A Rákóczi Szövetség új Lingua Materna elnevezésű anyanyelvi, irodalmi vetélkedőjén Icso Marianna és Zakhar Szandra, a rozsnyói Pavol Jozef Šafárik Gimnázium diákjai (felkészítő tanáruk: Lőrincz Tímea) a második legjobb csapatként jutottak a győztesek közé.
A tavasszal meghirdetett és nyáron lezajlott elődöntők után a középdöntőt és a döntőt a hét végén tartották a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi rendezvényközpontjában. Csáky Csongor elnök a tanárokat, diákokat és a verseny zsűrijét köszöntő megnyitójában elmondta, hogy a már hosszú hagyományra visszatekintő történelmi vetélkedők mellett fontosnak találja, ha a magyar irodalom tárgyában tartott hasonló megméretéssel is erősítjük a magyar nyelvhez, kultúrához, a szülőföldhöz való kötődést.
„Magyar táj, magyar ecsettel” – Juhász Gyula versének címe állt annak a versekből, novella- és regényrészletekből, nép- és műzenei alkotásokból, festményekből összeállított anyagnak az élén, amelyre a vetélkedő feladatai épültek. Ezt a Rákóczi Szövetség honlapján a verseny tavaszi kiírásától kezdve tanulmányozhatták a diákok és felkészítő tanáraik. Ennek alapján dönthették el, hogy részt akarnak-e venni az új kulturális vetélkedőn, amelynek jutalma nemcsak a közös együttlét a változatos élményeket kínáló sátoraljaújhelyi táborban, de a győztesek számára külföldi utazás is.
Azóta már tudjuk, hogy a legjobb három csapat és felkészítő tanáraik Párizzsal ismerkedhetnek majd.
Első nap a mintegy kétórás, írásbeli középdöntő mellett természetesen sokféle program várta külön a diákokat, külön a tanárokat. Az utóbbiak múzeumba mentek, aztán megismerkedhettek az Anyanyelvápolók Szövetségének új folyóiratával, a Magyarórával, és érdekes szakmai, pedagógiai eszmecsere alakult ki. A fiatalok egyik programjához egy kis időre magam is benéztem, és sikerült egy gyönyörű kézműves szappant készítenem a Királyhelmec melletti Bacskáról érkezett Vígh Katalin mester segítségével. Ő szorgalmasan járja tégelyeivel, üvegcséivel és egyéb kellékeivel a Kárpát-medencei táborokat, múzeumpedagógiai foglalkozásokat. Vacsora után a fiatalokra táncház várt, a zsűrire pedig a középdöntő írásbeli feladatainak kiértékelése.
Másnap a konferenciateremben összegyűlt 3-3 fős csapatok nagy izgalommal várták, hogy előző napi teljesítményüket hogyan értékelte a zsűri (elnök: Fráter Zoltán író, irodalomtörténész, az ELTE docense, tagjai: Nyiri Péter muzeológus, a PIM főosztályvezetője, a Magyar Nyelv Múzeuma igazgatója, valamint e tudósítás szerzője, a vetélkedő egyik szakmai szervezője.).
Tíz csapat juthatott a döntőbe, az már részben szóbeli feladatokból is állt, a vetélkedőt Blankó Miklós, a verseny szakmai szervezője vezette, arról is gondoskodva, hogy a döntőbe be nem jutott, de azért a többieknek drukkoló diákok, valamint a tanárok se unatkozzanak a versenyzők írásbeli feladatai közben: irodalmi villámkérdéseket kaptak, a leggyorsabb helyes megfejtők jutalma pedig csokoládé volt a dicsőség mellett.
A verseny végén az értékelésre elvonuló zsűri, az egyes feladatokra adott pontszámok összesítésekor azzal a kellemes, de mégis gondot adó helyzettel találkozott, hogy a harmadik legjobb eredményt két csapat is elérte. Egy párizsi utazás nem kis költség, állja-e a Rákóczi Szövetség? Csáky Csongor megnyugtató válasza után végre a verseny ünnepélyes záróaktusa következett.
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, a zsűri tiszteletbeli elnöke kérésére egy perc néma felállással tisztelegtünk Kun Ferenc, a Rákóczi Szövetség alelnökének emléke előtt, aki tagja lett volna a zsűrinek, ha néhány hete nem ragadja el a súlyos betegség. Ezután Szili Katalin rövid beszédében olyan – nemcsak fiatalok számára elgondolkodtató – kérdéseket vetett fel, hogy globalizálódó világunkban mennyire fontos a szülőföld, a hazai táj vagy éppen, mint az utolsó feladvány érzékeltette: környezetünk élővilágának megóvása.
