Ex oriente lux ma is
Keletről jön a világosság – ez a régi bölcsesség tér vissza és igazolódik VISHAL MANGALVADI tanításában és szemléletében. Leleplező fény, átvilágító erő ez Európáról és a Nyugatról. Az 1949-ben született indus filozófus, protestáns lelkész, társadalomreformer több mint 40 országban tartott előadást a keresztyénségről, befolyásáról a társadalmak történetére és a jövőre. 2013 novembere óta az alkalmazott teológia professzora a Sam Higginbottom Intézet Teológiai Fakultásán. Filozófiát Indiában, majd Svájcban tanult. 1976-ban feleségével, Ruth-tal keresztyén közösséget alapított az indiai szegény parasztok közötti szolgálatra. Serdülőként kezdett el küzdeni önmagával, hazudozásaival, lopásra hajló természetével. Egy napon arra kérte az Úr Jézus Krisztust, szabadítsa meg őt bűneitől. „Senki sem képes megismerni az igazságot, amíg az Igazsággal nem találkozik, s Ő ki nem jelenti magát nekünk” – írta.
Tucatnyi fajsúlyos könyv szerzőjeként az Igazságot, Jézus Krisztust kéri számon Nyugaton. Többször találkoztam vele, legutóbb Nürnbergben személyesen is. Egyéniségének derűje, harcedzett lelkisége mély benyomást tett rám. Bennem élnek szavai.
A Biblia Isten kommunikációja a bűnös emberért
A fiatal Vishal friss szemmel, elfogulatlan szívvel és egy másfajta kultúrkör fogékonyságával kezdte olvasni a Bibliát. Hamar felismerte: a Biblia Isten kommunikációja a bűnös emberrel. Az emberért. Tanulmányozta a hindu guruk tanításait, a buddhista bölcseletet és a Koránt. Első kézből szerzett tapasztalatokat az elnyomott, szegény, paraszti Indiáról. A hindu és a buddhista bölcselet által felébresztett, de ki nem elégített hatalmas igazságvágy és kulturális szomjúság ébredt benne. Így talált rá az Igazságra, Jézus Krisztusra.
Róla, élete leghatalmasabb felfedezésről az USA-ban sokszor szólt tévésorozatokban, Svájcban évente többször nagy találkozók előadója, Afrikát többször keresztülszelte Bibliával a kezében és ajkán.
Mi az igazság? Ki az Igazság?
Ezt a kérdést pár ezer éve filozófusok, vallásalapítók is feltették. Jézusnak a hatalom embere, Pilátus (Ján 18,38), aki nagyon vágyott az igazságra. Jézus világossá tette: „Én vagyok az igazság” (Ján 14,6). Nem filozófiai, elméleti igazság, hanem a megélt, valódi Igazság, ezért az élet és az út. A létezés Igazsága. A másképpen létezés Igazsága. A másik út Igazsága. Nemcsak a kérdezésig jutott el, hanem a legmélyebb mélységekbe alászállott isteni kijelentés útján jutott fel a csúcsra. A Biblia útján – parabola úton. Önmaga és a világ napi szintjéről leszállt a mélységbe Jézus után. Jézus onnan emelte fel őt személyes és személyessé vált Igazságként. Boldogítóként, életet betöltőn.
Elveszhet, de Krisztusban visszakapható minden
A demokrácia a bölcs protestáns indus szerint arról szól, hogy értelmünket használva értelmes vitákat folytassunk egymással és bizonyítékokat keressünk erre: mi a jó, a helyes és az igaz. Ha valaki olyat fogalmaz meg, ami nem igaz, nem jó, nem helyes, akkor sem dől össze a világ, ez a vita természetes velejárója. Nem az elítélésről, megbélyegzésről szól a szabadság, a vita, hanem egymás meggyőzéséről érvekkel. Nem agresszív fenyegetéssel, ellenlépésekkel, jogi és hatalmi válaszlépésekkel. „Ha vége van a szabad vita korszakának, akkor azok, akik hatalmon vannak, fogják majd hatalmi eszközökkel megmondani, mi az igazság. S ez minden demokráciának a vége”. Mangalvadi szerint Jézus elsősorban az igazságról, az Isten szerinti élet földi élhetőségéről akart tudni, azt példázta életével, megváltói működésével. Ezért az igazság keresése a legeredetibb keresztyén tulajdonság. A keresztyén lét sine qua nonja, létesítő oka és célja.
Reformálni márpedig mindig szükséges
Egyik nürnbergi előadásában Mangalvadi a posztmodern keresztyénség önrontó tanait Friedrich Nietzsche filozofálására vezette vissza: „Európa és a Nyugat akkor omlik össze, ha a legkeresztyénibb vonást arculatán, az igazság keresését elveszíti. Pogánnyá lesz Európa, ha a mítoszokat fontosabbnak tartja az igazságnál”. Az éles szemű kultúrakritikus lelkész szerint Nyugat nagy kérdés előtt áll: vagy visszatér keresztyén gyökereihez, vagy a pogány hagyományok modern, elvtelen és elsilányító keveréke fogja elborítani. A keresztyénség a reformáció visszahívásának fázisába érkezett.
„A reformáció, a megújulás az egyes emberekben kezdődött el, s kezdődik ma is. Azokban, akik valamit megértettek az Igazságból, a nagybetűsből, Jézusból, s aztán követik, s ki is állnak mellette”. A nyugati keresztyénségről felismert diagnózisát és a Biblia terápikus jelentőségét a Nyugat múltbeli és jövőbeli fejlődése szempontjából részletesen megírta könyveiben.
Sokrétűen szólaltatja meg a reformáció egyik központi igazságát: sola Scriptura, egyedül a Szentírás vezet el az Igazsághoz. Ha ez a központi tengelyigazság megvan, és ahol ezt elfogadják, követik, akkor a Biblia, és a Biblia élő Ura valóban a fejlődés szellemi energiaközpontjává lesz újra. Biblia nélkül azonban csak üres beszéd, szócséplés az emberi jogokról, technológiai haladásról, zenéről, építészetről, demokráciáról szólni. Igaz változatlanul: Ex oriente lux! A bölcs indus tovább kérdez: Valóban még mindig nyugaton nyugszik le a Nap? Száz évvel ezelőtt Heidelbergben Ernst Troeltsch írt nagyszabású, kétkötetes munkát arról, melyek a keresztyén egyházak legfontosabb társadalom- és kultúraformáló tanításai és erői. Hívő racionalizmusa miatt a kálvinizmust tartotta a leginkább egyértelmű, mennyei erőket, pneumatikus dinamizmust földi viszonyokra átvivő, transzmissziós felekezetnek. Mangalvadi a lutheránizmust és a metodizmust is ide sorolja. Egy német és egy indiai protestáns zseni – száz év eltolódással és 10 ezer kilométer távolságban is ugyanarról beszél. Mert a lényeg nem vész el az idők és a földrajzi távolságok viszonylagosságban. „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el” (Lukács 21,33).
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
