Dobroslav Trnka (Fotó: TASR)

Őrizetbe vette a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) Dobroslav Trnka volt főügyészt, akit hatalommal való visszaélés bűncselekményének elkövetésével gyanúsítanak – tette közzé weboldalán a rendőrség. További tájékoztatást később adnak. A rendőrségi felvételek alapján Trnkát gútori házában vették őrizetbe.

A NAKA nyomozója még decemberben gyanúsította meg Trnkát hatalommal való visszaéléssel.

A bűncselekményt a gyanú szerint 2007 és 2014 között követte el, azzal, hogy nem adta át a Gorilla-üggyel kapcsolatos felvételeket a bűnüldöző hatóságoknak. A rendőrség szerint hasznot akart húzni belőle, valamint Marian K.-t akarta vele anyagi előnyökhöz juttatni.

Marian K.-t Ján Kuciak meggyilkolásának megrendelésével és váltóhamisítással vádolták meg. Azt egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy Trnkát ugyanezekben az ügyekben játszott szerepe miatt vették-e őrizetbe csütörtökön.

A Denník N 2019 októberében nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyen

Marian K. Trnkával ordítozik, vulgárisan szidja a korábbi főügyészt, mert állítólag megpróbálta zsarolni a Gorilla-hangfelvétellel Jaroslav Haščákot, a Penta pénzügyi csoport társtulajdonosát.

Haščák elhatárolódott az ügytől és tagadott minden ilyen állítólagos tevékenységet.

Októberben több szlovákiai szerkesztőségnek is elküldtek e-mail-ben egy linket, amelyen állítólag a Gorilla-hangfelvétel hallható. A hangfelvétel egy pozsonyi Vazov utcai házban készült. Ennek átiratát 2011 decemberében közölték névtelenül. A felvételen Jaroslav Haščák, a Penta társtulajdonosa hallható, amint politikusokkal beszél a 2005-ös és 2006-os állami üzletek provízióiról. Haščák és a Penta megkérdőjelezi a felvétel hitelességét.

A Gorilla-felvételt Marian K. házában találta meg a rendőrség. Dušan Kováčik különleges ügyész szerint még nem világos, hogy a felvétel valóban a Gorilla-ügyet rögzíti-e. Szerinte ezt csak a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) tudná megerősíteni, azonban Anton Šafárik, a SIS vezetője sem tudta megerősíteni a felvétel valódiságát. Azt mondta, ehhez össze kellene vetni az eredeti hangfelvételekkel, melyeket azonban a bíróság utasítására megsemmisítettek.

Čaputová: Áttörés Dobroslav Trnka őrizetbe vétele

Az igazságszolgáltatás helyreállítása szempontjából áttörés, hogy őrizetbe vették Dobroslav Trnkát, aki az egyik leghatalmasabb ember volt az országban – írta a közösségi hálón Zuzana Čaputová államfő, miután a rendőrség hatáskörrel való visszaélés miatt őrizetbe vette a volt főügyészt.

„Ez bármelyik országról elmondható lenne, ahol rács mögött találja magát a főügyész és éppen arról döntenek, hogy vizsgálati fogságba helyezik-e”

– folytatta Čaputová.
„Ahhoz, hogy az igazságszolgáltatásban valóban végbemenjen egy megtisztulási folyamat, meg kell ismernünk az igazságot, és hiszem, hogy meg is fogjuk ismerni a Trnka és a visszaélések többi résztvevője ellen lefolytatott igazságos eljárás során” – írta az elnök asszony.

Szerinte az ügyészség, a bíróságok és a rendőrség feladata rendet tenni a saját soraiban és elszámoltatni azokat a személyeket, akik miatt megrendült az emberek bizalma ezekben az intézményekben. „A megtisztulás felé tett minden egyes lépés erősíti a bizalmat” – zárta sorait Čaputová.