Mindenki kiváló teljesítményt nyújtott azzal, hogy bekerült a középdöntőbe és a döntőbe, de sajnos egy ilyen versenyen, ahol pontozni kell, apró különbségek döntik el a sorrendet. Végül reményét fejezte ki, hogy hagyománnyá válik ez a fajta vetélkedő, amely megmutatja a magyar irodalom, festészet, zene közti átjárást, mindazt, ami a hazát jelenti számunkra.
Az eredményhirdetést Blankó Miklós, a versenyek hagyománya szerint a végéről kezdte, én most nem követem ezt a szokást, hiszen a Kedves Olvasó nyilván nem kapaszkodik izgatottan karosszékébe úgy, mint az „ítéletre váró” fiatalok egymás kezébe.
Első lett Szatmárnémetiből a Hám János Római Katolikus Liceum csapata. Második – mint ez már a bevezetőből kiderült – a rozsnyói Pavol Jozef Šafárik Gimnázium két diákja. Ők ugyanis ketten alkották a csapatot, harmadik társuknak még nem volt meg a védettségi igazolványa az utazáshoz. Harmadik a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Liceum holtversenyben a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium csapatával. Tehát ők voltak a legboldogabbak, mert Párizsba utazhatnak. A kézdivásárhelyiek közül az egyik kislány még akkor is sírt a boldogságtól, amikor átvette a díszoklevelet és a jutalomkönyv-csomagot.
A győri kazinczysok másik csapata is bejutott a döntőbe hatodik helyezettként, ahol szintén holtverseny alakult ki a fehérgyarmati Deák Ferenc Általános Iskola és Gimnázium egyik csapatával. Ugyanis Fehérgyarmat jeles oktatási intézménye is két csapatot tudott kiállítani a versenyre, a másik a hetedik helyet érte el a döntőben. Egy ugyancsak két csapattal érkező iskola: a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma volt. Itt az az érdekes eredmény született, hogy mindkét csapat negyedik helyezést ért el holtversenyben egymással. Végére hagytam azt a csapatot, amelyikért a legjobban izgultam. Bár egy zsűritagnak tárgyilagosnak kell lennie, amit be is tart az ember, de valójában nincs olyan ítész, aki a szíve mélyén ne szorítana valamelyik versenyzőnek.
Én a péterfalvai Református Líceum ötödik helyezést elért csapatának, jóllehet sem a diákokat, sem tanárukat nem ismertem, pusztán a sokat szenvedett nemzetrész: Kárpátalja iránti együttérzésből.
Nagyon kiegyenlített volt a verseny, sajnos a hiányosságok tekintetében is. Több népdalt és több verset! – tanácsolnám, ha jogomban állna. Pedig hogy milyen értékes fiatalok, azt két – mai divatos kifejezéssel élve – kreatív feladat mutatta meg. Koszta József Kosaras lány című festményéhez kellett egy tíz mondatnál nem hosszabb belső monológot írni, a másik feladatként Wass Albert A funtineli boszorkány című regényéből kapták azt a rövid részletet, amikor a lány megtudja: kiirtják az erdőt a vasútépítés miatt.
Az őt körülvevő erdei és háziállatok közül kellett csapatonként hármat-hármat megszemélyesítve kommentálni a riasztó helyzetet. Mindkét feladatot annyi érzékenységgel, beleérző képességgel, igazságérzettel oldották meg, hogy legszívesebben mindegyiket idézném.
Lőrincz Tímea rozsnyói tanárnő mondta is, amikor az eredményhirdetés után kicsit beszélgettem velük, hogy tudta: a fogalmazással nem lesz baj, abban nagyon jók a lányok, de a lexikális tudást igénylő kérdések nehezebbek a számukra, főként a 19-20. századra vonatkozók, mert ők még csak tizenegyedikesek, és az a jövő évi tananyag. Csak a saját szorgalmukra hagyatkozhattak a felkészüléskor. De biztos benne, hogy ez a győzelem most ösztönözni fogja a többieket is.
Úgy legyen!
(Cservenka Judit/Felvidék.ma)
