradásért.” (Szilágyi Domokos: Bartók Amerikában)
Erdély egyik székely közösségében, Kászonban nőttem fel, ahol a mai napig az emberek mindennapi életének részét képezi a hagyományőrzés. Kilencéves koromban ragadott magával a néptánc bűvölete, általa bejárhattam Európa számos országát és megízlelhettem a tánccsoport közösségépítő erejét. Táncoltam a brüsszeli Európa Parlamentben, de a Grand Place-on is örömmel fogadták spontán fellépésünket. Ötévesen már énekeltem a népdalainkat, de a klasszikus zene sem áll tőlem távol, hisz hatévesen elkezdtem zongorázni, így a koncertek varázsa bármikor ki tud zökkenteni a hétköznapok egyhangúságából.
Nagycétényi hagyományőrzőkkel (Fotó: Tóth Klára/Felvidék.ma)
Középiskolai tanulmányaimat a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben végeztem. Egyetemi tanulmányaimat művészettörténet szakon folytattam, valamint mesterképzésem mellett óvónőként is dolgoztam egy kolozsvári óvodában, ahol néptáncot oktattam 2 és 6 év közötti gyerekeknek. Elnöke voltam a Kolozsvári Magyar Történészhallgatók Egyesületén belül az újkor szakosztálynak, ahol főként történelemmel, régészettel és művészettörténettel kapcsolatos rendezvények szervezésében vettem részt. Egyetemi kutatásaimat összekötöttem külföldi ösztöndíjakkal (Franciaországban, Ausztriában, Magyarországon). Számos múzeum és galéria önkénteseként, gyakornokaként és munkatársaként szereztem tapasztalatot rendezvény- és kiállításszervezésben. Pillanatnyilag az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művelődéstörténet Doktori Program hallgatója, valamint multikulturális környezetének tagja vagyok.
Napjainkban szinte kiváltság egy összetartó, szilárd közösséghez tartozni. Ennek az értékét szeretném hangsúlyozni jelenlétemmel azáltal, hogy megismerem a felvidéki magyarság problémáit és részt veszek a már meglévő programok szervezésében, újabb kulturális, művészeti programok kezdeményezésében.
Milyen benyomások értek Zoboralján, volt-e meglepetés, szokatlan dolog
Szokatlannak nem igazán találtam semmit, mert tisztában vagyok azzal, hogy minden tájegységnek más a jellegzetessége, mely inkább izgalmas és értékes, mint szokatlan. Gondolok itt a népviseletre, népszokásokra, tájszólásra. Talán az egyetlen, ami meglepett, az a kissé borúlátó hozzáállás, melynek minden bizonnyal vannak előzményei. Ezeket az előzményeket próbálom megérteni és megismerni, hogy megértsem a zoboralji magyarok asszimilálódásának folyamatát. De mindezek mellett fölöttébb felemelő és biztató érzés látni az idősebb korosztály lelkesedését és aktivitását. Ezt a fajta életerőt kellene átültetni a fiatalok lelkületébe.
Utolsó simítások az egyik rendezvény előtt (Fotó: Tóth Klára/Felvidék.ma)
Milyen területeken tevékenykedsz?
Szinte mindenben igyekszem segíteni mindenkinek, aki megkeres és szüksége van rám, a jelenlétemre vagy esetleg a hozzáértésemre.
Főként gyerekekkel foglalkozom, ezt tekintem az elsődleges tevékenységi területemnek, és tulajdonképpen leginkább ezért küldenek ki minket, hogy a legfiatalabb, még képlékeny korosztály gondolkodásmódját alakítsuk tevékenységünk által. Ilyen tevékenység például a néptánc. Három faluban is tevékenykedem ezen a területen, mindenhol más korosztályt oktatok. Szépen haladok a nyitracsehi csoporttal, akik már régebben táncolnak, lehetőséget is szeretnék biztosítani nekik nagyobb fellépésekre. Mindenképp megmutatnám őket, a népviseletüket, az autentikus világukat a nagyközönségnek, akár a határokon túl is. Mindebbe bevonnám a Nagycétényi Alapiskola táncosait is, a fiatalabb korosztályt, és már folyamatban van egy nagyobb, összevont zoboralji táncos előadás megszervezése. Kolonban az óvodás és kisiskolás korosztálynak szervezünk időnként táncházat. Tavasszal is sort kerítünk majd egyre.
