Leonardo Boff, Gaál Botond, Vishal Mangalvadi. Ők azok, sok-sok korábbi és eljövendő tudós, gondolkodó, tanár között, akik a reformációban fellobbant evangéliumi világosság jelentőségét, súlyát méregették a világtörténelemben és a magyarság történetében. Római katolikusként Brazíliában, reformátusként Debrecenben, presbiteriánusként Indiában. Lássuk, szerintük mekkora súlya van a hitújítás világosságának?
Keresztyénként az új világkorszakban – az egyházak hatalmi alávetettségének patológiája
A keresztyénség és az egyházak összefüggését vizsgálva rámutat: „A 16. századi reformáció következtében különféle egyházak születtek, kiváltképpen Luther, Kálvin, Zwingli munkálkodása nyomán. Mindnyájan azzal az igénnyel léptek fel, hogy az evangéliumot a történelmi ferdítésektől és a római katolikus egyház bizonyos tanításaitól megtisztítva kívánják hirdetni. Az általuk létrehozott keresztyén felekezetekben arra törekszenek, hogy Jézus teljes örökségét hűen kövessék és a különböző kultúrákban eszerint éljenek”. Könyve másik helyén már szinte reformátori élességgel fogalmaz arról, milyen betegségeket, patológiai elfajulásokat okozott a keresztyénségnek, amikor a különféle hatalmak igyekeztek kiszolgálójukká tenni az egyházakat.
Utal arra, amikor Jézust a Sátán megkísérti a pusztában, s a világ minden országát odaígéri neki, ha leborulva imádja őt (Mát 4,9). Azon kívül, hogy milyen nevetségesen öntelt a Sátán, aki a világ Megváltójának ajánlja fel azt, ami eleve Jézusé és Istené, kétségtelen, a keresztyénség életében az oltár és a trón szövetségében gyakran valósult meg a hatalomimádás megbetegítő kísértése, aminek minden korban reális veszélyére folyamatosan emlékeztetni kell. Erre szolgál az egyház prófétai küldetése. Az is veszedelmes, amikor az egyház a prófétai hatalmat monopolizálja és intézményesíteni próbálja, tekintéllyel és befolyással igyekezvén ellenőrzése alá vonni a világot. Ebben a pápai hatalomnak is voltak tetten érhető patologikus történései és történetei. A puritán protestáns Thomas Hobbes ezért írta Leviathan-ról alkotott könyvében: „A hatalom mindig több hatalmat akar, mivel hatalmát csak azzal biztosíthatja, ha még nagyobb hatalmat ragad meg”. Könyvében Leonardo Boff, a reformteológus ezt is megállapítja: „A 16. századi reformáció és a 20. századi II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) abban hasonlítanak, hogy mindkettő megpróbálta a hierarchikus egyház tekintélyelvű, autoriter stílusát visszaszorítani. A szent hatalomról a szent szolgálatra, a hierarchiáról Isten népére helyezni a hangsúlyt”.
Új program az egész nemzet számára
A reformáció lényege címmel magvas zsebkönyvet írt a reformáció 500. évfordulójára a rendszeres teológia volt professzora, dr. Gaál Botond. Ő is megmérte a hitújítás világosságának súlyát, hatását, mégpedig teológusként és matematikusként. Újkori modellváltásnak nevezi a keresztyén gondolkodás történetében a 16. századi hitújítást. Magyarságunk életében nemzet és kultúra, nyelv és közgondolkodás újító ezerféle hatásából a hittestvérek európai hírű egyetemein tanult magyar fiatalok nemzetújító törekvéseit is elemezi. A magyar Kálvin, Melius Juhász Péter Wittenbergből Debrecenbe hazatérve, meghirdette új programját az 1560-as években: „Csináljatok a templomokból iskolákat!”. Ez nem templomrombolást jelentett, hanem ezt: „reformátoraink az egész nemzet művelésében, szellemi fölemelésében látták a nemzet megmaradásának zálogát, és azt remélték, hogy az iskolák révén ez meg is valósítható”. Miután a 16. század végére hazánk 90%-a protestáns lett, sorban jöttek létre a nagy hírű kollégiumok Debrecenben, Sárospatakon, Pápán, majd Erdélyben és a Felvidéken. Mikolai Hegedűs János, tudjuk meg Gaál professzor remek munkájából, sárospataki professzorként már 1648-ban így dicséri a református iskolarendszert: „Ihol az Úr az ő szolgái által megparancsolta a Magyar scholák építését”. A következő nemzedékek is teljes erővel folytatták a nemzetújító programot. Kocsi Csergő Bálint gályarab lelkész a 16. század második felében fogalmazta ma is mellbevágó erővel: „Egy toronyba felmennék és teli torokkal azt kiáltanám: hová rohantok emberek, akik a pénzgyűjtésben szorgalmatosak vagytok, de gyermekeitek nevelését elmulasztjátok?“. Két évszázad alatt a református kollégiumok a tudomány fellegváraivá váltak. A fény sok ezer lélekkel, pallérozott szellemmel lett mérhető. Simándi István pataki református tanár például bevezette a fizikában a kísérletekkel történő oktatást már az 1708-1709. tanévben, Oxford után másodikként Európában!
A házasság és a szexualitás reformációja – jellemformáló erők
Kedvenc indiai lelkész-filozófusom, Vishal Mangalwadi a Közép Könyve című 600 oldalas nagy szellemi panorámájában vázolja fel, hogy mi emelte Nyugatot a csúcsokra. És bizony a választ abban lelte fel, hogy a hit mellett a szexualitás, amit a 16. században bibliai normákkal kezdett el szabályozni a hitújítás! Luther Isten Igéje szerint a szexualitást és a házasságot a megszentelődés fontos eszközévé minősítette. Felminősítette. A család, s nem a kolostor az Isten által elrendelt keresztyén jellemformáló iskola! Gyermekeivel, családjával, ami hol imaközösség, hol kamarazenekar, hol játékterem volt, szinte máig mintát alkotott a protestáns családképnek. Isten egy nőt teremtett a férfi számára, hogy ketten egy testté legyenek (1Móz 2,24).
Reformátoraink szemlélete szerint az emberi közösségben a legfontosabb gazdasági, kulturális, szellemi, lelki növekedést biztosító motor a család.
A wittenbergi reformátor 1529. január 10-én prédikált a kánai menyegzőről, amikor Jézus anyja kérésére a vizet borrá változtatta. Kifejtette: milyen jó a család! Arra is rámutatott rögvest, hogy nincs még egy olyan együttélési formája az embereknek, amire az ördög jobban támadna, mint a családra. Ezen túl illúziómentesen beszélt a házasság keresztjeiről is. Ma szavait így érthetjük: a monogámia csak akkor működik tartósan, ha benne a szeretet fontosabb érték, mint a szexuális élvezet. Szellemesen ezért prédikálta: „A Szentlélek megmutatja, hogy három csoda van az életben. Az, amikor a testvérek egyet tudnak érteni. Aztán, ha a szomszédok békességben kijönnek egymással. És ha a férfi és a nő egyek tudnak lenni. Amikor ilyen párokat látok, annak úgy tudok örülni, mintha egy hatalmas, viruló rózsakertben járnék. Ez bizony elég ritkán van így”.
Hárman a mai világ három különböző pontján vallottak arról, hogy ők megmérték a reformáció világosságának, jelentőségének, történelmi befolyásának súlyát. És 1517 októberének súlya nem találtatik ma sem híjával, nem találtatik könnyűnek. Ereje, hatása él és éltet…
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