Talán a legfontosabb tevékenységi területem a nagycétényi magyar óvoda szülői közösségének kiépítése, melyen mentoraimmal együtt dolgozunk. Marketinges, pedagógusi feladatokat is ellátok, amit a helyzet megkövetel. A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program támogatásával felépülő nagycétényi óvodát szeretnénk megtölteni gyerekekkel, melyet színvonalasra tervezünk mind építészeti, mind pedig oktatási szempontból. Az épület 2018 őszére készülne el, de addig is rendszeresen szervezünk foglalkozásokat a legkisebbeknek, melyek közül a Ringató foglalkozásokra van a legnagyobb igény. Az itteni hatékonyabb munkavégzés érdekében februárban elvégzek egy óvodáskorú gyermekek zenei nevelésére irányuló akkreditált tanfolyamot Gállné Gróh Ilona, a Ringató program megálmodójának vezetésével.
Alsóbodokon a Nyitrai járás egyetlen magyar tannyelvű középiskolájának diákjaival is rengeteg időt töltök együtt. Ők döbbentettek rá arra, hogy a nagyszabású tervek megvalósítása előtt először a fiatalokat “mentsük meg”, nekik mutassunk utat, utána majd ők maguk mentik meg a magyarságot. Motiválni és mozgósítani kell őket. Talán ezt a korosztályt a legnehezebb megszólítani, de szerencsére nem lehetetlen. Néha magyar- és történelemórákon helyettesítem a tanárokat, de főként iskolán kívüli tevékenységek megszervezésével foglalkozom. Vetélkedőket szervezek a diákoknak, elindítottunk egy színjátszó kört is, irodalmi filmklubon is részt vehetnek az érdeklődők havonta két alkalommal. Színházlátogatásokat is szervezünk nekik, illetve igyekszem segíteni a vezetőségnek az iskola népszerűsítésében, melyre február során kerül majd sor egy nyílt nap keretében.
A kézműves foglalkozásokon is hasznos segítség (Fotó: Tóth Klára/Felvidék.ma)
Az egyházzal való együttműködést is megemlíteném. Az igazán tiszta lelkű és tevékeny koloni Márk atyának családos délutánok alkalmával próbáltam segítséget nyújtani, míg a nyitrai református lelkésszel az egyetemista kollégistákhoz hívunk izgalmas előadókat, de természetesen ezek az előadások, koncertek mindenki számára nyitottak.
Ezenkívül szinte napi szinten érkeznek apróbb feladatok: műsorvezetői feladat ellátása, reklámgrafikai anyagok készítése, egyebek.
Melyek azok a tervek, amiket még nem valósítottál meg?
Indulásom előtt kissé másképp képzeltem el ittlétem tevékenységi körét, mely minden általam ismert ösztöndíjasra jellemző. Arra sem gondoltam, hogy itt tanulok meg igazán autót vezetni. Művészettörténészként mindenképpen sort szeretnék keríteni egy kiállítás megszervezésére, melynek előkészületein most dolgozom. Interjúkat is szeretnék készíteni a helyi hagyományőrzőkkel.
Néhány személlyel sikerült is felvennem a kapcsolatot, csupán megfelelő időpontot kell találnunk a megvalósításra. Minél több emléket kell megőrizni az utókor számára, de egy olyan mozgalom elindítását is hasznosnak találnám, ahol a kontinuitás megteremtésével a fiatalabb korosztályra is átöröklődne ez a sok érték. Hidat kell építeni az idős és fiatal korosztály között. Ennek megvalósításához nem elegendő egyetlen ösztöndíjas, főként a helyiek kellenek hozzá. Közösséget kell építeni, egy „családot”, ahova mindenki hazamegy, ahol mindenki szívesen megpihen és jól érzi magát. Más, határon túli közösségekkel is szeretném összekapcsolni az ittenieket, az itteni kultúrát.
Rengeteg hagyományőrző csoport tevékenykedik Zoboralján, nagyon különleges értékeket közvetítve, de minderről még nagyon kevesen tudnak. Meg kell mutatni Zoboralját a világnak, létezésének tényét be kell építeni a köztudatba. Ezen igyekszem dolgozni én is, például a néptáncos gyerekek széleskörű bemutatásával és remélem, hogy az utánam következő ösztöndíjasok is prioritásnak tekintik ennek a célnak a megvalósítását.
